Ebből is kihagytak! – Siófoki villa, vízparti telek négymillióért
Itt a nyár! Jólesik a Balaton, vagy a hajdúszoboszlói gyógyvíz simogatása. Egy szép nyaraló, vízparti telek, patinás villa pedig nagymértékben fokozza a komfortérzetünket.
Kiváltképp, ha azt a piaci ár töredékéért sikerült megkaparintani. A PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumokból most megtudhatja: miről maradt le, amiért nem ült közel a tűzhöz. Egy gyöngyszem a siófoki villasorról 4,5 millióért, négy darab mátraházai szálló 73 millióért, vagy netán egy balatoni vízparti telek 4 millióért? Lapozgasson és irigykedjen!
MENYHÁRT DOKTOR
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KeHi) tavaly nyárra készült el a nemzeti üdülővagyon privatizálásáról szóló jelentésével. A megdöbbentő megállapításokat akkor közzé is tette a sajtó, például a Heti Válasz cikkéből megtudhattuk, hogy miként bízta a rá az Antall- majd a Horn-kormány a volt szakszervezeti vagyon jó részét a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványra, s miként betonozta be az alapítvány döntési pozícióiba a szakszervezeti vezetőket. Akik közül az erőfölényük alapján többséget képező, főleg MSZOSZ-es delegáltak, sokszor összejátszva a kormány kuratóriumi képviselőivel sorra kótyavetyélték el a mindannyiunk által jól ismert üdülőket, mint a lillafüredi Palota Szállót, a galyetetői Nagyszállót, a hévízi, hajdúszoboszlói, aranyparti hoteleket, hogy csak néhányat említsünk. A magánosítások folyamatosan foglalkoztatták a jobboldali politikusokat és az újságírókat. Ám egészen 2010 nyaráig, amikor is az új Orbán-kormány kvázi államosította az alapítványt, nem történt semmi. A rendőrségi eljárások (mint annyi politikával összefüggő ügyben) elsikkadtak, s az eredeti 365 üdülőből, nyaralóból álló portfólió 25 ingatlanosra zsugorodott. A PestiSrácok.hu mindenfelé szívesen lő, de ténykérdés: ebben a lenyúlásban a Magyar Szocialista Párt politikusai és az általuk pátyolgatott érdekvédők vitték a főszerepet, miközben a Liga, vagy a Munkástanácsok delegáltjai többször is tiltakoztak a zabrálás ellen.
A KeHi jelentése a szakszervezeti vezetők közül név szerint Pataky Pétert, az MSZOSZ mai vezérét marasztalta el, aki a jegyzőkönyvek tanúsága szerint egy ízben például azon erősködött, hogy akkora szüksége van a szakszervezeteknek az üdülési csekk népszerűsítésére az alapítványtól átutalt 538 millió forintra, „mint egy falat kenyérre.” A vizsgálat végül kiderítette, hogy a pénz jó része a szakszervezeti vezetők saját „rekreációjára” ment el. El lehet képzelni, mi állhat a diplomatikus megállapítás mögött…
Ha a tenyerekre kent enyv vastagsága alapján szeretnénk rangsorolni, akkor messze nem Patakyval kellene elvitetni a balhét, hanem például Leisztinger Tamással, aki a sajtóból jól ismert „ügyes” apportügyletek és tőkeemelések révén megszerezte az üdülővagyon javát, az értékes, ma három-öt csillagos nagy szállodákat. A rejtőzködő MSZP-közeli üzletember azonban már a kétezres évek derekától igyekezett jó kapcsolatot ápolni a másik politikai oldallal is. Elég csak arra gondolni, hogy mely médiumokban futottak éjjel-nappal a Hunguest-hirdetések és miféle pártok feletti összefonódások lepleződtek le például a fővárosi Kopaszi-gát krönyékének gigantikus ingatlanpanamái körül. Ebből a megközelítésből könnyebb megérteni azt is, hogy az üdülési alapítvány vagyonának ellopását feltárni hivatott, a KeHi tavalyi feljelentése nyomán indult legújabb nyomozás miért haladhat olyan döcögősen. Hogy a vagyon visszaszerzéséről már ne is szóljunk…
A PestiSrácok.hu mai cikke nem kíván ekkorát meríteni, hiszen az örökzöld téma még sok munkát adhat a kollégáknak, s talán majd nekünk is. Kis összeállításunkból viszont megtudhatják: nem jártak rosszul az ehhez-ahhoz közel álló kishalak sem, aki csak egy-egy üdülőcskét, vízparti telkecskét szerettek volna megkaparintani. Befújta a postaládánkba a szél a KeHi-jelentés eddig nem publikált részét. A dokumentumtárunkban olvasható tételes kimutatásból kiderül: a vizsgált nyaralóknál a földhivatalnál bejelentett vételár és az akkori (tíz-tizenöt évvel ezelőtti) vételárak között nagy volt a különbség. Csak a mellékelt kisebb tételeknél összesen 384 millió forintot tesz ki az állami alapítványt ért veszteség.
Nyilván Ön is szívesen vett volna kétmillió forintért szántódi strandot, vagy négymillióért balatoni vízparti telket. De nem tiltakozott volna akkor sem, ha a siófoki villasor egyik, korábban könyvtárként funkcionáló gyöngyszemét 4,5 millióért, vagy a Fonyódi-hegy évszázados villasorának egyik-másik tagját szintén tízmillió forint alatti áron akarják Önre sózni. Vagy ha a jól ismert mátraházai üdülőket (mind a négyet), köztük a Pagodát megkapja 63 millióért.
Az említett 384 milliós kárban nincsenek benne a Leisztinger-szállodák, és a többi nagy fogás, amelyeket úgymond valós apportértéken vittek be először az alapítvány cégeibe, majd halásztak ki onnan a különféle magántársaságokon keresztül. Egy-egy ingatlan lapját ezek közül azért bemásoltuk a dokumentumtárba, hadd döntsék el Önök, reális lehetett-e a sokemeletes csili-vili debreceni Hotel Nagyerdőt 305 millióért, a hatalmas Rózsadomb szállót 800 millióért, vagy a közkedvelt óriási galyatetői Nagyszállót 160 millióért bevinni az alapítvány könyveibe, majd ilyen értéken magánkezekbe apportálni onnan.
Lapozgassanak tehát! Ha pedig a mellékelt dokumentumok alapján ráismernek valamelyik balatoni vityillóra és bekukkantanak a kőkerítés fölött, köpjenek a földre bátran. Ebből is kihagytak!
