Pesti Srácok

Elfogták a Portikhoz köthető Generál Média vezetőjét

Elfogták a Portikhoz köthető Generál Média vezetőjét

Kedden az egyik német repülőtéren elfogták Holman Endrét, a ’90-es években az olajügyeiről elhíresült Energol Rt. egyik egykori igazgatójának, Portik Tamásnak érdekeltségébe tartozónak vélt Generál Média cégcsoport egyik tulajdonosát és vezetőjét – tudta meg a Népszabadság.

A lap úgy tudja, Holman egy Szingapúrból Németországba tartó gépről „vették le” a helyi hatóságok magyar elfogató parancs alapján. Idehaza a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) távolétében költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás gyanújával indított ellene eljárást még 2013 májusában. A nyomozás kezdetén Hódmezővásárhelyen tartott látványos kommandós-akció idején azonban Holman Endre külföldön tartózkodott.

Mint ismert, szemtanúk szerint közel ugyanannyi, ha nem több kommandós támogatásával csapott le az NNI a Generál Média hódmezővásárhelyi irodájára, mint a cég papíron nem kimutatható tényleges tulajdonosának tartott Portik Tamást elfogták egy évvel korábban. Máig találgatás tárgya, hogy a nagyfokú erődemonstráció kinek szólt. Egyes vélemények szerint a Generál Média „Portik-érdekeltség” státusza miatt volt az egész. Mások szerint viszont a Generál Médiával és ez által közvetve Portikkal is üzleti kapcsolatba keveredett magas szintű politikai kapcsolatokkal is bíró helyi gazdasági potentátoknak szólt az üzenet: itt a vége, és „senki nem menthet meg benneteket”.

PestiSracok facebook image

Tavaly, a májusi akcióban a rendőrség három embert vett őrizetbe, köztük a tegnap Németországban elfogott Holman Endre testvérét, Jánost. A rendőrség akkor és az óta sem erősítette meg, de nem is cáfoltak, hogy a rajtaütés része a 2012 nyarán több, 14-16 évvel ezelőtti megoldatlan gyilkossággal összefüggésben letartóztatott Portik Tamás elleni nyomozásnak. Mindemellett már akkor sem volt kizárható, s az óta mind valószínűbbnek tűnik, hogy az ügy egy közönséges csalás, amely egy a Generál Médiának átadott hódmezővásárhelyi iskola felújításával van összefüggésben, amelyért a cég internetes hirdetéssel fizetett. Az iskolát végül nem újították fel, viszont hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint jelzáloggal terhelték meg – tette hozzá a napilap.

Forrás: Népszabadság

Fotó: generalmedia.hu

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.