Pesti Srácok

Dokumentumok Gyurcsányról, aki huszonhét évesen "kőkomcsi" volt

Dokumentumok Gyurcsányról, aki huszonhét évesen "kőkomcsi" volt

Elővettünk az asztalfiók mélyéről néhány dokumentumot abból az alkalomból, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon ma bejelentette: minden korábbi ígéretük ellenére mégis választási szövetséget kötnek a Demokratikus Koalícióval. Ezeket az iratokat Hankiss Ágnesnek köszönhetően a print-médiaőskorban, 2005-ben a Magyar Nemzetben már lehoztam, ám a levelek a szájbervilágban nem váltak ismertté. Az egyik iratban 1988 nyarán Gyurcsány Pécs KISZ-titkáraként azt vázolja fel, miként kell elszigetelni az éppen alakuló Fidesz-csoportokat. Egy másik levélből pedig kiderül: akkoriban nem babra ment a játék, hiszen az MSZMP PB három hónappal korábban a fideszesek rendőri megfélemlítését, bomlasztását és egzisztenciális zsarolását határozta el.

HUTH GERGELY - PestiSrácok.hu

Akár pozitív személyiségjegyként is értékelhetjük, hogy a karácsonyi szakácskönyvével háziasszonyok ezreit megfőző, és így a népszerűségi versengésben Bajnai Gordon pártját, az Együtt-PM választási szövetséget utolérő Gyurcsány Ferenc 1988-ban "csak" politikai eszközök bevetését javasolta az országszerte alakuló Fidesz-csoportokkal szemben. De azért lássuk be: mégiscsak ciki, hogy miközben a mai politikai elitünk másik része a rendszer ellen lázadt, az akkor 27 éves Gyurcsány Ferencnek, mint pécsi KISZ-vezetőnek az volt a legfontosabb teendője, hogy a város felsőoktatási intézményeinek párttitkárait tájékoztassa a Fidesz elleni teendőkről. "Fel kell lépni az elfogadhatatlan törekvések ellen, és politikai munkával kell elszigetelni az esetlegesen megalakuló Fidesz-csoportokat" - írta Ferenc, hozzátéve és felkiáltójellel nyomatékosítva, hogy a párttitkár elvtársaknak a KISZ-szervezetük segítségére kell lenniük a hatékony politikai taktika kidolgozásában.

PestiSracok facebook image
Gyurcsány Ferenc, mint a KISZ régi-új nemzedéke - Fotó: MTI archív

Szinte kizárt, hogy Gyurcsány a levél megfogalmazásakor hivatali úton ne ismerte volna az MSZMP Politikai Bizottságának három hónappal korábbi, a dokumentumnézegetőnkben szintén elolvasható javaslatát, amelyben azt indítványozzák, hogy a belügy büntetőeljárások elrendelésével "polarizálja"(Istenem, milyen szép kifejezés! - HG) a fideszes ellenzékieket. Felvetik azt is, hogy az új mozgalom szervezőinek "egzisztenciális érdekeire ható intézkedéseket" is foganatosítsanak (magyarul rúgják ki őket az egyetemről, munkahelyről, stb.). Hiszen a kollégiumi KISZ-bizalmiból a kommunista pártszervezet csúcsaira törő Gyurcsány Ferenc már 1988 nyarán is bejáratos volt a legfelsőbb körökbe, és nem sokkal később a KISZ Központi Bizottságának titkárává nevezték ki. Bennfentességét jelzi a fenti levél is, amelyben ő, a 27 éves elvtárs tájékoztatja a helyi MSZMP-potentátokat (és nem fordítva), hogy mit kell kezdeni a fideszes szervezkedőkkel. Gyurcsány ráadásul olyan bizalmas információkra utalgat, amelyeknek akkor az állampárt csúcsszervei és az állambiztonsági szolgálatok voltak a birtokában. A KISZ-vezér tehát pontosan tudhatta, hogy a célszemélyekre nézve milyen következményekkel járhat az efféle politikai akció.

Bár korábban az MSZP-nek és a Bajnai-párt prominenseinek is számtalan erkölcsi aggálya volt Gyurcsány Ferenccel szemben (Szanyi Tibor nemrég például "megzakkant bolsi milliárdosnak"titulálta őt), úgy tűnik, a politikai számítás most felülírta ezeket az aggályokat. A most formálódó politikai alku keretében a kudarcot kudarcra halmozó Bajnai-párt és kisebb részben az MSZP vélhetően kénytelen lesz számos képviselőjelölti státuszt átengedni Gyurcsány Demokratikus Koalíciójának, hogy ne vesszenek kárba a nép szakácsára leadott, öt százalék körülire taksált baloldali szavazatok.

Emlékezetes, hogy az ellenzéki oldalon nagy port kavartak Kövér László házelnök, Fidesz-alapító egy héttel ezelőtti szavai, amelyben "a demokrácia testén gennyedző sebnek" nevezte Gyurcsány Ferencet és botránynak minősítette, hogy a bukott miniszterelnök egyáltalán jelen van a magyar politikában.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.