Pesti Srácok

Dömötör: bár nem Soros-tervnek hívja, valójában azt támogatja az EP

Dömötör: bár nem Soros-tervnek hívja, valójában azt támogatja az EP

Nem "Soros-tervnek" nevezik, ám Soros György amerikai üzletember javaslatai tükröződnek vissza az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság döntéseiben - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Dömötör Csaba azt mondta: az Európai Parlament elfogadta azt a szakbizottsági javaslatot, amely kiállt egy felső határ nélküli állandó menekültelosztási rendszer mellett.

- tette hozzá, utalva arra, hogy az üzletember évi egymillió migráns befogadását javasolta és azt, hogy a tagállamok fejenként 9 millió forintot biztosítsanak két éven át a migránsok életkezdéséhez, a meglévő uniós felzárkóztatási alapok terhére.

PestiSracok facebook image

- sorolta a politikus. Úgy vélekedett: ezeknek a tervek megvalósításának csak tagállami oldalról lehet „keresztbefeküdni”, ezért egyáltalán nem mindegy, hányan állnak a magyar kormány mögött, vagyis a nemzeti konzultációban hányan vesznek részt.

- mondta Dömötör Csaba. Kiemelte: a visegrádi együttműködés (V4) jó alapot jelenthet ehhez, és úgy tűnik, a jövőben Ausztriára is számíthat Magyarország a kvótaellenes küzdelemben, szemben a magyar ellenzéki pártokkal, amelyek Brüsszelben „rendre megszavazták” a kötelező kvótáról szóló terveket, majd itthon ezt letagadták.

Dömötör Csaba a Kossuth Rádió keddi 180 perc című műsorában azt mondta: az Európai Bizottság csak beszél a külső határok védelméről ám forrásokat nem szán erre. Példaként említette, hogy amikor Magyarország a déli határvédelemre fordított 200 milliárd forintos összegnek a megtérítését kérte, ezt elutasították.

- vonta le a következtetést. Kitért arra is, hogy az elképzelések szerint a migránsokat azokba az országokba telepítenék először, amelyek eddig nem fogadtak bevándorlókat: a V4 tagállamaiba, Csehországba, Lengyelországba, Magyarországra és Szlovákiába.

Forrás: MTI; fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.