Pesti Srácok

A 9-es buszon éltette az Iszlám Államot egy arab férfi

A 9-es buszon éltette az Iszlám Államot egy arab férfi

Az esetről hangfelvételt készített egy a járművön utazó férfi, aki azt mondta a Hír24-nek, hogy a 9-es buszon utazott szombat éjjel 11 órakor, amikor a Harminckettesek terén felszállt egy arab férfi. Ő a Kálvária téren szállt le, az arab férfi továbbutazott.

A felvétel a két megálló között készült. A férfi szerint az esetet megelőzően a Harminckettesek terén a buszmegállóban többen összeszólalkozhattak az arab férfival.

PestiSracok facebook image

A felvételen hallható szöveg így hangzik magyarul (a szöveg, amely durva kifejezéseket is tartalmaz, angol és arab keveréknyelven hallható, sok ismétlést tartalmaz, nem minden részlete érthető.)

„Szidjál csak! Muszlimok vagyunk, Csecsenföldről, Andalúziából, Törökországból, nem arabok. A prófétát – béke legyen vele – szolgáljuk. Terroristák vagyunk, megbasszuk az anyátokat! Mi szeretjük a keresztényeket. Jézusról szebbeket mondunk, mint ti! Jobban szeretjük Jézus Krisztust, mint ti. A Koránban ő is Próféta. Harmincezer próféta van! (itt a szöveg érthetetlenné válik). Ezért szeretem az Iszlám Államo! Ők jó dolgokat csinálnak. Harcolnak a kibaszott képmutatók ellen. Szaúd-Arábia ellen. A (érthetetlen szöveg) rendszerük ellen. Amerika a nagy hazug. Nem arab vagyok, hanem észak-afrikai. Szeretlek benneteket, keresztényeket, de próbáljatok meg jók lenni. Kibaszott rendszer! Éljenek a mudzsahidek! És éljen Mohamed. Eljön a világvége!"

Forrás: Hír24

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?