Pesti Srácok

Donald Trump szakít a Republikánus Párttal

Donald Trump szakít a Republikánus Párttal

Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások „megszabadították” őt a pártkötöttségektől, és immár nem a Republikánus Párt jelöltjének tartja magát. Ennek megfelelően Trump éles kirohanásokat intézett a republikánusok azon vezető politikusai ellen, akik az elnökjelöltségről való lemondásra és visszalépésre szólították őt fel.

A milliárdos üzletember délután Floridában kampányolt, de egész nap Twitter-üzenetekkel bombázta az amerikai közéletet.

– fogalmazott az egyik bejegyzésében, hozzátéve, hogy ezután a maga szája íze szerint kíván megküzdeni demokrata párti vetélytársával, Hillary Clintonnal.

PestiSracok facebook image

„Nincs szükségem Paul Ryan támogatására” – írta egyebek közt délelőtt. Este pedig már leszögezte, hogy ha ő lesz az elnök, Paul Ryan nem számíthat arra, hogy továbbra is a republikánusok képviselőcsoportjának vezetője lehet. Ezzel próbált visszavágni a házelnök hétfői állásfoglalására, amikor Ryan szóvivője útján bejelentette, hogy a támogatását ugyan nem vonja meg, de többé nem kampányol Trumpnak. Egy harmadik üzenetében Trump „nagyon gyönge és kevéssé hatékony” vezetőnek titulálta Ryant, majd később hozzáfűzte még: nehéz jól szerepelni, ha Ryantől és másoktól „nulla támogatást” kap.

A republikánus elnökjelölt nekitámadt John McCain arizonai szenátornak is:

Az üzletember kedd este a Politico című lap tudósítása szerint egy texasi adománygyűjtő rendezvényen azt fejtegette, hogy „néha nehezebb megbirkózni a saját pártoddal, mint a másik oldalon lévő emberrel”. A Republikánus Pártban, példátlan módon, eddig 331 politikus – képviselők, szenátorok, kormányzók egész sora – lázadt fel Trump ellen, s ítélte el pénteken nyilvánosságra került trágár megjegyzéseit a nőkről, amelyeket tizenegy évvel ezelőtt mondott egy titokban rögzített kamerafelvétel tanúsága szerint.

Ugyanakkor alelnökjelöltje, Mike Pence a Fox televízióban, Chris Christie New Jersey-i kormányzó egy rádiós interjúban, Reince Pribeus pártelnök pedig még hétfőn közleményben erősítette meg, hogy változatlanul támogatja Donald Trumpot.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.