Pesti Srácok

Balhéra készülnek a vármegyések a homoszexuális parádén

Balhéra készülnek a vármegyések a homoszexuális parádén

Idén a tervek szerint kordonok nélkül tartják meg a júliusi homoszexuális parádét, az úgynevezett „Budapest Pride”-ot, és az atv.hu szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom valamilyen módon azt meg kívánja zavarni. A vármegyések azt közölték: ha „utcabállá fajul a felvonulás”, nem fognak mérlegelni.

Július 8-án rendezik meg a Budapest Pride-ot, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) emberek felvonulását. A résztvevők a Kossuth téren fognak gyülekezni, a felvonulást pedig – a tervek szerint – ezúttal kordonok nélkül rendezik meg. Az atv.hu szerint ezt próbálja meg kihasználni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, amely arra készül, hogy megzavarja a rendezvényt. A szervezet közleményében azt írta: július 8-án ők is az utcán lesznek.

Ők persze provokálhatnak... Fotó: jobbegyenes.blog.hu
PestiSracok facebook image

Közleményükben az is szerepel:

Az atv.hu megkereste Barcsa-Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét, akitől azt kérdezték, milyen eszközökkel lépnek föl a rendezvény ellen. Barcsa-Turner azt felelte:

A rendőrség a portál megkeresésére a következőket válaszolta:

Forrás: atv.hu. Vezető kép: budapestpride.com

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.