Pesti Srácok

Aggódásügyileg a CEU az új köztársaság és sajtószabadság

Aggódásügyileg a CEU az új köztársaság és sajtószabadság

Egy rendezői mellényes srác éppen eligazítást tartott három másik, rendezői mellényes fiatalnak, amikor megérkeztünk a CEU épületéhez a keddi tüntetés előtt. Talán arra hívta fel a figyelmüket, nehogy nekiálljanak megint magyar anyanyelvű előéneklő nélkül a „Sámi rólu námkülö” rigmusnak. Két öregúr a Momentumot hiányolta, miközben a hangfalakból szólt a zene a színpadnál, hiszen minden balliberális tüntetés egyben woodstock is kell, hogy legyen, színpad és hangfalak nélkül pedig köztudomásúan képtelenség tüntetni. Ráadásul ezek hiányában ugye mire kunyiznának utólag pénzt a szervezők? Megnéztük közelről, hogyan tüntet a CEU érdekében az önmagát népakaratnak kikiáltó pár ezer ember.

A tömegbe vegyülő, Fedél Nélkült árusító hajléktalan férfi is érezte a specifikus közönségben rejlő lehetőséget, és a „kedvenc diktátorunk is ezt olvassa” mondattal kínálta portékáját. A sikere már csak azért is kérdéses volt, mert noha Novák Pétertől ugyan tudjuk, hogy nincsenek magyar rasszjegyek, tehát nyilvánvalóan másmilyenek se, ránézésre mégis a tömeg jelentős hányada külföldinek tűnt. Ezt a benyomást erősítette a mindenütt hallható angol vagy más idegen nyelvű beszéd. Láttuk Bobby Fischert is, de józan ésszel be kellett látnunk, hogy ez képtelenség, és nyilvánvalóan csak a néhai sakkvilágbajnok egy hasonmása jött aggódni az egyetemért. Külön kedvencünk az az angolul kommunikáló, kopasz illető, akit inkább hölgynek gondolnánk, de a világért sem szeretnénk megsérteni azzal, hogy nem abba a genderbe soroljuk be a 74 közül, amelyikbe ő saját magát. Nála volt az a Pride-matricával díszített hangosbeszélő is, amellyel már a terrorizmusért elítélt Ahmed H. szabadon bocsátásáért is tüntetett a Kúriánál.

Egy régi ismerős, aki megerősíti, hogy a Pride, a Migszol és a CEU ugyanazoknak a bulija. (fotó: PS)

Sztárparádé

PestiSracok facebook image

Sok helyi híresség is eljött tiltakozni a lex CEU ellen, amelyről egyébként éppen kedden derült ki, hogy nem most, hanem még 2004-ben alkották meg, méghozzá Soros György kifejezett kérésére, és valójában pluszelőnyöket biztosított a CEU számára… Vagy a Közép-Európai Egyetem (KEE) számára. Hát igen, nem könnyű kiigazodni a Soros-univerzum bürokratikus útvesztőiben.

MSZP-s politikussal gazdagon el volt látva a megmozdulás (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Eljött a minden ballib tüntetést angyali szorgalommal látogató Bauer Tamás és a hasonló szorgalmú tüntetgetést mindig fényképes dokumentálással kiegészítő Mécs Imre–Magyar Fruzsina házaspár. Kár, hogy a lex CEU 2004-es megalkotásához sokat hozzáadó, és így az ügyben személyesen is érintett öccse, Magyar Bálint nem segített be. Jelen volt viszont az „európai értelemben vett konzervativizmus” Bokros Lajos személyében és a mostanában ritkán mutatkozó sztár, Juszt László is végigsétált a Nádor utcán. Mindig azt halljuk a balliberális véleményformálóktól és médiából, hogy a legkiválóbbjaink elhagyni kényszerültek az országot, hogy Londonban mosogassanak, de szerencsére láthatjuk, hogy ez nem igaz: mind itthon vannak.

A törvénymódosítás elfogadása után Áder János a tüntetők utolsó reménysége (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Kiállunk a CEU-ért, de leginkább Orbán bukjon meg

– hangoztatták a színpadról a szervezők. Angolul, hogy minden tüntető megértse. Ez felvet ugyan egy-két kérdést, de figyeljünk inkább a Magyarországon magukat rosszul érző külföldiek erényeire! Tanultak például a múltkori, nagyon átlátszó hibájukból, és most már inkább azt skandálták, hogy „vétó!”, mert azt nem lehet elrontani magyarul sem, legfeljebb kevésbé ajakkerekítéses a kiejtés. Miután sikeresen körülvették az épülettömböt, jöhettek a beszédek a vasárnapi tüntetésen megismert arcoktól. Békés Gáspár fellépése leginkább abban merült ki, hogy különböző rigmusokat akart előcsiholni a közönségből, de a nyelvi akadályok vagy az átszellemültség hiánya miatt mindig a focirigmusok utolsó, már elhaló pillanataira emlékeztetett az eredmény. A végére aztán egészen belelendült, és csak kimondta a fő gondolatukat: a CEU-ért tüntető pár ezer embert szerényen kikiáltotta a nép akaratának, és közölte, hogy aki ezzel nem azonosul, az ne kormányozzon. Nem is nagyon volt időnk elmélázni azon, hogy vajon mit szólhat ehhez a csendes többség, mert máris színpadra lépett a másik felszólaló, az Egyesült Államokban született Berg Dániel. Ő már kerek-perec kimondta azt, ami nagyon a jelenlévők szívén feküdt:

Berg Dániel a baloldali ellenzék új kedvence lesz. (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Békés Gáspártól a szónoklatok egyik állítására próbáltunk rákérdezni, miszerint a törvénymódosítás a CEU halálos ítélete. Vajon a CEU/KEE nem tud majd megfelelni az egyszerű törvényi elvárásoknak? Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy mi a szervezők véleménye az egyetem átlátszó hazudozásáról az Oktatási Hivatal állítólagos állásfoglalása körül. Békés először kötélnek állt, majd kissé zavart arckifejezéssel mégis odaszaladt a társaihoz egy rövid egyeztetésre, ezután pedig közölte, hogy a PestiSrácok.hu-nak nem hajlandók nyilatkozni.

A szónokok és a tömeg a köztársasági elnököt nemes egyszerűséggel lejánosozva követelte, hogy ne írja alá a hétfőn elfogadott törvénymódosítást. (fotó: facebook.com/Magyar Fruzsina)

EU-zászló és partizándal

Itt akár vége is lehetett volna az önmagát A Népnek érző néhány ezer magyar és külföldi ember közös önmegvalósításának, de bizonyára a szervezők is érezték, hogy ez így kicsit vékonyka volt. Átballagtak hát a Kossuth térre, amely folyamatosan kénytelen elviselni a balliberálisok 2006-ot másolni vágyó kormánybuktatási előadásait és sátras táborozásait. A CEU-s tüntetők itt már csak egy-két ezren lehettek a legerősebb pillanataikban, de komoly erősítést kaptak. Szinte teljes létszámban vonultak fel a Ligetben Ligetvédők, hiszen ott volt Antal „Nikó” Nikoletta és a szintén becsatlakozó Demszky Gábor által csak indián kinézetű, markos fiúnak nevezett Bangó Attila is.

Ki őrizhette a Ligetben Ligetvédők táborát, amíg Nikó és Indián kossuthterezett? (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Látszólagos, de csak látszólagos önellentmondásként előbb az Örömódát énekelték el, majd a Bella ciao című olasz partizándalt, ami szépen illeszkedett a valahonnan hirtelen előkerült vörös zászlóhoz. A szent cél ekkor már egy EU-zászló kitűzése lett az Országház épületére, hiszen abba nyilván belebukna a gyűlölt Orbán-rezsim. Szürreális harci jelenetek zajlottak le a rendőrsorfal közelségét mindig feltűnően élvező Nikóval a front előterében, de együtt nyomult vele Táblás Józsi bácsi és közvetlen mögötte a második ifjúkorát élő Demszky is. A tüntetők segítségére végül Kunhalmi Ágnes, a 21. század Nagy Imréje sietett, aki a forradalmi helyzetben kiállt az elvtársai élére. Kilógatta az ablakon az uniós zászlót, de miután Orbán Viktor ennek ellenére miniszterelnök maradt, lejött az övéi közé beszédet tartani.

Kunhalmi Ágnes mindig érzi az idők szavát. (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Ez a rezsimdöntés is unalomba fulladt

Ekkor már érezhetően kezdett kifulladni a lendület, és a tömeg számára is nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogja átszakítani a rendőrsorfalat, hiszen azt az ismeretlen bölcsészlány által tartott művészettörténeti előadás és a kongás férfi slampoetry-je sem volt képes átszakítani. A nem sokkal korábban még meglehetősen indulatos tüntetők kényszerűen átváltottak szeretetteljes békeharcos üzemmódba. Sötétedéskor sok kézben előkerült a szegény ember görögtüze, a magasra tartott, világító mobiltelefon, majd a maradék tömeg leült, hátha a Gandhi-módszer majd elsöpri a NER-t. Az oroszlánszobor mellé felkapaszkodott Nikó fáradhatatlanul lengette az egy rúdra felhúzott EU-s és magyar zászlót, és mindvégig voltak kósza próbálkozások az ütemes skandálás beindítására. Akárcsak a CEU előtt, itt is szabad országot, szabad egyetemet, demokráciát követeltek, majd később a teljes unalomba fulladás küszöbén felcsendült egy kórus, amely az öregecskedő ellenzékiek örök fétisét, a köztársaságot kezdte el követelni. Végül már Varju László is elunta, és félreérthető „menjünk be!” felszólítással elindult a parlament épületébe. Könnyű neki, hiszen van belépőkártyája – gondolhatták a forradalmárok. Szerencsére senki sem látott bele többlettartalmat a felszólításba, így Varju egyedül távozott, majd az eseménytelenséget látva stábunk is odébbállt. A NER ugyan minden bizonnyal megérte április 5-ét is, ám a közmorált látva nem lennénk a Kossuth téri gyepszőnyeg helyében.

Fárasztó volt. (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Szerda reggeltől hídlezárásokat ígértek a tiltakozók. Például ÍGY.

Résztvevők az Oktatási szabadságot csoport Élőlánc a CEU körül címmel meghirdetett demonstrációján Fotó: Horváth Péter Gyula

A CEU előtt demonstrálók egy csoportja a Parlamenthez vonult Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.