Pesti Srácok

Az elit kedvenc drogtanyáihoz kellett a főrendőri védelem Vizoviczkinek?

Az elit kedvenc drogtanyáihoz kellett a főrendőri védelem Vizoviczkinek?
A Vizoviczki-ügy gyanúsítottjait gyűjtik be a rendőrök két éve, a Hajógyári szigeten Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Még a kilencvenes évek elején kezdte el kiépíteni korrupciós kapcsolatrendszerét a területért felelős rendőrökkel Vizoviczki László, a bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel és milliárdos költségvetési csalással gyanúsított szórakozóhely-birodalom tulajdonosa – írja a Népszabadság a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása alapján. Vizoviczki később folyamatosan bővítette rendőri védelmét. Egyre befolyásosabb rendőri vezetők kerültek a „csapatába”.

A 2012 nyarán indult nyomozás adatai szerint az utóbbi időkben már a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályvezetője és a speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztály vezetője, valamint a BRFK közrendvédelmi főosztályvezetője biztosították a védelmét. Amennyire azt a lassan két éve tartó nyomozásnak sikerült tisztáznia, Vizoviczki elsősorban „az általa üzemeltetett szórakozóhelyek hatósági ellenőrzéstől mentes működését” igyekezett biztosítani a rendőri védelemmel, másodsorban pedig az ellene, barátai és üzlettársai ellen esetleg induló eljárásokról akart előre első kézből információt szerezni. Később ehhez jött még a konkurencia zaklatása. Razziákkal és állandó rendőri ellenőrzésekkel próbálták a rivális szórakozóhelyek vendégeit „átterelni” Vizoviczki „nyugodt szórakozási lehetőséget biztosító” érdekeltségeibe.

A világviszonylatban is példa nélküli büntetőeljárásban - melyben éppen annak a rendőri egységnek a vezetőivel szemben merül fel a korrupció gyanúja, amelyet éppen azért hoztak létre, hogy fellépjen az efféle bűncselekményekkel szemben - a védelmi szolgálat emberei a gyakorlattal szakítva nem a rendőröktől próbáltak meg információt szerezni az esetleges korrupt rendőrökről, hanem az alvilágból - írja a lap. Az azóta lezárult nyomozás ötvenezer oldalnyi ügyiratának tanúsága szerint az ügyészség csak Vizoviczki és a korrupcióval gyanúsított rendőrök kapcsolatára és az annak fedezete mellett elkövetett milliárdos költségvetési csalásra koncentrált. Nem foglalkozott ugyanakkor az ügyészség a szigetről rejtélyes körülmények között eltűnt, illetve elhunyt fiatalok ügyével, azokban – külön eljárás keretében – a BRFK nyomozott. Hatáskör híján nem volt az ügyészségi nyomozás tárgya a szigeten a városi szóbeszéd szerint évtizedes múltra visszatekintő drogkereskedelem sem. A Népszabadság úgy értesült a rendőrségnél sem indult a Hajógyári-szigettel kapcsolatos drogügyben büntetőeljárás.

PestiSracok facebook image

Maga Vizoviczki minden nyilatkozatában határozottan visszautasította, hogy az érdekeltségeiben drogárusítás folyt volna, ennek ellenére drogkereskedők azt állítják, Vizoviczki egyfajta „koncessziós díjat” kért azoktól, akik drogot árultak az érdekeltségeiben és azok környékén. A budapesti drogpiac ismerői pedig egyenesen úgy fogalmaztak, hogy a Hajógyári-sziget szórakozóhelyei voltak az elit (értsd: a politikai, kulturális és gazdasági elitet egyaránt) legkedveltebb és leginkább látogatott drogtanyái. Szerintük ezért kellett a rendőri védelem Vizoviczkinek. A sziget ura biztonságban akarta tudni az elithez tartozó vendégkörét.

A teljes cikk itt olvasható

fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.