Pesti Srácok

Az izraeli kormánypárt nekiment a Jobbikot támogató magyar zsidóknak

Az izraeli kormánypárt nekiment a Jobbikot támogató magyar zsidóknak

Az izraeli kormánypárt (Likud) nemzetközi igazgatója odaszólt azoknak a magyar zsidóknak, akik az antiszemita Jobbikkal történő összefogást erőltetik – írja a 888.hu. Eli Hazan közösségi oldalán ment neki a Nagykörúton belüli zsidóságnak, akik sokak megdöbbenésére elkezdték támogatni a Jobbikot.

- mondja az izraeli politikus. Szerinte ezt a szövetséget olyan véleményformálók támogatják, mint például a holokausztból élő Heller Ágnes és Konrád György, aki leginkább antiszemita haknikkal kereste a kenyerét.

PestiSracok facebook image

– teszi fel a kérdést Eli Hazan. Majd persze megadja saját válaszát is: szerinte vannak, akik azt mondják, hogy igen, megváltoztak.

A politikus úgy véli, a minden konzervatív, hazaszerető emberben veretes antiszemitát látó baloldali megmondóemberek, a velünk élő kádárista értelmiségiek, zsidó médiamunkások és baloldali pártkáderek 2017-ben kimutatták a foguk fehérjét azzal, hogy szorgalmazzák a baloldal és a szélsőjobb összefogását. Ezzel a tettükkel lényegben beismerték, hogy ők egy percig sem gondolták komolyan az antiszemitizmus és a fasizmus elleni harcot., és őket csupán a hatalom érdekli.

Schwezoff Dávid mint a budapesti zsidóság egyik meghatározó alakja korábban már megfejtette a hellerági-félék mibenlétét. Mint írta: "Heller Ágnes nem konzekvens. Sosem volt az. A háborút követően – holokauszt túlélőként – a szocializmust építette nagy vagányan. De nem úgy, mint az átlagemberek, akik végezték a munkájukat, és igyekeztek annyira részt venni a dolgokban, amennyire elengedhetetlen volt. Ő meggyőződésesen kívánt már akkor is az élvonalhoz tartozni, marxista filozófus megszólítással publikálgatott, harsányan írt, és mélyen ny... nyilatkozott. A rendszerváltásnál hirtelen szájliberális lett, de a duma mögött nem sokat láthattunk. Mondhatni – stílusosan – elfilozofálgatott. És most is pontosan ezt csinálja, csak most a szélsőjobb felé állítgatja a hajója vitorláit. Nincs ebben számomra semmi meglepő, politikai szélkakas-harc forradalom-ellenforradalom viharában.”

Forrás: 888.hu; Fotó: Youtube.com

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.