Pesti Srácok

„Az én befogadó Budapestemen egy hal is élhet emlősként” – Exkluzív interjút adott a PS-nek a PS munkatársa, aki főpolgármester is szeretne lenni

„Az én befogadó Budapestemen egy hal is élhet emlősként” – Exkluzív interjút adott a PS-nek a PS munkatársa, aki főpolgármester is szeretne lenni

Gúnyos és reflektív pillanatfelvétel a független és objektív média mindennapjaiból: interjút készítettünk Dezse Balázs független polgármester-jelölt-jelölttel, aki nem mellesleg a kollégánk, de ez nyúlfarknyit sem von le egyikünk függetlenségéből és objektivitásából.

Mit akarsz bizonyítani az indulásoddal? Hogy minden hülye rajthoz állhat?

Nem! Azt, hogy minden hülyének rajthoz kell állnia! Be kell bizonyítani: ha nem tűzöl ki magad elé célt és nem is teszel érte semmit, akkor a semmit el lehet érni. És azt is: ha önmagunkat adjuk, abból a semmi lesz.

Láthatóan a B-ligában képzeled el a helyedet, ahol mindenkinek van egy ruházati metaüzenete. Kerpel-Fronius ronda, zöld vászonnadrággal jelzi, hogy kívülálló, Karácsony mindig két számmal nagyobb ingben mutatja, hogy nagy rá ez a kabát is, Kálmán Olga pedig fordított Szupermenként akkor teszi fel a szemüveget, amikor beöltözik. Te mivel üzensz?

PestiSracok facebook image

Én a tetoválásokkal üzenek valamit, de még nem tudom, mit. Talán a kisebbségi komplexusaimat és a dögunalmas személyiségemet kompenzálom vele. Ezek viszont politikusként hasznos tulajdonságok, így nem árt felhívni rá a választók figyelmét. Bízzatok bennem, nem lesznek életveszélyes ötleteim! Sőt, semmilyen ötletem nem lesz!

Kálmán Olgával ellenben van programod, de azért nyugtass meg: te is szeretsz kérdezni, emberekkel beszélgetni, és adott esetben csak adnál és adnál az embereknek.

Nem, én nem vagyok szánalmas populista! Ahogy a programból minden le van írva, nemcsak adnék és adnék, hanem szabályokat is hoznék. Egy békés, nyugodt, csendes Budapestet csinálnék ebből az őrülten rohanó nagyvárosból. Azt szeretném, ha mindenki dologtalanul ülhetne otthon, nem ide meg oda sietne, mint valami futóbolond.

Miből adnál többet? Bérlakásból vagy őserdőből?

Lélegeztetőgépből. Bérlakásra nincs is szükség: ott vannak a szülők, majd azok vesznek lakást a fiataloknak, ahova haza tudják vinni az aktuális partnert. A zöldben nem hiszek: tele van bogarakkal, kullancsveszélyes, és ha leülsz a fűbe, utána viszket a segged. És ráadásul piszkosul drága dolog. Az erdő nem rekettyés, amit csak úgy hozatni lehet bárkivel. Aki főpolgármester-jelöltként erdővel kampányol, az nincs tisztában a fák működésével, nincs tisztában a polgármesteri ciklusok korlátaival. Ez olyan, mintha azt ígérném, hogy a főpolgármesterségem alatt meg fog képződni egy karszthegység a Gellért-heggyel átellenben, hogy a pestieknek is lehessen kilátójuk és citadellájuk, hogy ne kelljen hídvámot fizetni, ha ki akarnak valakit szabadítani. Rögzítem újra: nem vagyok populista, nem teszek felelőtlen ígéreteket!

Máris lopják a programodat: az ellenzéki előválasztási összetartáson Kerpel-Fronius Budapest legnagyobb problémájának azt nevezte meg, hogy a külvárosiak bejárkálnak a belvárosba. De ő liberális: nem tiltana, hanem saját belvárosokat adna nekik. Te miért ragaszkodsz a tiltáshoz?

Nem a tiltáshoz ragaszkodom; nem lehet elvárni, hogy senki ne látogasson meg egy kocsmát vagy egy barátot a másik kerületben, csak szabályoznám. Kártyával, vízummal, illetékbélyeggel, és ez a korlátozott lehetőség emelné az emberi kapcsolatok színvonalát is, hiszen a kevesebbet mindenki jobban becsüli, mint a többet. (A Jobbik is mennyivel boldogabb volt az EP-választás eredményével, mint az országgyűlésiével.) És ennek köszönhetően megszűnne a tömeg, a lökdösődés a belvárosban, az emberek is kevésbé lennének türelmetlenek a másikkal, kialakulhatna egy komfortosabb, nyugodtabb városi lét.

Nem félsz attól, hogy az eddigi legnagyobb támogatód, Bayer Zsolt hátba szúr téged és saját jelöltet állít a legfrissebb nézettségi adatok után?

Gyanús, hogy azért hívott be, hogy kilesse a programomat, mert Kálmán Olgaként el akar indulni. A bizalmatlanság megvan felé a részemről. Bár neki se tetoválása, se sapkája, szóval alkalmatlan főpolgármesternek. Pláne jelöltnek. Igazából magával szúrna csak ki.

A programodban szerepel, hogy bálnákat hoznál ahhoz, hogy megegyék a műanyagot a Dunában. Mit fogsz csinálni, ha megbolondulnak és kiúsznak a partra?

Eleve kirekesztő dolog nekünk döntenünk arról, hogy ők hol akarnak élni. Sőt, ha elfogadjuk a tudomány amúgy nevetséges álláspontját, akkor ők nem halnak, hanem transzhalnak számítanak, hiszen elevenszülő emlős létükre halak között élnek, halnak képzelik magukat. Ha a gyógyulás útjára lépnek és visszatérnek a szárazföldre, akkor én nem állok közéjük és a normalitás közé. Ahogy a programomban szerepel, inkluzív Budapestben gondolkodom, ahol egy hal is élhet emlősként.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.