Pesti Srácok

A Die Presse és Magyar György szerint Orbán Észak-Koreába kormányozza az országot

A Die Presse és Magyar György szerint Orbán Észak-Koreába kormányozza az országot

Észak-Koreával és az ottani kőkemény diktatúrával hasonlította össze Magyarországot és a magyar kormány tevékenységét az újabban Bokros Lajossal is tüntető Magyar György. Az ügyvéd az osztrák Die Presse című napilapnak nyilatkozva vonta le azt a tanulságot, hogy a terrorfenyegetés miatt tervezett alaptörvény-módosítása miatt a magyar kormány megindult az észak-koreai színvonal irányába. Miután Magyar György nyilatkozata újabb muníciót adott a nyugati sajtónak, hogy ismét célkeresztbe vegye az Orbán-kormányt, a PestiSrácok.hu felhívta az ügyvédet, hogy nem gondolja-e erősnek, túlzónak az összehasonlítását. Magyar György portálunknak úgy vélekedett, a nyugati sajtóra és az ilyen, általa megfogalmazott hasonlatokra is szükség van, hogy visszalépésre kényszerítsék a magyar kormányt.

Jogi abszurditásnak nevezi az osztrák sajtó, hogy Orbán Viktor miniszterelnök minden hatalmat magához ragadna, amikor a kormány szerint terrorfenyegetés van. A terrorfenyegetés miatt tervezett alaptörvény-módosítással mások mellett a Die Presse című napilap is foglalkozott, amely Magyar György ügyvédet is megszólaltatta az ügyben. "A magyar kormány az észak-koreai életstílust erőltetné Magyarországra" – vonta le a tanulságot Magyar György a Die Pressének a terrortörvény felvetései miatt. Egyúttal jogi abszurditásnak nevezte, hogy Orbán Viktor minden hatalmat magához ragadna, amikor a kormány szerint terrorfenyegetés van, hiszen a kormány kommunikációjából az derül ki, hogy szerintük már tavaly óta terrorveszély van a migránsok miatt.

Észak-koreai hasonlatával kapcsolatban természetesen Magyar Györgyöt is megkerestük, aki a PestiSrácok.hu-nak nyomatékosította, aki egy kicsit is ismeri a történelmet és nyitott szemmel jár a világban, ráadásul még ügyvéd is, annak kötelessége felemelnie a szavát, ha van mersze. Magyar György szerint ugyanis nagy veszélyt hordoz magában a fideszes elképzelés, amely a rendeleti kormányzás esélyét teremti meg és kontrollálatlan. "A terrorveszély miatti módosító javaslat legfőbb veszélye, hogy nem egzakt, nem meghatározható és nem definiálható. A kormány szubjektív szempontok alapján dönthetne úgy, hogy kihirdeti a terrorveszélyt, amely a visszaélés lehetőségét is magában hordozza. Ezért utaltam egy rossz példára, Észak-Koreára, hogy Magyarország efelé tart" - fogalmazott portálunknak Magyar György. Kiemelte, az Alaptörvény öt különleges jogrendet ismer, például a szükséghelyzetet, a vészhelyzetet, amelyek jogilag is jól definiálhatók és körülírhatók, nincs szükség egy hatodik, felesleges jogrendre. "Ha például egy titkosszolga az utcán két sötétben bujkáló ellenforradalmárt vél felfedezni, akik a gyanúja szerint terrorcselekményre készülnek, akkor a tervezet szerint a kormány 60 napra meghosszabbíthatóan kihirdethetné a terrorveszélyt, és ez elfogadhatatlan. Az alkotmány módosítójából hiányzik a szükségesség és az arányosság, miközben a 60 nap is óriási baj. A 60 napot 60 percben kell meghatározni" - szögezte le Magyar György.

PestiSracok facebook image

Az ügyvédtől megkérdeztük, nem gondolja-e, hogy miután a nyugati liberális sajtó amúgy is szélsőségesen ír és tudósít Magyarországról, a magyar kabinet döntéseiről, ezért erős, a Magyarországról szóló sokszor alaptalan külföldi kritikáknak táptalajt jelentő észak-koreai hasonlata túlzás volt, és alkalmat adott a magyar kormány újbóli pellengérre állítására. Magyar György kérdésünkre úgy válaszolt, szükség van a nyugati sajtó szavára, hogy ilyen esetekben visszalépésre kényszerítsük a magyar kormányt. "Véleményem szerint az ilyen, általam megfogalmazott hasonlatokra is szükség van, mert az egyenes beszéd többre való, mint a hintáztatás, a hintabeszéd" - árulta el Magyar György. Az ügyvédtől megkérdeztük, szerinte összehasonlítható-e Észak-Korea és Magyarország, mert az előbbiben kőkemény a diktatúra, míg hazánkban demokrácia van, a berendezkedés is demokratikus. Magyar György úgy reagált: "Magyarországon megtépázott a demokrácia és rossz irányba haladunk. A modellünkbe a keleti rossz példák is beépülnek." Szerinte minderről az ellenzék is tehet, mert a baloldali pártok nem elég karakának, nem elég határozottak.

A Die Pressének Kovács Zoltán kormányszóvivő is kifejtette az álláspontját, aki hisztériának nevezte az alkotmány-módosító miatt keletkezett vitát. A kormányszóvivő szerint a kabinetnek is fel kell készülnie, mert a terrorizmus nem ismer határokat. "A migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár. Párizs és Köln bebizonyította, hiba volt a nyitott határok politikája és a német willkommenskultur, a barátságosság, és bebizonyította, a magyar kormánynak volt igaza" - szögezte le Kovács Zoltán.

FRISSÍTÉS!

Magyar György a cikk megjelenésekor vissza akarta vonni a nyilatkozatát, és Szarvas Szilveszternek küldött e-mailjében az alábbi szöveg megjelenését indítványozta. Magyar György állította, azért gondolta meg magát, mert bár a PestiSrácok.hu pontosan idézte, hogy az ő szájából milyen nyilatkozat jelent meg a Die Pressében, de amikor portálunknak a telefonos interjút adta, nem volt előtte a napilap cikke és azt csak később olvasta el. A kettő közötti összefüggést a magunk részéről kevésbé látjuk, ezért Magyar György portálunknak küldött levelét változtatás nélkül is közöljük.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.