Pesti Srácok

Dózsa György úti halálos baleset: Radnai egykori bűntársa vezette a száguldó kabriót

Dózsa György úti halálos baleset: Radnai egykori bűntársa vezette a száguldó kabriót

A Portik-ügyek koronatanújának, Radnai László egykori bűntársa, M. Richárd volt a hétfői két halálos áldozatot követelő budapesti közlekedési baleset egyik értintettje - értesült a PestiSrácok.hu. A tizenkét évvel ezelőtti, kecskeméti maffiaperben ötödrendű vádlottként, nyolc évre elítélt férfi állítólag már részletes vallomást tett a rendőrségen, amelyben tagadta, hogy gyorsan hajtott, és szervezetében sem találtak drog-vagy alkohol fogyasztásra utaló nyomokat. Találtak viszont térfigyelő kamera felvételeket.

M. Richárd, a kecskeméti maffiaper ötödrendű vádlottja vezette azt a Mercedes kabriót, amely egy Citroennel karambolózott a fővárosi XIII. kerületben, a Dózsa György úton hétfőn délután 3 órakor. A Citroen a közeli trolimegállóba csapódott, elsodorva az ott várakozókat. A balesetben egy 23 éves férfi a helyszínen meghalt, hárman súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek. A súlyos sérültek közül egy 37 éves budapesti férfi a kórházba szállítást követően még hétfőn életét vesztette. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban azt közölte az MTI-vel: a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében történt a baleset, amely után az egyik roncsból két embert kellett kivágniuk a tűzoltóknak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak büntetőeljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az eljárás során gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor, csak tanúkihallgatások történtek.

Gyorsan ment a Mercedes

PestiSracok facebook image

A Bors szerint a M. Richárd fél órája volt tulajdonosa a közel 30 milliós kabriójának. M. Richárdhoz közel álló forrásaink szerint a férfit a rendőrség már tanúként kihallgatta és részletes vallomást tett. Azt állította, hogy kanyarodáskor a vele szemben érkező autó az ő sávjában próbált szintén kanyarodni és emiatt ütköztek össze. A csattanáskor csapódott a Citroen a trolimegállóba. A balesetben M. Richárd is megsérült, így a kórházban teljes körűen kivizsgálták. Úgy tudjuk, hogy sem a vizelet-, sem a vérvizsgálat nem mutatott ki nála alkoholos, vagy drogos befolyásoltságot. A vizsgálat töréseket és zúzódásokat diagnosztizált a sofőrnél, de ma végül - saját felelősségre - kiengedték a kórházból. Azt is megtudtuk, hogy a rendőrök találtak a balesetről térfigyelő kamera felvételeket, így azokat összevethetik a vallomásokkal és kiderülhet, kinek a felelőssége a baleset okozása. Mivel féknyomokat nem találtak, a rendőrségnek - illetve a szakértőknek - a felvételek alapján kell az autók sebességét megállapítania. Az is elképzelhető, hogy mindkét sofőr gyanúsított lesz, de egyenlőre mindkettejüket csupán tanúként hallgatták ki. Ilyen esetben a később felkért szakértőnek azt kell megvizsgálnia, hogy gyorshajtás játszott-e közre a baleset kialakulásában, valamint a halálos sérülések bekövetkeztében.

M. Richárd sérülései ellenére saját lábán szállt ki a ripityára tört merciből (Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán)

Nyolc évet kapott

Mint ismert, a kecskeméti maffiaperben hozott ítélet szerint Radnai László a kilencvenes évek közepétől egy bűnszervezet első számú vezetője volt. Radnai László és tíz társa ellen, 2005. májusában kezdődött büntetőper Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A vádlottakat emberölés előkészületével, fegyvercsempészéssel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolta az ügyészség. A vád szerint a bűncselekményeket a vádlottak bűnszervezet tagjaként követték el. A társaság egy balatoni csoport érdekeltségeit akarta átvenni, akár erőszakosan is. A hierarchikusan felépített szervezet harmadik szintjén állt, de - Radnai felügyelete alatt - még irányítási és döntési joggal rendelkezett M. Richárd, aki a szórakozóhelyeket ellenőrizte Budapesten és a Balatonon, de ő koordinálta az erőszakos fellépést igénylő akciókat is. A kecskeméti maffiaper ügyében a Szegedi Ítélőtábla több mint 10 évvel ezelőtt összesen hatvannégy év fegyházbüntetést szabott ki jogerős ítéletében a vádlottakra, közöttük M. Richárd nyolc évet kapott. Bűnlajstromuk között kábítószer-kereskedelem, prostitúció ellenőrzése és védelmi pénzek szedése is szerepelt.

Radnai László a Fővárosi Törvényszéken vallot Portik Tamás ellen Fotó: PS/Mészáros Péter

Korábban a Nirvánát vezetette

Információink szerint Radnai László egykori bűntársa néhány évvel ezelőtti szabadulása után újra egykori főnökének budai autókereskedésében tűnt fel, azonban hamar szétválltak útjaik. Úgy tudjuk, jelenleg egy fővárosi éttermet üzemeltet. M. Richárdtól nem áll távol a vendéglátós múlt, hiszen korábban azt a Nirvana Night Clubot üzemeltette, amely tíz éve még az Amerikai Egyesült Államok feketelistáján is szerepelt, mivel irreálisan magas számlákat fizetettek ki a turistákkal.

Vezetőkép: Facebook, további fotók: MTI, police.hu; videó: youtube.com/Katasztrófavédelem

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.