Pesti Srácok

Demszky közvetlen utasításokat adhatott az Alstom-ügyben

Demszky közvetlen utasításokat adhatott az Alstom-ügyben

Bízom benne, hogy az Alstom-ügyben jogszolgáltatás helyett igazságszolgáltatás lesz és valaki felelni fog ezért a korrupciógyanús beruházásért - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Borbély Lénárd, a metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság elnöke. Borbély hangsúlyozta, hogy Aba Botond volt BKV-vezér a bizottsági meghallgatásán korábban elmondta, hogy az akkori városvezetés, köztük Demszky Gábor nagyon erős befolyást gyakorolt a metrókocsik beszerzésére.

A csepeli polgármester portálunknak elmondta tervei szerint még karácsony előtt el akarják fogadni az Alstom-jelentést, amit felterjesztenek Tarlós István főpolgármesternek és a Fővárosi Közgyűlésnek, így várhatóan januárban tárgyalhatják majd megállapításaikat. Hozzátette: Polt Péter legfőbb ügyész azt kérte a bizottságtól, hogy a jelentést küldjék meg az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészségnek.

Demszky közvetlen utasításokat adott

Borbély Lénárd elmondta azt is, hogy a korábban a bizottság által meghallgatott Aba Botondot a saját bevallása szerint többször is kihallgatta az ügyészség az Alstom-ügyben. Információink szerint a volt BKV-vezér nem gyanúsítotti, hanem tanúkihallgatáson vett részt és részletes vallomást tett. A bizottság elnöke ezzel összefüggésben reményét fejezte ki, hogy ebben az ügyben jogszolgáltatás helyett igazságszolgáltatás lesz és valaki felelni fog ezért, mert „nagyon átlátszó az egész történet”, amire a jelentés is rá fog mutatni. Borbély hangsúlyozta, hogy Aba Botond azt is mondta, hogy az akkori városvezetés nagyon erős befolyást gyakorolt a metrókocsik beszerzésére. Név szerint Aba többek között Demszky Gábort, Budapest volt főpolgármesterét említette, aki közvetlen utasításokat adott neki a 4-es metróval kapcsolatos ügyekre – szögezte le Borbély, hozzátéve, hogy Demszky sajnálatos módon nem jelent meg a bizottsági meghallgatáson, ahol Aba Botond szavaival is szembesítették volna.

PestiSracok facebook image
Budapest, 2006. május 31. Demszky Gábor fopolgármester, és Aba Botond a BKV vezézigazgatója a 4-es metró beruházás kapcsán nyertes cégekkel aláírják a szerzodéseket. Karda László, Ács Sándor, Michael Anderson, Zal Shahbaz fotó: Nagy Béla
Demszky Gábor fopolgármester, és Aba Botond a BKV vezézigazgatója a 4-es metró beruházás kapcsán nyertes cégekkel aláírják a szerzodéseket. Fotó: mno.hu

Hivatali vesztegetés miatt nyomoznak

Emlékezetes, a metrókocsik beszerzésével összefüggésben 2011-ben vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás, amely szeptember 16-án került a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe. Az ügyészség állítólag már több gyanúsítottat is számon tart. Az ügyben azután indult vizsgálat, hogy a 2010-ben az Állami Számvevőszék megvizsgálta a 4-es metró beruházását és a járműbeszerzéseket. A számvevőszék jelentése szerint a beruházással a magyar államot és a fővárosi önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte. Akkor hűtlen kezelés miatt az új városvezetés és a számvevőszék is feljelentést tett. Azóta az is kiderült, hogy az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala eddig négy Alstom-vezetőt vádolt meg azzal, hogy 2006 januárja és 2007 októbere között bűnszervezet tagjaként összesen 2,3 millió eurónyi összeget juttattak a BKV tisztviselőinek, illetve az üzlet megkötésében közreműködő ügynököknek, hogy befolyásolják a Budapesti Közlekedési Vállalatot a francia társaság metrószerelvényeinek megvásárlása érdekében.

Medgyessy neve is előkerült

Ebben az ügyben bukkant fel idén egy Medgyessy Péter volt miniszterelnökhöz köthető szál. A volt kormányfő családi cégéhez két részletben összesen több mint 597 ezer euró – jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint – áramlott az Alstomtól.A pénz nagy része Medgyessy felesége, Csaplár Katalin magánbankszámláján landolt, annak ellenére, hogy az egykori miniszterelnök korábban az Indexnek úgy nyilatkozott: „a díj a cég árbevétele volt, amely után adózott és az összeg kilenc ember több éves munkájának ellenértéke”. Erről a Magyar Idők megkérdezte Medgyessy Pétert, aki azt állította, hogy azóta sem hallgatták meg a hatóságok az Alstom metrókocsik beszerzése ügyében indított nyomozás kapcsán.

Címlapfotó: Magyar Idők

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.