Pesti Srácok

Alig 140 napot késett a bíróság Budaházy ítéletének írásba foglalásával

Alig 140 napot késett a bíróság Budaházy ítéletének írásba foglalásával

Befejezte a Budaházy György és társai ellen hozott elsőfokú ítéletének írásba foglalását Kenéz Andrea bírónő, ezzel megszűnt a fél éve tartó törvénysértő állapot, tudta meg a Magyar Idők törvényszéki forrásból. Az írásos ítéletet a Fővárosi Törvényszék már postára adta, várhatóan jövő hét elején kézbesítik a vádlottaknak és védőiknek, valamint a vádhatóságnak.

A Büntetőeljárásról szóló törvény 30 napot ad a szóban kihirdetett ítélet írásba foglalására, ezt Kenéz bírónő esetében az ügy bonyolultságára való tekintettel, három héttel meghosszabbították, ám további fél évre volt még szüksége munkája elvégzéséhez. Erre a késlekedésre azonban már nem volt mentsége, ezért Kenéz Andrea ellen fegyelmi eljárást indított Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke. Emiatt Kenéz Andrea végül lemondott a bírói megbízatásáról, amit elfogadtak. Az elnök a három hónapos felmondási időtől azonban nem tekintett el, így Kenéz Andrea a hivatali munkarendje szerint köteles volt munkát végezni, így végül e hét elején befejezte az írásba foglalást.

Ismert, Budaházy Györgyöt tavaly augusztusban 13 év fegyházra ítélték elsőfokon egyebek mellett politikusok ellen elkövetett terrorcselekmények miatt, társai összesen több mint 100 év fegyházat kaptak. Az ítélet nem jogerős, Budaházyt nemrégiben helyezték az előzetes letartóztatásból házi őrizetbe.

PestiSracok facebook image

magyaridok.hu

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.