Pesti Srácok

Bemutatjuk a Jobbik fizetett trollkommandójának főkolomposait!

Bemutatjuk a Jobbik fizetett trollkommandójának főkolomposait!

Helyreigazítás

A 2017. július 26-án megjelent „Bemutatjuk a Jobbik fizetett trollkommandójának főkolomposait” című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom Incze Bélánénak, Magvasi Adriánnak és dr. Szotyori-Lázár Zoltánnak pénzt fizetett azért, hogy internetes portálokon lejárassák a párt bírálóit. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom korábban kiadott egy körlevelet a tagságának a pártot ért támadásokra kötelezően adandó válaszokról, majd a párttagok aktivitását ellenőrizte, és a kiadott feladat be nem tartása esetén az érintettekkel szemben szankciót alkalmazott, illetve akit így eltávolítottak a pártból, azzal utána külön csapat foglalkozott.

Újabb jobbikos „bértrollok” neve került nyilvánosságra. Úgy tűnik, a Jobbik házi portáljának, az Alfahírnek a főszerkesztője is fizetett bérkommentelő lehetett, miként Vona Gábor keresztfia, az erdélyi magyarokat korábban gyalázó, Soros György szervezeteit magasztaló Szotyori-Lázár Zoltán is tagja volt az internetes „trollkommandónak”.

PestiSracok facebook image

Érdekes adatokat tett közzé a Jobbik fizetett bérkommentelői kapcsán Varga-Bíró Tamás (VBT) kedden az interneten. A Jobbik hátországát kiválóan ismerő zenész-publicista a Magyar Időkben

kedden megjelent

cikkre reagálva hozta nyilvánosságra néhány jobbikos „

bértroll

” nevét, de ténykedési módszereikről is föllebbentette a fátylat. Mint fogalmazott:

Szotyori-Lázár Zoltán, a Jobbik szolnoki elnöke, egyben Vona Gábor keresztfia volt az, aki – mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt – az erdélyi magyarokat „egy marék üveggyöngyért megvehető”, „elhülyülésre hajlamos masszának” titulálta egyik internetes trollkodása során. Majd később arról értekezett ugyancsak a Facebookon, hogy Soros György szervezetei „magas színvonalú”, „pótolhatatlan munkát” végeznek Magyarországon. Miközben pártja 2014-es választási programjában még „sáskahadnak” nevezte ugyanezeket a Soros-féle álcivil szervezeteket...

Szotyori-Lázár Zoltán és Vona Gábor; Forrás: Facebook

Két másik bértrollt is megnevez a zenész: az egyikük Incze Béláné, aki férjhez menetele előtt még a leánykori nevén, Czigány Orsolyaként trollkodta szét a neki nem tetsző posztokat, beszélgetéseket. Ám a legnagyobb karriert befutott bértroll mégsem Szotyori vagy Inczéné, hanem a Jobbik házi portáljának, az Alfahírnek a főszerkesztője: Magvasi Adrián. VBT fölidézte, hogy Magvasi 2016-tól a Jobbik választókerületi elnöke a budapesti 7. számú országgyűlési egyéni választókerületben, és tavalyig a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökségi tagja volt. 2014-ben Vona Gábor felkérte, hogy induljon EP-képviselőjelöltként a Jobbik színeiben, s így fölkerült a 36 fős lista 31. helyére. Persze, végül nem jutott ki Brüsszelbe, ezért „a sikertelenséget kárpótolandó” kapott médiafigyelői megbízást. A zenész-publicista azt írta:

Perrel fenyegetőznek

Mint arról a Magyar Idők keddi cikke alapján portálunk is beszámolt, több tízmillió forintot áldozott a Jobbik bérkommentelőkre, akiknek a feladata az volt, hogy lejárassák a párt bírálóit. A napilap birtokába került dokumentumokból az olvasható ki, hogy a megbízás 2012-től 2015 végéig tartott, ez idő alatt tizenkét személy közel 34 millió forintot keresett. A lap szerint a lista nem teljes, ugyanis megyei és választókerületi kommentelők nem szerepelnek rajta. A megbízottak között több jelenlegi Jobbik-tag, illetve önkormányzati képviselő neve is feltűnik, például Hocza Tamásé, aki a párt Borsod-Abaúj-Zemplém megyei alelnöke, választókerületi elnöke, és havonta 66 ezer forintot kapott a kommentelésért, így több mint 3 és fél év alatt közel 2,5 millió forintot keresett. Sátoraljaújhely jobbikos képviselője már havonta 74 ezerért, összesen 3,1 millió forintért írta kommenteket. A legmagasabb fizetést pedig, havi 95 ezer forintot Bogdán Szabolcs jobbikos kapta, aki a többiekhez hasonlóan mintegy 3 és fél évig „figyelte a médiát”, összesen közel négymillió forintért. A párt egyik megszűnt alapszervezetének elnöke a Magyar Időknek elmondta:

A cikk megjelenése után a Jobbik perrel fenyegette meg a napilapot, és Szabó Gábor pártigazgató tagadta még azt is, hogy az említett személyek médiafigyelést végeznének. Ám a Magyar Idők szerdai cikkéből az is kiderül, hogy Szabó Gábor később már cáfolta saját magát, és beismerte, hogy a Jobbik párt­alapítványa által létrehozott Egyensúly Média Intézet keretein belül mégiscsak végeztek napi médiafigyelést. Ekkor már csak a bérkommentelést tagadta. Ugyanakkor Varga-Bíró Tamás keddi Facebook-posztjában a Jobbik perrel fenyegetőzésére úgy reagált:

Öt álprofilja is volt egy jobbikosnak

A Magyar Idők szerdai cikkéből az is kiderült, hogy keddi cikkük után többen megkeresték a lapot, és alátámasztották az általuk leírtakat. Egyikük, Juhász Kálmán, a Jobbikot egykor támogató vállalkozó nemrég személyiségi jogi pert nyert Bogdán Szabolccsal szemben, mert a megyei sajtófőnök becsmérlő tartalmakat közölt róla a közösségi oldalon. – Bogdán Szabolcsnak legalább öt profilja volt, a Szebb Jenő név mellett még használta a Becses Briganty, Briganty Szabolcs, Bogdán Szabolcs és Szabolcs Bogdán profilokat is a Jobbik melletti tevékenységéhez – sorolta Juhász Kálmán. Bogdán egyébként saját maga is elismerte, hogy 2007-ben kezdett Szebb Jenő néven írni. A Facebookon azt írta:

Forrás: Magyar Idők/PS. Vezető kép: PS-montázs

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?