Pesti Srácok

Az összes útlevélkezelőt őrizetbe vették Záhonynál

Az összes útlevélkezelőt őrizetbe vették Záhonynál

A Központi Nyomozó Főügyészség minden idők legnagyobb rajtaütését hajtotta végre Záhonynál. Az összes útlevélkezelőt őrizetbe vették és kihallgatják korrupció gyanújával - írta meg a Magyar Idők. A PestiSrácok.hu információi szerint üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják őket a nyomozó ügyészek.

Több mint kétórás üzemszünet lépett életbe ma Záhonynál. Mint kiderült, a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos felderítése nyomán tömeges őrizetbe vételre került sor. Ezt a Központi Nyomozó Főügyészség hajtott végre. A Magyar Idők úgy tudja, harminc fölött van az útlevélkezelő gyanúsítottak száma, akiknek kihallgatását már meg is kezdték. A gyanúsították ellenszolgáltatás ellenében soron kívüliséget biztosítottak a nekik fizető határátkelőknek. Úgy tudjuk, hogy a határőrök már évek óta folytatták a bűnös tevékenységet. A komoly korrupciós botránnyal kapcsolatban holnap várható hivatalos tájékoztatás. A záhonyi határátkelő lezárására amiatt került sor, mert pótolni a letartóztatott útlevélkezelőket.

Két hónappal ezelőtt kilenc pénzügyőrt helyeztek előzetesbe, akiket azzal gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy részt vettek az ukrán határnál a cigarettacsempészésben. A pénzügyőrök a NAV állományába tartoztak, és a TEK csapott le rájuk.

PestiSracok facebook image

Magyar Idők Online

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.