Pesti Srácok

Az ÁSZ szerint az önkormányzatok nem irányították megfelelően a hulladékkezelő társaságokat

Az ÁSZ szerint az önkormányzatok nem irányították megfelelően a hulladékkezelő társaságokat

Indokolatlanul magas közszolgáltatási díj, problémás, koordinálatlan hulladékkezelő társaságok – az Állami Számvevőszék vizsgálata olyan hiányosságokat tárt fel a helyi irányítású hulladékkezelő társaságoknál, amelyek meggátolták az egységes és arányos díjszabás kialakítását, de az is kiderült, az önkormányzatok nem tudták szakszerűen koordinálni a hulladékkezelő társaságok munkáját.

Minél kisebb területen zajlik, annál inkább problémás a hulladékkezelés – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata, hozzátéve, hogy az önkormányzatok nem tudják megfelelően kontrollálni a hulladékkezelő társaságokat, és ez jelentős kockázatokat rejt magában.

Emlékezetes, 2015 áprilisától a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) felügyelete alá került a közszolgáltatás körében gyűjtött hulladékok kezelése, azzal a céllal, hogy az ország minden pontján azonos és jó minőségű legyen a szemétszállítás és egységesedjen a számlázás is egységes lesz. Az ÁSZ jelentése alátámasztja a kormány szándékát, miszerint olyan új hulladékgazdálkodási rendszert kell kialakítani, amely szolgáltatók működését teszi finanszírozhatóvá és stabillá, olyan kompenzációs rendszert alkalmazva, ami garantálja a nullszaldós, nonprofit működést és a hatékonyabb szolgáltatást.

Az ÁSZ 2014-től ellenőrizte a társaságok gazdálkodását és működését, amelynek során megállapította, hogy a társaságok döntő többsége semmilyen kritériumrendszert nem alkalmazott saját tevékenységével kapcsolatban, holott szolgáltatásuk színvonala alapvetően befolyásolja a lakosság életminőségét. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a lakosság számára fontos lenne egy egységes közszolgáltatási árszint kialakítása, mivel az indokolatlanul magas díjak veszélyeztetik a családok megélhetését. A társaságok célszerű, eredményes és gazdaságos működése az egyik legfontosabb társadalmi cél – hangsúlyozza a jelentés.

PestiSracok facebook image

Az ÁSZ közleménye arról is ír, 2014 és 2016 között összesen 29 társaság ellenőrzését végezték el, amelyek közül 11-et ítéltek sérülékenynek és 10 mérleg szerinti eredménye 2014-ben negatív volt. Továbbá a társaságok meghatározó része a személyes adatok védelmére, valamint a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó előírásokat megsértette, melynek következtében nem biztosították az információs alapjogok védelmét sem - tartalmazza az elemzés. Arról is beszámolnak, hogy az ellenőrzések számos esetben tártak fel olyan szabálytalanságot, amelyet a könyvvizsgálóknak feladatellátásuk során jelezniük kellett volna. Ezért az auditálási hiányosságok kiküszöbölése céljából az ÁSZ jelzéseket tett a Magyar Könyvvizsgálói Kamarának - tartalmazza az elemzés.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu; fotó: online-kalkulátor.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.