Pesti Srácok

A vádat erősítették Vizoviczki pultoslányai az éjszaka császára adócsalási perében

A vádat erősítették Vizoviczki pultoslányai az éjszaka császára adócsalási perében
Az ügyészség többek között költségvetési csalással vádolja a diszkópápát és vádlott társait. Fotó: Mészáros Péter/PS

Az ügyészi vádat alátámasztó tanúvallomást tett több, egykoron az éjszaka urának az érdekeltségi körébe tartozó szórakozóhely pultosa, felszolgálója kedden a Fővárosi Törvényszéken. Az egyik tanú felolvasott nyomozati vallomásában például az szerepelt, hogy a Hajógyári-sziget egyik diszkójában a napi 400 ezres forgalomból csak 70 ezer forintot ütöttek be a pénztárgépekbe, továbbá megemlítette azt is, hogy az üzletvezetők előre tudtak minden várható ellenőrzésről, razziáról is. Érdekesség még, hogy az ügyészség a tegnapi tárgyaláson kezdeményezte a Vizoviczki-ügy legfontosabb koronatanújának, Varga Istvánnak a meghallgatását, ezért elképzelhető, hogy az éjszaka császára egykori jobbkezének a meghallgatására fog sor kerülni a következő határnapon. A bíróság még nem döntött az indítványról.

Az ügyészség ebben az eljárásban azt rója a rendőrök megvesztegetésével is vádolt Vizoviczki László terhére, hogy megkérdőjelezhetetlen vezetőként irányította az általa létrehozott bűnszervezetet, szórakozóhelyeinek minden egyes eltitkolt milliói hozzá kerültek, és annak felhasználásáról kizárólag az éjszaka egykori ura dönthetett.

A vád szerint az elsőrendű vádlott folyamatos terjeszkedése eredményeként a 2000-es évek közepére több éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több mulató, illetve több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését. Az erőszakos, illetve egyéb úton megszerzett diszkók, bárok, mulatók a hatóság által vizsgált 2010 és 2012 közötti időszakban több száz milliós bevételre tettek szert, azonban Vizoviczki utasítására „megtévesztették” az adóhatóságot és a tényleges jövedelemnek csak egy részét vallották be – áll a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában.

PestiSracok facebook image

A ma meghallgatott, többek között a Dokk Beachen, a Studioban, a Sláger Palotában dolgozó tanúkat leginkább a szórakozóhelyek bevételeiről, azok elszámolásáról faggatta a bíróság. A tanácselnök rákérdezett arra is, hogy minden esetben beütötték-e a bevételt és adtak-e számlát a vendégeknek. Utóbbi nyilván azért is érdekelhette a bíróságot, mivel az egyik pultoslány arról beszélt évekkel ezelőtti nyomozati vallomásában a rendőröknek, hogy Vizó üzletvezetőitől több helyen is olyan utasítások hangzottak el, hogy „szellősen kell ütni a pénztárgépet”. T. Tünde hallott olyanról is, hogy a Hajógyári-sziget egyik diszkójában a napi 400 ezres forgalomból csak 70 ezer forintot ütöttek be a pénztárgépekbe, továbbá megemlítette azt is, hogy az üzletvezetők előre tudtak minden várható ellenőrzésről, razziáról is. A nő a bíróságon ezt a vallomását már nem tartotta fenn, állítása szerint az őt kihallgató rendőrök adták a szájába, hogy mit kell elmondania.

A tárgyaláson szót ejtettek a pénztárgép alatt elhelyezett úgynevezett „ledobókról” is, ahova a nagyobb összegű pénzeket, tíz-húszezreseket kellett bedobni. A „ledobóhoz” még az üzletvezetőknek sem volt kulcsa, azt csak az arra külön kijelölt személy tudta kinyitni. A tanúk azt nem tudták, hogy hova vitték később a pénzzel telepakolt fémdobozokat, ám Vizoviczki anyósa, D. Erika még 2012 júniusában tett, majd később visszavont tanúvallomásában beszélt a „ledobók” útjáról . Zárás után az anyós szerint a pénzzel teli „kazettákat” zöldséges ládákba tették, majd a Hajógyári-szigetre szállították. Az összegyűjtött, majd megszámolt összegnek körülbelül a felét az asszony tudomása szerint veje markolta fel. D. Erika úgy tudta, arra is volt példa, hogy az elsőrendű vádlott egy hétvégi buli után tizenhat millió forintot vitt haza. Korábban az is elhangzott, az összegyűjtött pénz egy részét Vizoviczki borítékokban kapta meg, és a feltételezhetően fekete pénzek átvételét a diszkópápa mindig egy hamis, Alma Ata aláírással jegyezte.

Szöveg: PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.