Pesti Srácok

Döntött az EU: Nem kell bizonyítania egy menekültnek, hogy homoszexualitása miatt üldözik

Döntött az EU: Nem kell bizonyítania egy menekültnek, hogy homoszexualitása miatt üldözik

Nem vizsgálható pszichológiai tesztekkel a menedékkérők szexuális irányultsága, ez ugyanis aránytalan beavatkozást jelentene az érintettek magánéletébe - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság. Az ügy előzménye, hogy egy nigériai állampolgár menedékkérelmet nyújtott be Magyarországon arra hivatkozva, hogy hazájában homoszexualitása miatt üldözik. Az ügyben pszichológus szakértőt rendeltek ki, aki azonban nem igazolta, hogy a férfi homoszexuális lenne, így a beadványt elutasították.

A határozat felülvizsgálatát végző magyar bíróságnak kételyei merültek fel, hogy egyáltalán vizsgálható-e ilyen módon a kérelmező szexuális orientációja, ezért az Európai Bírósághoz fordult. Csütörtöki ítéletében a luxembourgi székhelyű bírói testület mindenekelőtt emlékeztetett rá, hogy a nemzeti hatóságok szükség esetén kikérhetik szakemberek - például pszichológusok - tanácsát, de közben nem sérülhetnek az EU alapjogi chartájában meghatározott alapvető jogok. A törvényszék kimondta, a szexuális irányultság meghatározására szolgáló pszichológiai tesztekkel beavatkoznak a magánélet tiszteletben tartásához való jogba, hatása pedig aránytalan a céllal, a beavatkozás ráadásul különösen súlyos, mivel a kérelmező „legintimebb életszférainak feltérképezését célozza". Megállapították továbbá, a pszichológusi szakvélemény nem nélkülözhetetlen, megbízhatósága viszont a legjobb esetben is csak korlátozott. A nemzeti hatóságok pedig ehelyett támaszkodhatnak az érintett nyilatkozatainak „logikailag összefüggő voltára és hihetőségére".

Nils Wahl uniós főtanácsnok tavaly októberben úgy vélekedett, az érintettek hozzájárulása esetén, meghatározott feltételek mellett vizsgálható pszichológiai tesztekkel a menedékkérők szexuális irányultsága, és sokan arra számítottak, hogy a bíróság megerősíti majd ezt az állásfoglalást. A most is alkalmazott, előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az EU bírósága elé. Utóbbi azonban nem dönti el a jogvitát, az a tagállami bíróság feladata, hogy az ügyet a luxembourgi ítélet alapján elbírálja. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más tagállami bíróságokat is köti.

Forrás: MTI; fotó: antinousgaygod.blogspot.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.