„>Az ügyvédem szerint valószinüleg vissza kell még ülnöm egy pár hónapot, node nem érdekes a dolog inkább a börtön, mint egy >>Kaméliás hölgy<< előadás< – mondja és nevet” – jelentette Szabó „Képesi” István Mensáros Lászlóról 1959 tavaszán. A színészt ekkoriban ítélte 2 év 2 hónapra a bíróság az 1956-os forradalomban és szabadságharcban játszott szerepe miatt. Mensáros László biztosan nem volt boldog, fiának írt visszaemlékezése szerint félt, és már saját tehetségében sem volt biztos. Emberségét viszont végig megőrizte, hitét a börtönben találta meg, ahol – saját és Tolnay Klári visszaemlékezése szerint is – jobb emberré vált. A sok ügynök, vérbíró, ávéhás és munkásőr, hamis és valódi forradalmár mellett szükségünk van valódi, emberi, nem hamis hérosszá dagasztott hősökre is. Ilyennek érzem Mensáros Lászlót.
„Augusztus 4. Fiacskám! Megszakítom a fentieket. Ma inkább panaszkodni vágyom, mint gondolkozni. […] Úgy érzem, mintha a tétlenség üres órái kiszívnák minden gondolatomat, érzésemet, képességeimet.
Néha csak álomnak tűnik, hogy valamikor állítólag jó színész voltam, és azontúl voltak elképzeléseim mindenről, ami a színházat illette.
Ma semmim sincs, úgy érzem, ha arra kerülne a sor, hogy megint valami jót játsszak, nem tudnám eljátszani. Mintha nem is én lettem volna az, aki Debrecenben annyit dolgozott, tanult, tervezgetett. […]
Hiába járok és élek egyre óvatosabban, egyre növekvőbb félelemben, mintha csak állandóan figyelnének.
[…] Súlyosbította helyzetemet rendőrségi ügyem is. Beláthatod, az ilyesmi nem egyszerű dolog. Az ember idegrendszerét az ilyen megpróbáltatás olyan mértékben igénybe veszi, hogy bármennyire is sikerül egy ideig lelki fölényét és nyugalmát megtartania, előbb-utóbb engednie kell idegrendszer túlfeszítettségének. Azt az ilyen összeomlás után az ember újból regenerálódik. Úgy ébred fel belőle, mint egy gennyes fekély felfakadása után.” (Részlet Mensáros László: Intelmei fiához, Péterhez című írásából).
A fenti bejegyzést legendás színészünk 1958 nyarán jegyezte le, alig több mint két héttel ezután, augusztus 22-én tartóztatták le Budapesten, a testvére lakásán. A családja e borzasztóan nehéz időszakban Debrecenben élt. A visszaemlékezések szerint ezt megelőző kihallgatására barátja, pályatársa, Tolnay Klári kísérte be a Markó utcába.
Nem véletlenül idézték be: Mensáros László kiemelkedő szerepet játszott Debrecenben az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban (és utána is), tagja volt a városi forradalmi bizottmánynak, és kulcsszerepe volt abban, hogy színházban nem fajultak el az események. Ezt még a vele szemben elfogult bírósági ítéletben is elismerték.
Mensáros a Gyűjtőfogházban összekerült a zseniális Darvas Ivánnal, akivel színházi esteket szerveztek. Nem sokáig. „A fővárosból vonaton szállították Debrecenbe. A kísérő őr – szabályellenesen – nem bilincseli meg a művészt, az utasok előtt nem akarja nehéz helyzetbe hozni, Mensáros pedig becsületszavát adja, hogy nem szökik meg. A debreceni börtönbe 1958. augusztus 26-án fogadják be. A 497-189 törzsszámot kapja” – írták arra az 1990-es interjúra alapozva, amit Ablonczy László, Mensáros életének, ’56-os szerepének avatott kutatója készített a színészlegendával.
Látjuk, hogy a színészt viszonylag későn érte el a megtorlás, de nem véletlenül. Meg volt tervezve az egész, lépésről-lépésre: „1958. június 16-án, amikor Nagy Imrét kivégezték, őrületes döbbenet ült rám, de fel nem merült bennem, hogy a dolgok csak most kezdődnek – mondta az előbb említett Ablonczy Lászlónak már 1990-ben (forrás Arcanum.hu). – Ma már tudjuk, az országos közhangulatra vártak.” Ablonczy: „És Kádárék megnyugodtak: elkezdhetik a bosszúhadjáratot”. Mensáros:
„Igen, most már úgy látták, bátran előszedhetik az összes kis csirketolvajt is.”
Csirketolvajokat összegyűjteni, horthystákat kivégezni
Csirketolvaj. (Nagyjából egy évvel ezelőtt követte el Kádár János emlékezetes kirohanását az Ideiglenes Intéző Bizottságon: „körmenetben kell [a volt „horthystákat”] bíróság elé állítani, halálra ítélni és kivégezni.”). Mensáros körül már 1958 tavaszától szorult a hurok. Ablonczy remek tanulmányához (és az abban idézett korabeli iratokhoz) fordulok: „1958. március 29-én […] Debrecenben >Összefoglaló-jelentés< készült >Mensáros László ügyében<. Az iratból kitűnik: a debreceni forradalmi bizottmány más tagjai ellen folytatott korábbi nyomozásban többen >Mensárosra mint hangadóra hivatkoztak<. Formálódott a rágalom-dramaturgia, mert a jelentés megállapítja: >… cselekménye bizonyítható, így a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel büntetési tétele 5–15 évig terjedhető börtön<. Egy megjegyzés is olvasható az irat végén:
Mensárost már őrizetbe kellett volna venni, de: >készülő magyar filmben szerepet játszott, így az őrizetbe vételből kimaradt. […] <”.
A Fortepan.hu-nak hála láthatjuk azokat a fotókat, amelyek 1957-ben, Fábry Zoltán: Bolond április című filmjének forgatásán készültek.
A képen túllépve, az időben visszalépve, megállapíthatjuk, hogy Mensáros Lászlót ’56 előtt sem hordta tenyerén a kommunista diktatúra. Bár a tehetséges fiatalember már 1946-tól színészetet tanult – közben a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színház ösztöndíjasa lett –, hiába került „polgári származásával” éppen Várkonyi segítségével a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, onnan 1949-ben politikai okokra hivatkozva eltávolították.
Ezután 1949. november 17-én Körmendnél tiltott határátlépést kísérelt meg, de letartóztatták, és 13 hónap börtönbüntetést kapott. Szombathelyen, majd a kaposvári börtönben raboskodott, kisfia és felesége közben otthon várták.
A tehetséget így sem lehetett elnyomni, 1952-ben Debrecenbe került, ahol 1957 szeptemberéig Csokonai Színház tagja volt. A debreceni forradalmi napokról Fülep Tibor újságíró írt hiánypótló munkát (tényleg, valahogy így kell elképzelni egy főszereplőket megszólaltató, bátor, ugyanakkor nem elfogult művet) ebből világosan megismerhetjük az eseményeket. Természetesen a bírósági iratokat is mankóként használhatjuk, ezeket az ÁBTL egyik dossziéjában találtam, amikor teljesen más kerestem, de világosan kiderül a sorokból Mensáros szerepe:
„A vádlottnak a debreceni >Forradalmi Bizottmány< ülésein több felszólalása hangzott el. – Azt, hogy pontosan mikor szólalt fel megállapitani nem lehet, csak azt nagyjából, hogy milyen kijelentések voltak.
Felszólalásai feltétlen uszitóak voltak, amelyeken hangoztatta, hogy >a szovjet csapatok azonnal hagyják el Magyarország területét, a Forradalmi Bizottmány addig ne ismerje el Nagy Imre kormányát, amíg szovjet csapatok vannak Magyarország területén. Beszédében utalt arra: >hogy a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok Budapesten tüzet nyitottak a szabadságharcosokra.”
Mensáros azt is hangoztatta, hogy „Magyarországról anyagi javakat, élelmet, gépeket, urániumot szállitottak ki ellenszolgáltatás nélkül, vagy csekély értékü ellenszolgáltatásért. A volt magyar kormány a szovjet kormány utasitására elzárta az utat a fejlett nyugati kultúra elől, az MDP. alá volt rendelve az SZKP.-nak. Követelte a varsói szerződés felbontását, –”.
Azt hiszem egyet érthetünk abban, hogy a színész még a bírósági irat szerint is csak az igazat mondta el. „[…] követelte vádlott, szinte szinészi mozdulatokkal hangsulyozva mondókáját, hogy az Államvédelmi Hatóság tisztjeivel és sorkatonáival szemben egyaránt radikálisan járjanak el és kijelentette, hogy
>itt valami sötét aknamunka folyik, mert az ÁVH.-ok nemzeti szinü szalaggal takarják el a kék szint a sapkájukon és géppisztolyosan, oldalkocsis-motorkerékpárral járöröznek az utcákon. Addig nem lesz békesség, míg ezek fegyveresen járkálnak az utcán. […] <”.
Kirakták a téeszcsés szerelem dalnokát
Voltak egyéb bűnei is: „A szinházi >Forradalmi Bizottmány] 1956. november 1.-én határozatot hozott Péteri Lajos függetlenitett szakszervezeti funkcioniárus elbocsátására kommunista magatartása miatt. […]”. Ne restelljük leírni, hogy az eltávolított elvtársban egy elfelejtett nagy költőt, ködlovagot tisztelhetünk, erre a versre az Arcanum varázslatos folyóirat-adatbázisában találtam rá:
„Tszcs-ben arattunk tegnap,
Tűzkévéket szórt a meleg nap
Ránk s a forró eltikkadt tájra –
Gondoltam rád kis, szőke lányka.”
Péteri Lajos rímfaragó funkcionárius verse az Építünk debreceni folyóiratban jelent meg, 1952-ben, de nyilván nem „kultúrarombolásért” távolították el Mensáros Lászlóék.
A művész a tárgyaláson szembesült azzal, hogy mennyien (köztük sok színész) vallottak ellene. „Elmondhatom: sok kolléga vallomása meglepett – mondta erről a már idézett 1990-es interjúban. – Valószínűleg nem tudták, hogy ez valamikor az én kezembe juthat. A későbbiekben senkinek nem tettem ezért szemrehányást.
De fönntartottam magamnak azt a jogot, hogy akik megérdemlik, azoknak majd nem fogok köszönni.
És nagyon csodálkoztak ezen, amint visszahallottam.” Ablonczy: „Hosszú volt a lista?” „Hosszú. De egyébként nem foglalkoztam velük, semmiféle bosszú nem élt bennem. Én úgy fogtam fel, hogy a Jóisten ezt így akarta, ezen az úton nekem végig kell menni, és én ezt nem akartam feszegetni”.
Több színész vallott ellene
A bírósági iratok szerint Csorba László alezredes, Mervó Zoltán, Zeke László és Pogány Árpád is terhelő adatokat mondott Mensárosra, de a legszélsőségesebb vallomást az iratokban kommunistaként ismertetett Angyal Sándor és Siménfalvi Lajos művészek tették. Tény, hogy – ha minden igaz – a hajuk szála sem görbült. Igazságot nem tehetünk, az mindenesetre különös, hogy a többiek közül a debreceni „események” sűrűjébe keveredő Mervó Zoltán 1958. október 6-án jogerősen egy év nyolc hónap börtönbüntetést kapott, de már 1958. november 3-án szabadult. Tehát egy hónapot sem volt bent. Lehet, hogy más oka volt, első látásra mindenesetre furcsa.
Ha őket megemlítettük, feltétlenül ki kell emelnünk Kerekes Gábor (a debreceni opera művésze) szerepét is. Ő kifejezetten védte Mensárost: „Kerekes tanu hangsulyozottan emelte ki a vádlott >baloldali< magatartását. Ez az állitás csupán a tanú nem tisztánlátására és elfogultságára jellemző” – söpörte le a bíróság:
„Nem csupán fasiszták fáradoznak a népi demokratikus rend megváltoztatásán, de azon fáradozik a munkáshatalom mindenrendű és rangu ellensége.”
Mensáros: Csöndesíteni a szélsőségeket
Az világos, hogy a színész mindkét szélsőség ellen fellépett, 1990-ben erről is szimpatikus önkritikával beszélt: „Voltak, akik a rendszer teljes fölbomlását ajánlották, nagyon komoly fölszólalások hangzottak el. Három embert tudok, aki él, vezető pozícióban van, aki ezeken jelen volt, s aztán a tárgyaláson is tanúsította, hogy hogyan történtek a dolgok.
Ma szégyellem, de a jó ég tudja, mitől, valóban hittem, hogy népi demokrácia. Én mindig amellett álltam, hogy ez a rendszer életképes. Hogy ez a rendszer teljesen életképtelen, arra később jöttem rá.
Abban a helyzetben úgy éreztem szükségét, hogy csöndesíteni kell a szélsőségeket. Legalább színházon belül.”
A bírósági ítéletetben erről ezt írták: „A debreceni Csokonai Szinházban az ellenforradalom idején különféle csoportosulások voltak. Volt egy baloldali csoport, idetartoznak a kommunisták, volt egy szélsőséges jobboldali csoport. [Nyilván az ő értelmezésükben szélsőséges – szerk.] Görbe Jánossal az élen és volt a vádlotték [Mensáros Lászlóék] csoportja, amelyik bár egyetértett a rendszerváltozással, de elitélte a szélső jobboldali csoport fasiszta izü kirohanásait és törekvéseit.”
A színész tagja volt annak a küldöttségnek is, amelyik a forradalmi napokban Budapestre ment. „Mentünk a Parlamentbe, de Nagy Imrével nem sikerült beszélni – mondta ugyanebben az interjúban. – Nagy Imrét láttuk, amint szép lassan, komótosan bejött, odamentek hozzá emberek, beszélgetett velük; aztán láttuk Maléter Pált. Losonczy Géza fogadott bennünket. Arra határozottan emlékszem, milyen megnyugtatóan beszélt.
Elmondta: ők, kommunisták, belátják, hogy nem sikerült az országot vezetniük. Nem érett meg a helyzet arra, hogy a kommunisták átvegyék az uralmat. Elrontották a dolgot, ezt be kell látniuk, már megoldás nincs, mint egy kisebbségbe visszavonulni, mint ahogy mindig is voltak, és átadják a terepet.
De nem adják föl a harcot, csak nem olyan eszközökkel folytatják, mint addig. Arról teljes mértékben letesznek, mondta, hogy vezető szerepet játsszanak a magyar politikában. Le kell vonniuk a tanulságot.”
Munkástanács és sztrájk
A művész azok közé tartozott, akik a szovjet hadsereg bevonulása után sem adták fel a küzdelmet. Ítéletében kulcsszerepet játszott, hogy részt vett a debreceni munkástanács „szervezkedésben”. „Rövid idő múlva meghallottam, hogy Pesten a munkástanácsokat kezdik szervezni, éppen Kádár intenciójára. Akkor én ezt saját felelősségemre elkezdtem Debrecenben, úgy, hogy elmentem az embereket megkérdezni, hogyan indítsuk meg a munkástanácsokat. Vass Imrével [ Vass Imre MÁV ellenőr 5 év börtönt kapott – MG] beszéltünk erről.
Nagyon sok helyen jártunk, Kiss Tamásra emlékszem, Nagy Jánosra, Kulinékra [Kulin László]. Nem tudom, hogy honnan szedtük a neveket, címeket. Iskolákba mentünk.
A pesti munkástanácsokat szervezni kezdték, így az embernek az volt az érzése, hogy valamiféle változás fog történni. Ez decemberig tartott” – emlékezett az interjúban.
Ez és a sztrájk súlyos ítéletében is kiemelt szerepet kapott. Az iratok szerint Szedő Lajos színész lakásán „szervezkedtek”, ott találták ki, hogyan fognak sztrájkolni.
Két ítélet között Budapesten
Mensáros Lászlót ekkor 2 év hat hónapra ítélték, de ügyét 1958 decemberében a feljebbviteli tárgyaláson visszatették első fokra, ezután szabadlábon védekezhetett, és visszatért Budapestre. Tavasszal, 1959. április 9-én a debreceni megyei bíróság – a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében –négy hónappal mérsékelte korábbi büntetését, és 2 év 2 hónap börtönre ítélte. Ezután a Legfelsőbb Bíróság döntésére vártak.
Korábbi kutatásomból tudom, hogy ekkoriban találkozhatott Szabó „Képesi” István filmrendezővel, akit nem sokkal korábban szervezett be az állambiztonság. A múltjával nyilvánosan soha szembe nem néző Oscar-díjas rendező ezt jelentette:
„Mensáros László szinész – aki az ellenforradalommal kapcsolatos politika bünügyben vád alatt áll, szabadlábon védekezik. Jelenleg Budapesten tartózkodik, testvére – akivel nyáron egy nyaralóhelyen voltam – bemutatott neki az Egyetem espressoban. Filmekről szóló semleges beszélgetés után kijelentette, hogy nem játszott szivesen Pesten. Egy kedves szerepe volt csak, az >Anna Frank< Pétere, a többi csak olyan, hogy szivesebben ült börtönben, mint játszott. Kérdésemre, hogy mit vár a tárgyalástól, azt válaszolta:
>Az ügyvédem szerint valószinüleg vissza kell még ülnöm egy pár hónapot, node nem érdekes a dolog inkább a börtön, mint egy >>Kaméliás hölgy<< előadás< – mondja és nevet. Nagyon jó a hangulata.
Megjelent a főiskola Lumpácius Vagabundusz főpróbáján és nagyon vidáman viselkedett. Egy régi ismerőse ment el mellette, s csak hüvösen köszönt. Mensáros gúnyosan megjegyezte: >Fél idejönni hozzám<”.
A színész nyilván szerepet játszott. Nem hinnénk, hogy annyira jó volt a hangulata akkor, amikor már minden menthetetlennek tűnt, amikor százával akasztották fel a forradalmárokat, legyenek azok „fasiszták” vagy „kommunisták”. Ettől függetlenül jellemző Szabó István tartótisztjének értékelése: „Ugy látszik Mensáros biztos az enyhe itéletben, ezért viselkedik ilyen arcátlanul.” (Jelentés Budapest, 1959. május 5.). Enyhe ítéletről szó sem volt: a 2 év 2 hónapot 1959. szeptember 15-én a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa helyben hagyta. Az előzetesben töltött hónapokat beszámítva, a művész végül 1960. július 20-án szabadult Márianosztráról.
Kiegészíti ezt a hullámzó élettörténetet, hogy Mensáros László a fogságban „tért meg”. Addig sem volt ateista, de bent minden megváltozott, Tolnay Klári szerint is jobb emberré vált. Mensáros maga így írt erről: „És akkor, 1958 őszén a debreceni börtönben, ahol az egyik cellából a másikba helyezgették át az embert, egyszer csak összekerültem egy katolikus plébánossal. Sokat beszélgettünk és vitatkoztunk egymással. A keresztény hit igaz megértéséhez és átéléséhez ekkor még nem volt igazi affinitásom. Ez a pap minden reggel titokban misézett a cellában, felhasználva az édesanyja által küldött szőlőt és kovásztalan kenyeret, amit élelmiszercsomagban kapott. Egyik nap így szólt hozzám: – Holnap reggel az utolsó misémet mondom, mert megvonták a csomagkedvezményemet, holnapra marad még egy szőlőszem és egy kovásztalan kenyérdarabocskám. Ha részt akarsz venni ezen a misén, előtte meggyóntatlak.
Ez a felszólítás olyan volt számomra, mintha maga Jézus kínálná fel nekem a lehetőséget. Megrendítő hatással volt ez a nyilvánvalóan nem véletlenül kialakult helyzet. Döntenem kellett.
És akkor rájöttem, hogy nem filozofálgatni és okoskodni kell, vannak titkok, amelyeket el kell fogadni. Jézust nem logikával, hanem feltétlenül odaadással és szeretettel kell követni.
Gyóntam, megáldoztam. […] Ez az utolsó mise az én utolsó lehetőségem is volt arra, hogy visszatérjek és segítségével megváltozzam.” (Részlet a „Lázadó voltam” című írásból).
Kint a többi ötvenhatossal együtt sokáig a kitaszítottak életét élte. Mégis megtalálta az útját. Újabb részlet Ablonczy László 1990-es interjújából: Ablonczy: „Amikor kijöttél, a kollégák hogy viselkedtek?” Mensáros: „Sehogy, mert nem találkoztunk.
Amikor a Lónyai utcában dolgoztam, senki sem keresett meg, kivéve Latinovitsot.
Én se kerestem senkit, tudomásul vettem a helyzetemet, nem érintkeztem senkivel.” Ablonczy: „Az emberek befogadtak a börtön után?” Mensáros: „A Lónyai utcában írni-olvasni nem tudó emberekkel dolgoztam a pincében, ahol patkányok szaladgáltak. Ennél mélyebb már nincs. Ott is visszahúzódtam. Könyveket vittem, és olvastam. Borzasztó diskurzusok folytak körülöttem. Két hónap múlva, egy téli napon, egyszer csak megszólal valaki:
Mondd meg már, mit olvasol, baszd meg. Olyan jó ez? Mi ez? Olvass már föl valamit!
És elkezdődött az, hogy rendszeresen föl kellett olvasnom. Készültem mindennap, mint az előadóestre, Shakespeare-darabokkal, Arany János-, József Attila-, Szabó Lőrinc-versekkel, Shaw-darabokat olvastam fel, aztán az Oidipuszt és az Élektrát – elképesztő hatással! Mindegyiket egy kicsit magyaráztam. Ha én ezekén nem megyek keresztül, nem hiszem, hogy ez az átalakulás létrejött volna.”
Mensáros Lászlót hosszú vezeklés után visszafogadta a “szakma”, még megélhette a rendszerváltást, emlékezetes szerepet kapott Nagy Imréék újratemetésén. Utólag olvasva különösen visszatetsző, hogy a Népszava Démon és angyal volt című cikkel emlékezett nagy színészünkre. Mácsai Pál színész-rendezőt idézték: „Mácsai szerint démoni és angyali alak volt egy személyben. Nem vált el benne a sötét és a világos lélek”.
Írták, mondták ezt Mensáros Lászlóról abban a közegben, ahol egy Major Tamást, egy Kardos Györgyöt csupán „ellentmondásos” emberként jellemeznek.
Ha arra gondolunk, hogy Mensáros Lászlót nem lehetett sem szélsőjobboldalisággal, sem társutassággal vádolni, talán megértjük, honnan jöttek ezek a jelzők. Hadd zárjam soraival a cikket: „A szeretet mindenki számára kötelező, kemény gyakorlat naponta, minden olyan órában, amikor az ember mások megértésével, meghallgatásával, figyelmességgel, tapintattal, alkalmazkodással, megbocsátással és végső fokon önzetlen segítséggel kerül szembe. Ez a küzdelem idestova harminc éve tart bennem, kisebb-nagyobb eredményekkel.” (Részlet a Lázadó voltamból).
Artur
2024-03-16 at 08:53
Mensáros ezerszer különb volt, de az igazi nagy Fekete Gyula. aki ezektől még a kitüntetést sem vette át..
Artur
2024-03-16 at 08:52
Hát hiába na, görcsoldó mosolya volt ennek a kádárnak, igaz-e? aki körmenetben akarta akasztani a magyarokat, s még arra is figyelt, hogy milyen Bjudapest halálozási átlag statisztikája, ne legyen olyan feltünő a sok kivégzett. S csak annyi történt annak idején, hogy figyelmeztettem Mező Gábort, ne vegye hiteles forrásnak, Sinkovits szövegeit, mert igen kétes a szerepe, ha lehetne a fénymásolatot is, a fényképet is csatolnám, ahogy a libsi Kurir meg is tette ezt, leleplezve a magyarkodó Dobót, aki hőst akart lenni, de csak gerinctelen pojácát csinált magából, Sinkovits hazaáruló… ezen semmi nem változtat. S ha valaha Mező igazi akar lenni, akkor a mi oldalunkon lévő szennyest sem takargatja, vagy hallgatja el, vagy netán törölteti…
Artur
2024-03-16 at 08:47
1. TIZEDES MEG A TÖBBIEK
„Színház az egész világ, színész benne minden férfi s nő” mottóval kaptuk meg az alábbi, 1980-ból származó kor- és kórdokumentumot. A levél szerzője hál’ istennek azóta is jó egészségnek örvend, kívánunk neki még további sok-sok biztató, együttérző politikusi tekintetet.
1980. január 8.
Kedves Farkas Elvtárs!
Kissé késve és betegágyból ugyan, de meg kell köszönjem úgy a magam, mint a feleségem,
Gombos Katalin nevében a Központi Bizottság november 7-i ünnepségére való felkérésüket. Ez önmagában nagy megtiszteltetés volt.
A fellépésünket követő csodálatos ajándékot,
„díjat” pedig egyszerűen nem is tudjuk, hogyan köszönjük meg! Talán erről csak annyit, hogy azóta lakásunk legszebb dísze!
Nem akarom sem idejét rabolni, sem azzal terhelni, hogy minden jelenlevőnek adja át szívélyes üdvözletünket, hálás köszönetünket, de ha nem tolakodás, s nem tűnik feltűnési viszketegségnek, úgy kérem, köszönje meg legalább Kádár János elvtársnak – feleségem nevében is – hogy kezet foghattunk vele, élvezhettük személyes jelenlétét, biztató tekintetét, produkciónk iránt megnyilvánuló figyelmét, érdeklődését, személyes jókívánságait, görcsoldómosolyát és elismerő tapsát, mely a színész legszebb, legnemesebb honoráriuma!
Megköszönve az ön személyes jókívánságait és kedves levelét, tisztelettel üdvözli a már gyógyulófélben levő
SINKOVITS IMRE
és felesége GOMBOS KATALIN
Kurír 1992. november 28.
Anna
2017-11-19 at 14:40
fantasztikus ember és fantasztikus színész
bozgor gyerek
2017-10-31 at 22:37
Várom az érdemi hozzászállásokat Artur “grafomániájához” de nem jönnek .
bozgor gyerek
2017-10-31 at 22:41
Mindenki alacsony repülésben van ? Vagy lehet ,hogy igaza van ?
Kétes
2017-10-29 at 12:48
Vajon mit mondana Arturnak Mensáros? Ezt sem tudjuk meg, miként azt sem, hogy mit mondott volna Arthur nevű barátjának, aki Gábor néven lett miniszter egy ballib kormányban.
Artur
2017-10-29 at 17:24
nem gondoltam volna, hogy valaki még visszatér ide, a fogadkozók elcsendesedtek, elmaradt a szembenézés is… Viszont Görgey Gábor, tényleg ellentmondásos figura, mert hogyan került a rossz oldalra, éppen olyan rejtély, mint ahogy Darvas Iván is az, családi kapcsolataik, csak vélem! egy zsidó feleség, vagy valaki,akit szeretett, teljesen átformálhatta őket, egészen nagy léleknek kellett ahhoz lenni, hogy Márai 44 után, s főleg az alzsidók triumfálása után, igen bátran mondja el az igazat róluk. S 45 után, elkeseredett a Fradit, a magyarokat illető kritikái teljesen abbamaradnak, viszont a zidók elé térdelők, a bolsevizmussal pacsizókat joggal s okkal bírálja majd.. Ami engem illet.. Érteni vélem az iróniát, azt hiszem igaza van, nem álltunk volna szóba, ő velem, én meg vele. Soha nem tartoztam közéjük, és nem is akartam. Más bolygórendszerben élünk. Erre mit mondana, amit itt írtam? Talán a kezeit rázná felém, hogy igazam van, ahogy a jó Nemeskürty is ezt tette még apámmal, amikor 90 körül egy Márai vitára, apám elment, s ellene mondott a komcsiknak… Mensárost én olvasóként s nézőként, s kortársként tartom nagynak, de soha egy lépést nem tettem volna, se felé, se senki felé.
Dr.Farkas Gábor
2017-10-27 at 21:09
Szegény Artur!Borzasztó lehet ez a grafomániás kényszer,de ezért arra élénken vigyázól hogy mindenkit besározz,mint disznó a mocsárban.Ha csak közönséges lennél lennél az még talán megbocsátható,de ez aljas rosszindulatú szenny,ami mint a kloáka kijön belőled.
Artur
2017-10-28 at 09:37
Szegény farkasgábor, aki doktor. Miben szerezhet, jagoizmusban? nem a tükörben van a hiba, maguk lettek árulók, kannibálok, gyávák és odaállók. nem kellett volna pacsizni a hatalommal, akkor még lenn oka s joga, reklamálni. olyan ez, mint amikor Fülep leírta az igazat, a magyarok pusztulásában. A hivatalosok azt mondták, undorító amit mond. cáfolni nem tudták persze…
Artur
2017-10-26 at 23:53
S ha valaki lebukott, előkerültek viselt dolgai, mert Haynaunak, mikor az még rövid, de dicstelen hatalmában tündökölt, hódoló, fenéknyaló leveleket irogatott, s Poloniusként, az összes latornak, gyilkosnak árulónak a társaságát, a barátságát kereste, s találta meg…Az nem baj, sőt helyes, s mivel ez a munkája, mely kisértetiesen hasonló az utcalányéhoz megköveteli, akkor, ha kéri Haynau, labanc fehérbe öltözve, letérdel előtte, s hörögni kezdi, a magyarok ellenforradalmat csináltak, minden, ami 44 előtti, nemesség s polgár, üldözendő, jaj, az osztályidegeneknek, ők tehetnek mindenről. De. A népi demokráciában kialakul valami egészen szörnyű és új, a fehér ember kannibalizmusa, a jövő tudatos felzabálása. S mint, aki a forgalomban egyedül megy szembe, joggal hiszi, nem hiszi,tudja az őrűlt, a többiek mennek a „gyermektelen jólét retortáin” szó szerint füsbe. és a szakadékba. Ugyanis, a kádári cinizmus, a nemzetközi marxizmus 1989 után győzött, s átadta a bolsevizmus pestisét nyugati fajtestvéreinek a kommonista. Ma a szülőképes nők kettő százaléka fehér, egész Európa fogy, s ebben a nagy fogyásban, kisérleti telep Magyarország volt, ahol himmleri módszerrel, Kádár tudatosan kezdi el kiirtani a magyar népet. Ez őrültség ügye? Beer püspök is ezt mekegné itt, s üdvözölné a farkasokat nyájában, megoldásnak ajánlgatva. Beer akkor inkább Jago, mint Hamlet? Igen, de ha valaki vette a fáradtságot s elolvasta A négy kicsi Jagot, pár oldal, akkor látja, hogyan függ össze 1957 május elseje, majd szeptembere, amikor a szörnyű levélben 251 gaz, semmiképpen nem akar walesi bárd lenni, hanem inkább, hogy is írja, valószínűleg emdzsipi 1973ban? Musztáng Jago, vad, fickós Jago, aki szerethető, sőt szeretni kell, s meg kell koszorúzni a fiatal színész autóját, aki egy ilyen csuda Jago-t alakított. Ki az őrült, beer és a libsi vonal, melynek lassú melegedését münnich ferenctől figyelheti meg, aki van olyan aljas, s tetű, hogy érdekli a magyarok története. Egészen, az első meleg Jagok kis köre, s a buta hetero Othello történetén át, ahol Jagot, azaz a Jagokat kell szeretni, s hogyan lesz Hamvas a rossz, kinek nevét, láttuk kis betüvel kell írni, aki nemet mondott ezekre, s inkább a krisztusi szegénységet választotta, mint pontosan Márai is, s még sokan mások. A daliás magyar bunkók, ahogy nevezték, a semmiképpen nem beleegyezőket, akkor s most. Ki akkor valójában az őrült, hat szerep keres egy szerzőt,vagy IV. Henrik, vagy a nézők?
„Tolsztoj problémája a következő: életének utolsó szakaszában, a válságban levő emberiségnek Tolsztoj Leó teljesen kész, világos megoldást ajánlott fel, amit megvalósítani egészen könnyű dolog lett volna. Az emberiség ezzel szemben irtózatos erőfeszítéssel egészen mást valósított meg, amivel az életet még válságosabbá tette. Mi lett volna, ha feleannyi erőfeszítéssel (éhséggel, vérontással, pusztítással, járvánnyal) azt valósította volna meg, amit Tolsztoj mondott? Valószínűleg elértük volna a békét – Isten országát. Mi következik ebből? Az, hogy az emberiség a könnyen elérhető béke helyett a nagyon nehezen elérhető pusztulást, éhséget, vérontást, járványt választotta. Lehetséges az, hogy egyetlen embernek van igaza, és az egész emberiség téved? Olvassátok Tolsztojt, és meg fogjátok látni.” Hamvas is őrült, ezer érvet találhat erre az őt szapulni akaró, de Latinovits is az, kinek korai halálában, ha megemlitem megint emdzsipit, vagy ahogy ő gondolta, Vámos Lászlót, s aki tényleg ártott neki a Várkonyit, akkor én mindenkit szapuló leszek, nem jó lelkek, hanem csak érdekvédők szerint. Európa haldoklik, történelmi egyházai a vállukat vonogatják, s senkit nem érdekel, ez a pár adat. Na és? Magyarországon az iskola kötelezettek 68 százaléka már nem magyar. Még nincsenek bent, soros darazsai. Európa mely a világháború végén még az emberiség harmada volt, ma jó, ha nyolc százaléka. Ki is az őrült? Ha ezerszer írom le, kádár a magyar nép gyilkosa, ha ezerszer mondom el, csak a Magyar Királyság és Horthy adott védelmet és asylumot, minden menekültnek. Na és, akkor mi van. Ki is az őrült? Nagyon jó társaság az őrülteké, Széchenyi, Tolsztoj, a szovjetben minden író, aki másképpen mert gondolkodni, mint a stálinista-rákosi-kádáristák, Juhász Gyulától József Attilán át, sokan Szabó Dezsőt is bolondnak akarják tartani. Hamvas, vagy Tersánszky, idegsokkot kapnak az elsőben, persze, hogy bolondok, Tersánszky a Dunába ugrik, halni akar, fiatal korában, de Benedek Elek is ebben látja a megoldást, ahogyan Hunyady Sándor is, aki szíven lőtte magát, s e golyóval élete végéig küszködni fog, benne van a testében.Latinovitsról új dolgokat tudunk meg, ha minden igaz… Kosztolányi pedig azt írja Márainak, mindannyian trianonba halunk bele.
Sikeres és sikertelen öngyilkosságok a valóban nagyoknál, a tömeg pedig önként s dalolva menj ormánságaiba, elébb az egykézés, majd kádárék alatt egyse, s a gyülölet tárgya, a nagycsaládos lesz. Nem normálisak ezek, felelőtlenek, ma már csak megfontoltan szabad tervezni a családot, ami maguknál, a gyáva megfutamodást, valamint a mások által elvégzett magzatgyilkosságokat jelenti. Ki is az őrült, akkor?
Hamvas elvonult, s a szegénységet választotta és nem adta oda a lelkét, nem állt oda ezek közé. Márai jó kifejezése, kommunista odaállású. Pontos s tömör. Milyen logika alapján állítják be, valami példátlan bátor tettnek, hogy a hangadó, véleményformáló értelmiségiek 99 százaléka dalolva odaállt csasztuskát írni kádárnak is, aki teljesen folytatta a rákosi féle magyarirtást s utálatot, az mai ésszel a fiatalok számára érthetetlen lehet. Az is. Egyetlen valódi oka, hogy a pénz s a siker olyan csábítás, minek nem tudtak ellenállni, eladták magukat. Shakespeare-nél a rossz, az áruló, a gyilkos tudja mit csinál, van bűnérzete. Amiben újat alkot Illyés, vagy Németh, meg a többi, a 251, hogy megtanultak tudatosan hazudni, műveikben, s ehhez az Élethazugsághoz kerestek s találtak a megalkuvók, a gyávák, a középszer között hiveket s követőket.Orwell jól írja, ez bolsevik találmány. A viccek vicce, hogy még saját magukat sajnáltatják mennyire nehéz volt nekik s mekkora hősiesség volt, nem ellenállni, s ők az odaállás helyett bevezetik a helytállás szót. Láttuk, lehet játszani a fogalmakkal, s akár Jago lehet a ficánkoló életbő ferde, aki aljasságával, s a jó hátbadöfésével filozófiai magyarázatokat talál , az tulajdonképpen bátor s helyes, s az a gyáva. Aki inkább elment dolgozni, köpött egyet, elvonult s távol élt a rendszertől. De nem állt oda, nem adta nevét. s az az őrült, aki elmondja kádár és korszaka viselt dolgait, s leleplezi az utólagos hősöket, akik elsőnek kezeltek s pacsiztak a hazaáruló hatalommal, a gyilkossal, a mindenek feletti rosszal. Még ki sem hültek, még várták a kivégzést, még naponta verték őket, amikor már Illyés s bandája, az egész nagy népi vircsaft, minden melldöngető magyarkodása ellenére, elsőnek állt oda s térdelt le eléjük. Márai is minek hözöng, s minek hántorgatja a múltat, amikor évtizedekkel később odaát meglátogatja Illyés. Hazaárulókkal nem tárgyal, üzen le Márai. A magyar értelmiség amikor odaállt, ahogy Lendvai mondja bádogos tótnak a vörösök mellé, elindult azon a kenetteljes, imádkozom érted, de dögölj meg babitsi uton, a megsemmisülés felé, ami minden önfeladás s aljasság méltó jutalma.