Pesti Srácok

Csaknem kétszázan haltak meg az éjjel Törökországban

Csaknem kétszázan haltak meg az éjjel Törökországban

A legfrissebb hírek szerint 194-en vesztették életüket a törökországi puccskísérletben. A halottak valamivel több, mint fele a puccsot elkövető katonák soraiból került ki, de az általuk foglyul ejtett rendőrtiszteket is nagyrészt megölték, és sok a civil áldozat.

Csak egyvalaki, Hulusi Akar menekült ki a puccsisták által túszul ejtett főparancsnokok közül – közölte Ümit Dündar helyettes vezérkari főnök szombaton. Akart a puccsisták egyik központjából, az Akıncılar légibázisról szabadították ki. A bázisra megpróbált bejutni egy nagyjából ötezer fős tömeg is, akik közül hat embert lelőttek a lázadó katonák.

Dündar gülenista csoportnak nevezte a puccs elkövetőit (Fethullah Gülen hitszónok korábban Erdoğan szövetségese volt, néhány éve azonban ellenfelekké váltak, Gülen azóta az Egyesült Államokban él). Az elbukott puccskísérletben a légierő parancsnoksága, a csendőrség parancsnoksága és a hadsereg némely egységei vettek részt.

PestiSracok facebook image

A vezérkar helyettes főnöke szerint 41 rendőrtisztet, 2 katonát és 47 civilt öltek meg a puccsisták, akik közül viszont 104 embert lőttek le a biztonsági erők. Ezzel már összesen 194 halottja van az éjszakai eseményeknek.

„A puccskísérlettől elejétől fogva elzárkózott az utasítási lánc. Az emberek megvédték a demokráciát, hogy az utcákra vonultak, és nem engedték át azokat a puccs támogatóinak” – mondta, hozzátéve, hogy az elnök, a miniszterelnök és a miniszterek a Török Fegyveres Erőkkel „teljes összetartásban” cselekedtek. „Egy őrületnek volt szemtanúja Törökország, amely a saját parlamentjét lőtte, és saját civiljeit ölte meg. A nemzet sosem fogja elfelejteni ezt az árulást” – hangsúlyozta Dündar. Beszédében nyomatékosította az eltökéltségüket, hogy megtisztítsák a hadsereget a soraiban működő párhuzamos mozgalom tagjaitól. „Senki sem ússza meg a büntetést az állam elárulói közül” –mondta.

hurriyetdailynews.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.