Előkelő környéken bérelt lakást Aczél Endrének a Magyar Távirati Iroda Londonban, és az ismeretlen pekingi tudósító kinőtte magát a nyolcvanas évek elején. Aczél remekül kihasználta különleges helyzetét, kevés olyan magyar újság volt, ahová nem írt, így neve Magyarországon ismertté vált. Az aranyéveknek 1985-ben lett vége, az amerikaiak által beszervezett Belovai István magyar hírszerző kiadta a CIA-nak a londoni HM és BM rezidentúrák szinte teljes hálózatát, s miután lebukott, és elítélték, Aczél kiküldetése is lejárt. Panaszra nem lehetett oka, amíg Belovai börtönbe került, ő a Híradó főszerkesztője lett. Ő és a többi lebuktatott londoni magyar többsége is komoly pályafutást írt le a rendszerváltozás után.
Előző cikkemben ott hagytam abba, hogy 1980-ben Aczél Endre Londonba költözött, miután önéletrajzi műve szerint ezt a lehetőséget választotta a füstbe ment Washington helyett. A korábbi pekingi munkatárs London elegáns negyedében, Chelsea-ben bérelhetett lakást, miután „az MTI nem hőkölt vissza a magasnak tetsző bérleti díjtól…” (idézet Aczél: Amit megírhatok című könyvéből). Jól tartotta a Magyar Népköztársaság, nem véletlenül jegyezte meg, hogy a patinás Financial Times-nál dolgozó angol ismerőse messze nem engedhette meg magának azt a környéket. Büszke is volt aranyéletére: „a ház bérét, továbbá a rezsi egy részét, a gépkocsi és az üzemanyag költségét, az újság-előfizetést meg az ehhez hasonlókat nem mi mi fizettük ki, hanem az MTI, s mindennek tetejébe volt reprezentációs költségkeret is, még egy szerénynek mondható fizetés mellett is majdnemhogy a jobb módú angolok sorába emelkedtünk.”
Jól tartotta, majd ismertté tette az MTI
Szakmailag is Londonban alapozta meg jövőjét, ott vált befutott újságíró az ismeretlen pekingi tudósítóból, kivételezett helyzeténél fogva szívós munkával a nagyágyúk közé emelkedett. Önéletrajzi munkájában elégedetten elevenítette fel, hogy ekkor már mindenhol megjelentek a cikkei, londoni tudósítóként – riválisok nélkül – megkerülhetetlenné vált.
Aczél pályafutása is remek példája annak, hogyan tudta kiemelni, megfuttatni a Kádár-rendszer a neki kedves újságírókat. Amiben persze semmi különleges nincsen, csupán a rendszerváltásnál felejtették el a háttérbe tolni (vagy legalább átvilágítani) az addig reflektorfényben fürdőző, a kádári Magyarországot mindenben kiszolgáló embereket. Persze ez már túlmutat hősünk történetén.
Aczélról a londoni aranyesztendők alatt derült ki, hogy jóval több egy átlagos katonapolitikai tudósítónál, a vietnami főhadnagyból, észak-korai turistából a brit futball nagy szerelmese lett, sportújságíróként is bemutatkozott a magyar közönségnek.
Könyvében hosszan sorolja, hogy mi mindenről írt Nagy-Britanniában (amit megírhatott). Például az IRA terrorszervezetéről. Miután már tudjuk (cikkem itt: Terroristaparadicsom volt Budapest a nyolcvanas években), hogy az írek emberei egy felettébb meggyőző bírósági vallomás szerint a Magyar Népköztársaságban, a magyar katonaság díszkíséretében (!) vették át a szovjetektől megvásárolt fegyvereket, rögtön érdekesebbé válik ez a téma is. (Főleg, ha hozzátesszük, hogy a katonai hírszerzés és felderítés egyik kulcsemberea az a Szűcs Ferenc volt, aki mellett a hetvenes években Aczél elvtárs tüsténkedett Vietnamban). Arra egyébként, hogy mennyire kiemelt újságíró volt Aczél, ő maga emlékeztetett, hiszen ő, csak ő, és egyedül ő készíthetett interjút a keleti blokkból a legendás Vasladyvel, Margaret Thatcher-rel. Valószínűleg alaposan felkészíthették a brit miniszterelnököt a beszélgetésre. (A Vasladyről és Aczélről ajánlott olvasmány: Andor László: Az Aczél-szindróma).
Hírszerzéssel hírbe hozott duó: Magyar és Aczél
A külföldi tudósítók hátterével kapcsolatban érdekes cikkre bukkantam a Népszava archívumában (1981-es írás), címe: Londonban megnyílt a közös piaci csúcsértekezlet. A cikk így kezdődik: „Aczél Endre és Magyar Péter, az MTI tudósítói jelentik”. Mindenképpen figyelemre méltó páros. A rendszerváltás után szintén külpolitikai szakértőként számon tartott Magyart még egészen fiatalon, 1969-ben fedezte fel a belügyi hírszerzés Press-rezidentúrája (emlékezzünk, Aczélt 1971-ben tapogatták le), mely külföldi tudósítónak szánta. Az állambiztonsági iratban azt írták róla, hogy „BM III/I. Csfség nyilvántartásában Regős r. alez. elvtársnál szerepel”. Tény, hogy átment a szűrőn, a hetvenes évek elejétől római, majd brüsszeli tudósító lett (cikkem itt), ezek is álommunkának számítottak akkoriban. Egy ideig nagyon is hasonló pályafutást futottak be Aczéllal, ahogyan az sem véletlen, hogy 2015-ben Magyart is érdemesnek látta a MÚOSZ egy életműdíjra.
(A mindent túlélő újságírószövetség mintha ügyelne rá, hogy évről-évre elegendő egykori állambiztonsági alkalmazott és/vagy árokásó legyen az ünnepeltek között).
A méltatás vezérfonala is ismerős, Magyarnál is a különleges interjúkat emelte ki a MÚOSZ, azokat a nyugati anyagokat, amelyeket valójában csak a kiválasztott tudósítók készíthettek el: „Különlegességnek számító interjúkat készített nemzetközi hírességekkel. Számos könyvet publikált, írt II. János Pál pápáról, az EU történetéről, az unió szervezetéről és Silvio Berlusconiról is. 2005 óta Magyar Péter az ANSA olasz hírügynökség budapesti tudósítója” – írja a MÚOSZ.
Belovai szivárogtat, Aczélnak haza kell jönnie
Most nézzük, hogyan kereszteződött Aczél és Belovai István ösvénye. Az 1985-ös esztendő mindkettejük számára kulcsfontosságúvá vált: Belovait elkapták és elítélték, míg Aczél számára véget értek az angliai aranyévek. Belovai István hírszerzőtiszt 1982 és ’84 között a londoni nagykövetség katonai és légügyi attasé-helyettese volt. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 1984-ben szervezte be, s mivel ezután egy fegyelmi ügye miatt hazarendelték, a magyar rendőrség Budapesten fogta el 1985 nyarán egy rejtett csomag átvétele közben.
Máig nem világos, hogy ki buktatta le, de most nem is érdekes. Belovai több szigorúan titkos információt elcsepegtetett az amerikaiaknak – például a világpolitikailag is fontos Conrad-üggyel kapcsolatban, amivel következő cikkemben foglalkozom –,
feltárta a londoni hírszerzői rezidentúrák (HM és BM) felépítését és személyzetét.
Belovai István történetét többen megírták, de még most sem látunk teljesen tisztán. Mivel ügyének, az ellene folytatott nyomozásnak, és bírósági pernek a dokumentumai megtalálhatóak a Történeti Levéltárban, ezek megfelelnek mankónak. Az iratok egy része csupán 2016 elején vált kutathatóvá, de vannak hosszú oldalak, amelyekbe még most sem lehet betekinteni. Következzen a nyomozati szakaszban készített egyik feljegyzés részlete:
(Belovai) „… tájékoztatást adott az MNVK. Csfség (az MNVK 2. Csoportfőnökség volt a felelős a katonai hírszerzésért – MG) szervezetéről, vezetőiről és saját addigi beosztásairól, tevékenységéről; a londoni magyar katonai felderités hivatásos és hálózati kapcsolatairól, a számára ismert tevékenységükről; a londoni magyar katonai felderités hivatásos és hálózati kapcsolatairól, a számára ismertté vált tevékenységükről… a londoni BM hirszerző tisztjéről, a követség biztonsági felelőséről és a korábban szolgálata során tudomására jutott, más országban dolgozó katonai hirszerzőkről; azok fedőneveiről és egyéb kapcsolódó kérdéseikről.”
Egy katonatiszt lakásán találkozott a CIA embereivel
Az Összefoglaló jelentés szerint a katonatiszt már beszervezésekor értékes információkkal szolgált: „… Belovai megjelent Tom Haase magánlakásán (akiből a jelek szerint később politikai krimiszerző lett – MG), ahol találkozott Steve Nemeth-tel /Steve/ és William Howard /Bill/ USA követségi titkárral, valójában mindketten a CIA tisztjei… Miután Belovai közölte velük, hogy a CIA-val az együttmüködést vállalja, részletes kihallgatásnak vetette alá Nemeth.
Belovai ennek során ismertette a londoni HM és BM rezidentura hivatásos állományu tagjait, a HM rezidentura által foglalkoztatott magyar állampolgárságu „megnyert személyeket”, az általa ismert ügynököket, az MNVK 2. Csoportfőnökség szervezeti felépitését, a londoni követéség rejtjelző tevékenységét”.
Belovai kiszivárogtatása szerint Aczél Endre a katonai hírszerzés „megnyert személyei” közé tartozott, de természetesen nem csupán őt fedte fel:
„Fodor László kulturális attasé, fedőneve „Felvégi”. Feladata a kapcsolati körében katonai, katonapolitikai információk szerzése.
Aczél Endre ujságiró, fedőneve „Acsadi” (máshol „Acsádi – MG). Feladata a kapcsolati körében katonai, katonapolitikai információk szerzése.
Borsós György MALÉV képviselő, fedőneve „Bodnai”. Feladata a heatlowi repülőtér operativ és katonai szempontu felderitése, valamint a katonai hirszerzés „K” postaanyagainak továbbitása, melyeket a MALÉV gép főpilótájának kell átadnia.
A Magyar-Angol Bank igazgatója /nevét Nemeth-nek megadta/, mivel akkoriban került kihelyezésre, feladata még nem volt.
Nagy Kornél, a magyar kereskedelmi kirendeltség beosztottja, fedőneve „Elkán”. Feladata gazdasági információk szerzése…”.
Belovai a CIA embereinek (köztük a magyar származású Nemethnek) a belügyi hírszerzés (III/I.) embereit is kiadta: „Ugyanigy nyilatkozott arról is, hogy azokat a külföldi személyeket is felfedte, akikkel kapcsolatuk volt. – E kihallgatásakor a BM rezidentura tagjaiként Zentai Zoltánon kívül megnevezte Szabados Bélát, Blahó Bélát is, és Braun Gyulára, továbbá Csapó Istvánra vonatkozóan is adatokat szolgáltatott”.
A kettős ügynök Conrad elvesztése nagyon fájt Moszkvának
Nem kérdés, hogy az amerikaiak által beszervezett Belovai hatalmas gyomrost adott a kádári állambiztonságnak, a felsorolt személyek feltálalása volt a kisebb veszteség, súlyosabb csapás volt a magyarok által beszervezett, és dollárszázezrekkel megfizetett Clyde de Conrad lebuktatása. Nem véletlen, hogy Belovaira először halálos ítéletet mértek, ezt változtatták végül életfogytiglani börtönbüntetésre.
A kettős ügynököt 1985 decemberében ítélte el a katonai bíróság, és valahol összecseng, hogy Aczél Endrét éppen ebben a hónapban hívták haza Londonból.
Szomorú, de tipikus, hogy önéletrajzában meglehetősen szűkszavúan írt erről a témáról, és saját szerepét (vagy legalább a Belovai-ügyet) még véletlenül sem hozta szóba. Csupán arról írt, hogy a gyanakvó britek végig megfigyelték őt, s ez kiküldetése utolsó napján is bebizonyosodott.
Aczél és az elő bevágodó titkosszolgálati furgon
Visszaemlékezése szerint megtörtént, hogy idegen tárgyat találtak a lakásukban, máskor pedig a brit MI5 egyszerűen megállította az autóját. Megszondáztatták, vérvételre vitték, de nem találtak alkoholt a mintában. Négy évvel később már igen: a család hazautazása előtti napon megállt előttük egy furgon, s miután Aczél bevallotta, hogy ezúttal sikeres lenne a teszt, a feleségét ültették a kormányhoz. „Egyáltalán nem akartak „bántani”: se 1981 nyarán, se 1985 decemberében. Csak mint mondtam, gyöngéden a tudomására hozták, hogy mindvégig szemmel tartottak.” Elképesztő vagy sem, de még ehhez sem tett hozzá semmit. Pedig jól tudjuk (és 2010-ben, amikor a könyvet írta, már régen nyilvánosságra derült), hogy nem véletlenül figyelték meg ennyire a britek. Ahogyan az sem puszta balszerencse, hogy hazahívták, hiába akart maradni annyira.
Aczél: Senkinek sem voltam a kádere
Magyarországra érkezve természetesen tovább emelkedett. A már jól csengő névvel rendelkező újságíró a Híradó főszerkesztője lett, s ez annál is nagyobb teljesítmény, ha arról is értesülünk, hogy amolyan körön kívüli volt. „De én nem voltam Berecz-káder. Senkinek nem voltam a kádere. Nem voltam „pártkatona”… Kineveztek a Hiradó élére, mert Londonban úgy dolgoztam, hogy „még a csapból is én folyjak”. Olyasvalaki lettem, akit nem lehetett megkerülni. Tudom és pironkodás nélkül írom le, hogy a rádióhallgatók és a tévénézők legalább annyira kedveltek akkor, mint évtizedre rá a Népszabadság „vezércikkeinek” olvasói.”
Belovai: Nem beszélve Aczél további kiküldetéseiről
Érdekes, hogy sokak szerint „hazaáruló” Belovai a rendszerváltás után annyira próbált harcolni az igazáért, hogy 2000-ben (amikor az Aczél-Acsádi ügyet először megírták) nem csupán a rádiónak beszélt a hírszerzőkről, még az Index fórumán is megpróbálta meggyőzni az olvasókat. Most az érdekes, amit Aczélról írt (az ékezeteket én tettem ki, Belovai Amerikából írt):
„Aczél tudja, hogy annak idején miért ő került ki Vietnamba és helyette miért nem más. Nem beszelve további kiküldetéséről…
Úgy vélem, Aczél Endre nem úgy mondta el a dolgokat…, ahogy azok voltak. Aczéllal bilincsből való szabadulásom után (úgy emlékszem 1990. október közepe táján – nincs nálam a naplóm – mert éppen Oregon államban vagyok- , abban szerepelnie kell) találkoztam és ha igaz amit nekem akkor elmondott, akkor Kozmopolitának (egy ismeretlen fórumtárs, aki Aczélre hivatkozott – MG), vagy ahol előadta magát, akkor nem mondta el a teljes igazságot. Majd elmondja, ha akarja. De ha nem mondja el, akkor ne handabandázzon…”. Majd egy „spicliző” fórumtársnak azt írta:
„Acsádi nem volt belső spicli. Acsádi a Magyar Hadaszati Katonai Hírszerző Szolgálat ügynöke volt”.
Arra, hogy a Belovai versus Aczélék ügy mennyire aktuális, remek példák az előző cikkem alatti hozzászólások. Többen nem csupán Aczélt és a kádári hírszerzésnek dolgozó többi résztvevőt mosdatják, de máig égő gyűlölettel nyilatkoznak Belovairól. Például az az ember, aki Facebook-profilja szerint a kelet-német Stasi tisztje volt (!) , vagy egy másik egykori (?) katona, aki csak ennyit írt: „Az az aljas áruló pedig még rehabilitáltatni is akarta magát. Húzd meg magadat és pofa súlyba!”.
Belovai István meghúzni biztosan nem tudja magát, mert néhány évvel ezelőtt elhunyt. Folytatom.
Vezető kép: Flickr.com
Nyitrai László
2023-11-23 at 19:23
Az elhangzottak összességükben pozitív képet adnak Aczél Endre életművéről.
Nyelvtudása, intelligenciája, a világ megismerése iránti vágya bizonyára rászolgál erre.
Bizonyos dolgokra viszont szeretnék rámutatni.
Az egyfajta tragédiára enged következtetni, ha valakit a szovjet vezérlésű hatalom az 1960-as években vagy a 70-es évek első felében Vietnamba küldött, vezényelt.
Ott félni kellett, és onnan tudósítás címén hazudni kellett, és csakis hazudni.
Már személyes média emlékeim is vannak azokból az évekből, arról, ahogy a kommunista propaganda lélektani megdolgozást folytatott az egész civilizált világ lakosságában azt elhitetve, hogy az amerikaiak és szövetségeseik mintegy neokolonialista háborút folytatnak Indokínában úgymond rendkívüli kegyetlenkedésekkel “tarkítva” tevékenységüket.
A valóságban Vietnam egy volt a közül a három ország közül a II. vil.háború után, amely az egy nemzet – két politikai rendszer állapotában létezett: Németország, Korea, Vietnam.
A koreai háborúról most nem szólva Mao Ce-tung és Ho Si Minh megegyeztek abban, hogy veszélyesnek látták a polgári berendezkedésű Dél-Vietnam gazdasági sikereit és kulturális, vallási sokszínűségét, mely egy először független modernkori Vietnam képét rajzolta fel.
Az első dél-vietnami elnök, Đình Diệm megpróbálta a két vietnami hatalom konfliktusát önerőből, és nemzetközi, nem katonai kapcsolatai által kezelni.
Kritikusai így a katonai ranglétrán felfelé haladó Văn Thiệu, későbbi második köztársasági elnök viszont azzal a helyzettel szembesült, hogy a Szovjetunió és kommunista Kína totális támogatását élvező észak-vietnami hadsereg és a Vietkong ellen csak egy nemzetközi értelemben korszerű hadászati alakulat veheti fel a harcot.
Így jött létre az amerikai és kezdetben több SEATO tagállam részvételével történő katonai beavatkozás, amelyről később vietnami háború néven hallottunk több, mint 10 éven át és nap-nap után, szinte már óráról órára sokkoló szándékkal.
A háború azzal ért véget, hogy a szovjet propaganda először meggyőzte Európa majd az USA közvéleményét is saját céljai érdekében, vagyis, hogy ő, csakis a keleti-kommunista tábor képviseli a vietnami nép igazi érdekeit, vagyis Hanoi törekvése ellen hiba, mi több bűn harcolni, harcot fegyverekkel támogatni. 1975 április, kapituláció.
A háború kiszélesedése után a szovjet és itthoni propaganda kedvenc szófordulata volt a dél-vietnami kormányt báb-kormánynak, báb-rezsimnek nevezni, ez köszön vissza Aczél Endre – Isten nyugosztalja – fenti, 2017. jan 4-i hozzászólásában.
Ezért tartottam jónak ezeket itt elmondani, vagyis, hogy egy jobbra érdemes világfi elméjét is befolyásolhatják szélsőséges nézetek akkor is, amikor úgy hiszi, hogy már túl jutott azokon.
De érvényes ez a mi rendszerváltozásunkkori időre is, amikor a Kurír című újság – többek közt – tele volt retrográd, a kádár rendszert visszasirattató liberálisnak álcázott médiatörekvésekkel.
aláírás most: Visszatekintő
khm
2017-01-15 at 11:37
És még meg is akarják magyarázni. 🙂
Endre Aczél
2017-01-05 at 20:40
Kedves obsitos navigátor! Londonban annyit dolgoztam mint az állat. Az MTI kiszolgálásán kívül rádió és TV napi rendszerességgel. Plusz a hetilapok, a spotlapok. Megtartottam egy 1984-es előjegyzései naptárt és elámultam, amikor belenéztem. Hála istennek, könnyen írtam, és az angol hírforrások feldolgozása gyerekjáték volt. És bizony dícsérhettem Mrs. Thatchert és elmondhattam, hogy a kommunista párt jelentéktelen, súlytalan. EGyébként azt, hogy rajtam kívül nem hogy “kommunista” még nyugati újságíró se kapott két TV-interút Thatchertől, nem magamnak, hanem Kádárnak köszönhetem: T-né beleszeretett mint Gorbacsovba, mert őszintén beszélt vele. – És hogy urizáltam. Igen, le nem mondtam volna egy jó teniszpartiról, buliról, vacsoráról. A gyerekemet magániskolába járattam míg mások Mercedesre gyűjtöttek viszont. Nálam két Merci ára ment el a kínai, olasz, francia, indiai éttermekben. Végül azonban isteni szerencse folytán hozzájutottam egy használt, jobbkormányos (Angliában ugye bal van) BMW-hez, amely éveken át szolgált aztán. Diplomáciai rendszámú szolgálati kocsim volt, soha nem fizettem a közterületfelügyelőknek, pedig lett volna ok rá. Jó életem volt, szakmailag pedig utolérhetetlen. Életem legjobb évei (1981-85).+
Anna
2017-01-05 at 17:37
Révész Tamást kihagytad aczél!
khm
2017-01-04 at 20:04
Látom,TALÁLT az írás.
Nyüzsögni kezdtek az érintettek.
Obsitos Navigátor
2017-01-04 at 13:52
Aczélon rugózunk? Alkalmasnak találták, Ő pedig élt a keveseknek felkínált/irigyelt lehetőséggel. Dolgozott, közben urizált. Ártott a hazájának?
Magyar viszonylatban külügyes-külkeres és külsős hírszerző nagyjából azonos fészekaljából verbuválódott. Köreikben a zsidó származásúak-kötődésűek felül reprezentáltak voltak ugyan, de voltak még más csókosok is. Némi iskolázottság és nyelvismeret azért elvárás volt. Ez a belterjes réteg a II.VH. után immár a harmadig generációt produkálja. Dinasztiákban gondolkodnak. A hivatalos munka mellett kezdetben jó üzlet volt a valutázás, fuxozás, majd a birobidzsáni orosz zsidók adás-vétele, lenyúlása.
A rendszerváltoztatgatás kissé bekavart e körökbe is. Idegenben virító hazánkbéliek közül jó néhányan reflexből lenyúlták a lazán kezelt műveleti pénzeket és autókereskedésekbe, a délszláv háború olaj-fegyver embargó lehetőségeibe invesztáltak – mesés haszonnal.
A másodosztályon tipródók közül egy vonulat privatizálta magának az APEH rendőrséget , ehhez meg kellett buktatni a már kijelölt “aranyos” Pelikánt. Többen a szervezett bűnözés zsoldjába szegődtek, erősen amortizálódnak.
Napjainkban e nyomuló társulat reprezentánsai a kábítószer és prostitúció, embercsempészet nemzetközi hálózatát színesítik.
Kezdetben elvtársak voltak, később mindenféle kormányok sleppjében urak lettek, mostanában a gengszter partikon már tesók.
Ezek nem Aczél körei, de ha akarna – írhatna róluk is…
Endre Aczél
2017-01-04 at 10:49
Még egy ecsetvonás. Hogyan kerültem Vietnamba? Hát úgy, hogy az MTI kiküldött tudósítani a dél-vietnami hadi és politikai eseményekről, de ezt a munkát csak egy hónapig tudtam végezni, mert a magyar NEFB különítmény vezetője, Esztergályos nagykövet kitalálta, hogy egy “semleges ország” státusával összeférhetetlen a követségi rádió tudósítói anyagok továbbítására való felhasználása, és egyáltalán: egy katonaruhás “álcázott” tudósító működése. (Ehhez ui. a dél-vietnami bábhatóság engedélye lett volna szükséges.) Ott álltam munka nélkül. Először sajtószemléket csináltattak velem a katonai vezetésnek, aztán SZűcs vezérőrnagy a kegyeibe fogadott és “kinevezett” afféle szóvivőnek. Mindenhová magával vitt, énhozzám meg lassan jöttek a nyugati tudósítók. Sőt, amikor a magyar delegáció volt a soros elnök, egy kalandos helikopteres utazás (fogolycsere ellenőrzése) irányítását is rám bízta. – A nagyköveti embargó nyár végéig kitartott, utána megint dolgozhattam, de nem sokáig, mert augusztusban hazaengedtek közelgő (1984 január) pekingi kiküldetésem miatt. Nekem úgy hiányzott ez az egész mint púp a hátamra. Belovai téved, amikor azt mondja, nem véletlenül én mentem Vietnamba, nem más. Nos rajtam kívül még egy tucat újságíró kint volt, az “urak” mint pl. Róbert László diplomata-státust kaptak, a Népszabadság kiválóságai meg azt csináltak, amit akartak, írniuk nem kellett. Ráadásul őrnagyi-alezredesi csillagokban pompáztak. A szűk baráti társaságom csupa beöltöztetett értelmiségiből állott – mind kényszerből jött – közöttük Mohai Laci, pénzügyér, később Németh Miklós főtanácsadója; Gyulai Pista, a VG alapítója és főszerkesztője; Dankó Ádám, a VG későbbi főszerkesztője; és még egy-két újságíró, külkeres.+
Obsitos Navigátor
2017-01-04 at 07:34
Belovai egy ócska, iszákos karrierista elvtárs volt. Mindenféle meggyőződés, elkötelezettség nélkül – pénzért lett áruló. Sorsának alakulása: háttéralku.
Aczél -Ő is emberből van- véleményem szerint az újságírás egyik kiemelkedő személyisége. A régi /fürdő-/ köpenyegét viseli. Hírszerző volt, nem besúgó!
Anna
2017-01-03 at 13:17
Jól van Aczél, ez aranyköpés volt, hogy “…beköpött a jobboldali sajtónak…” Volt mit. Mező úrnak gratulálok, csak így tovább, élete végéig lesz munkája,
Zsóka
2017-01-03 at 11:35
Ma bárminek minősítik is, sokkal jobb műsorokat készített, elődeinél. Különösen a Hajdú utáni HÉT sokkal jobb volt. Új arcokat “hozott” akik értelmesebbek voltak, a kádári kádereknél. Lehet, hogy ebben közrejátszott a diktatúra puhulása is. Szerintem, az akkori lehetőségből a legjobbat hozta ki. Kiemelném a romániai forradalomról a 3 napos élő közvetítést.Korrekt volt.
Nem vagyok sem balos sem jobbos, magyar vagyok, aki végig élte azokat az éveket, gyermekeit óva-féltve, nekik egy jobb világot álmodva… ahogy lehetett.
Endre Aczél
2017-01-03 at 10:21
Volna néhány megjegyzésem. Egy normális MTI kiküldetés 4 évre szólt, én több mint négyet töltöttem Londonban. 1985 végén azért jöttem haza, mert azon a nyáron, utolsó szabdságom idején a TV akkori alelnöke majd elnöke felkért a TV Híradó vezetésére. Az ajánlatot szó nélkül elfogadtam, egy szó sem igaz abból, hogy minden áron maradni akartam. És akkor Belovairól. Nem “találkoztunk”, mint mondta, hanem bejött hozzám a Kurír szerkesztőségébe. Azt mondta, szeretne interjút adni. Kérlek, mondtam neki, és szereztem egy kollégát, aki elkészítette vele az anyagot. Az interjú végeztével B. újból bejött, hálálkodott, és azt mondta. Te voltál Londonban az egyetlen, aki emberi hangon beszélt velem. Tény, rossz híre volt a követségen, mert a főnöke munkára alkalmatlannak tartotta s mert mindenki tudta, hogy megállás nélkül piál. Általában gyalog ment haza munka után és minden kocsmába betért. Ideális alany volt a beszervezéshez. Főnöke hiába kérte, hogy hívják haza, a pártbizottság embere volt, és kitartottak mellette. És történt még valami: B. elbúcsúzott, majd visszafordult az ajtóból ezekkel a szavakkal: “Ne félj, téged nem dobtalak fel.” Mint látni, valóban nem…Egyébként nem tudtam 1985-ig, mi történt vele, csak hallottam valakitől Pesten, hogy “lebukott”. Azon a nyáron megkérdeztem az új katonai attasétól, igaz-e a hír. Nem mondott semmit, mert szigorú hallgatást parancsoltak neki és mindenki másnak. Belovai-ügy nincs, ez volt a verdikt. Viszont az attasé volt olyan kedves és feljelentett engem az érdeklődésem miatt. Igazoló jelentést kellett Londonból írnom (az MTI-nek), de képtelen voltam megmondani, hogy a “lebukásáról” kitől hallottam. A követségen Belovainak a nevét is tilos volt kimondani.
Ami pedig az MI5-ot és az én “kémtevékenységemet” illeti. Ha bármilyen illegális dolgot műveltem volna a szokásos diplomata-újságíró, Újságíró-újságíró, üzletember-újságíró találkákon kívül, akkor a britek soha többé nem engednek be. Ehhez képest mindig kiadták a vízumot, sőt NATO-értekezletre is meghívtak (már mint híradóst). Kizárólag elemzéseket vártak tőlem a brit bel- és külpolitikáról, amiket megírtam, sőt élveztem is, hogy olyan szabadon fogalmazhatok mint a sajtóban soha. Ez az egyetlen vétkem. – De Belovai azóta is felzaklat, mert nem sokkal az interjú és a “szerelemi vallomás” után beköpött a jobboldali sajtónak, nyilatkozott rólam a Vasárnapi Újságnak stb. Hogy miért tette épp velem, aki valóban emberként és nem rühes állatként kezelte, mint a többi londoni kiküldött, rejtély. Állítólag – ezt hallottam – valamilyen bennfentes azt ígérte neki, ha engem bemárt, akkor elintézik a jogi rehabilitálását. Dávid Ibolya, akkor igazságügyi miniszter a beadványaira azt válaszolta: ez lehetetlen. Ibolya utódai hasonlóképp. B. kegyelmet kapott, de rehabilitációt nem. Úgy halt meg, hogy a vágya nem teljesült. Amerikában, ahová kiköltözött, nyugdíjat kapott ugyan, de semmilyen társaság nem fogadta be. Az árulókat ott se szeretik.++
Névtelen
2017-01-03 at 09:05
Nem kell bátorság a halott oroszlánba rúgni. A mostaniakba próbálj így bele szállni.