Pesti Srácok

Egymillió migránssal akart választásokat nyerni az MSZP

Egymillió migránssal akart választásokat nyerni az MSZP

Már 2007-ben migránsok tömeges betelepítését tervezte az MSZP-kormány. Egy akkori, titkos kormányelőterjesztés a népesedési és munkaerőpiaci problémák megoldását várta ettől, de nyugat-európai tapasztalatokból az is tudható, hogy az ázsiai és afrikai – többségében muszlim – bevándorlók rendszerint a baloldal szavazótáborát erősítik.

Németh Szilárd Fidesz-alelnök a Magyar Idők pénteki cikkére hivatkozva, szombaton sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Gyurcsány-kormány már kilenc évvel ezelőtt ázsiai és afrikai emberek betelepítéséről értekezett egy nem nyilvános kormányelőterjesztésben. Ők így akarták megoldani a magyarországi demográfiai- és munkaerő-piaci problémákat.

Egymillió idegen bevándorló

PestiSracok facebook image

Az MSZP már 2007-ben azt tárgyalta, hogy ütemessé kell tenni a bevándorlók befogadását, emellett az illegálisan itt tartózkodók helyzetét is törvényesíteni akarták. A szocialisták társadalmi kampányra készültek a stratégiájuk elfogadtatására a nép körében, és terveik szerint akár a lakosság tíz százalékát is meghaladta volna a betelepített migránsok aránya. Ez egymillió, más kultúrából származó jövevényt jelentett volna.

Németh figyelmeztetett, hogy a fokozott bűnözés már komoly gondokat okoz azokban a nyugat-európai városokban, ahol a migránsok aránya tíz százalék fölé nőtt.

A Fidesz alelnökének elmondása szerint a magyar baloldal emiatt nem támogatta eddig az illegális bevándorlás elleni védekezést, továbbá ez magyarázza azt is, hogy most miért akadályozzák a kötelező betelepítés ellen indított népszavazást és az alkotmány terrorfenyegetettség miatti módosítását. Németh hozzátette:

(MTI, kép: mno.hu)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.