Pesti Srácok

Amerikai szakértő: Vajon hányan áldoznák fel az életüket az EU-ért?

Amerikai szakértő: Vajon hányan áldoznák fel az életüket az EU-ért?

George Friedman-nel, az amerikai Geopolitical Futures alapítójával készített interjút a Figyelő. A szakértő a lapnak kiemelte, a geopolitikában nem mindig a legkomplikáltabb megközelítés a célravezető.

A geopolitikai szakértő a lap kérdésére reagálva elmondta, nagy baj, hogy Európának nincs katonai ereje, nincs rendben, hogy Amerikától várja a segítséget anélkül hogy hozzájárulna a költségekhez. Hozzátette, Magyarországnak tisztában kell lennie azzal, hogy független, bár ezt szerinte az EU sokszor nem tudja értelmezni. Úgy vélte, az Egyesült Államok elnöke nem a legfontosabb hatalmi tényező, a kormányzatnak csupán az egyik ágát vezeti, ami ráadásul nem is a legerősebb. Hozzátette:

A Geopolitical Futures alapítója úgy véli megváltoztak az idők, az USA most azt szeretné tudni, hogy ki van vele, illetve ki ellene és az oroszokkal kapcsolatban is egészen más a megítélése országának. A NATO kapcsán a szakértő elmondta, nem érti, hogy mit keres bárki is a szervezetben, akinek nincsen katonai ereje. Úgy véli el lehet ítélni, amit Trump csinál, de az elnök valójában egy régóta húzódó vitát szeretne most lezárni azzal, hogy megköveteli, a tagországok bevethető hadsereggel rendelkezzenek. Úgy gondolja a geopolitikában különbséget kell tenni a szereplők vágyai, céljai és képességei között.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, teljesen rendben van, ha egy ország nem képes teljesíteni a feltételeket, de akkor lépjen ki a szövetségből. Szerinte Európában az egyik legnagyobb probléma, hogy az országok nem osztják meg egymás terheit, pedig egymástól függenek. Ezért gondolja úgy, hogy a nemzetállam marad hosszabb távon is a meghatározó szereplő. Ez szerinte rendben is van, viszont az európai országoknak meg kell érteniük, hogy ahogyan ők is, az amerikaiaknak is a saját érdekeiket kell nézniük elsősorban.

A szakértő arról is beszélt, hogy az oroszok nem annyira erősek, mint amennyire gondolják őket, sok dologról beszélnek, amit valójában nem tennének meg. Úgy véli Szófiának csatlakoznia kellene Oroszországhoz, Magyarország, Lengyelország és Románia viszont igenis számít. Szerinte valós opció egy közép-európai szövetség, hiszen a régiónak közös a történelme, és ezért hasonló módon látják ezek az országok a világot.

A teljes interjú a Figyelő csütörtöki számában olvasható. Címlapfotó: Mandiner.hu

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.