Pesti Srácok

Botka feladta a harcot, lemondott a miniszterelnök-jelöltségről (Frissítve!)

Botka feladta a harcot, lemondott a miniszterelnök-jelöltségről (Frissítve!)
Molnár Gyula Mszp Kormányváltó szövetség liberálisok Botka László Molnár Gyula 2017.09.25. Fotó: Horváth Péter Gyula

„Ma lemondtam az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről” - írja az Index Botka László egy körlevélére hivatkozva.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke délelőtt tízre hirdetett rendkívüli sajtótájékoztatót.

PestiSracok facebook image

- röviden ezzel indokolta Botka László azt, hogy hétfőn lemondott az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről. Botka a médiának elküldött levelében elsőként a DK és az LMP hétvégi döntésével indokolta a távozását:

- itt az Index szerint Tarjányi Péter és Lattmann Tamás szereplésére céloz - "a héten az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állít. Külön indulásukkal a demokratikus oldal további szétforgácsolódását érik csak el, és azt, hogy az Orbán leváltását kívánó tömegek otthon maradjanak a választás napján, vagy a Jobbikot erősítsék majd szavazatukkal.

Botka azt mondta, új politikát hirdetett és olyan stratégiát, amely meggyőződése szerint az egyetlen győzelmi út: ez az ellenzék közös fellépése.

Azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne sajnos a saját pártomat is- állítja Botka, aki eddig az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt, sokáig a párt választmányi elnöke.

Botka László tavaly decemberben jelentkezett be, hogy szeretné leváltani Orbán Viktort, és vállalná az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget. Az MSZP elnöksége ezután melléállt, majd májusban a párt kongresszusa szinte egyhangúlag meg is választotta kormányfőjelöltnek. Botka már az elején jelezte, hogy nemcsak az MSZP-t, hanem az egész demokratikus ellenzéket szeretné képviselné. Éppen ezért feltételekhez kötötte a jelöltségét: a szövetséges pártokkal közös programot, közös jelölteket és közös listát akart, amelyen nem szerepel Gyurcsány Ferenc. Ez a kijelentése már előre bekódolta a harcát a DK-val, amellyel tárgyalni sem volt hajlandó, ameddig Gyurcsány ragaszkodik a listás helyéhez. Botka helyzetét nehezítette, hogy más szövetséges pártokat sem sikerült megnyerni.

Egyik ellenzéki párt sem vette komolyan Botkát?

Az LMP és a Momentum külön akar indulni, az Együtt csak választókerületi szinten akar koordinálni, a Párbeszéd pedig csak akkor teljes ellenzéki megállapodás esetén állt volna Botka mellé. Botka gondjait tovább növelték az MSZP-n belüli harcok. Nyáron a plakáttörvény megszavazásának terve miatt volt konfliktusa a pártvezetőkkel, aztán következett Molnár Zsolt leárulózása. Múlt héten pedig Lattmann Tamás borított, miszerint felkérték őt az MSZP vezetői korábban miniszterelnök-jelöltnek, és előjött Tarjányi Péter mozgalma, amely Botka félreállítását tűzte ki célul. Botka múlt héten ajánlatot tett hat pártnak, miszerint fogjanak össze, induljanak közös listán közös jelöltekkel, cserébe az MSZP biztos parlamentbe jutást tud biztosítani. Botka ajánlatát minden párt visszautasította (Fodor Gáborékon kívül), a hétvégén pedig erős szögek kerültek a teljes összefogás koporsójába: az LMP megválasztotta miniszterelnök-jelöltnek Szél Bernadettet, a DK elnöksége pedig arról döntött, hogy saját listát indít, és csak az egyéni jelöltekben nyitott a tárgyalásokba. Botka stratégiája ezzel végleg összeomlott.

A teljes cikket itt olvashatják.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.