Pesti Srácok

Ez a szörnyeteg robbantott Manchesterben! – Három társát elfogták (Képekkel!)

Ez a szörnyeteg robbantott Manchesterben! – Három társát elfogták (Képekkel!)

A Twitteren közzétették az első fotókat az Iszlám Állam terroristájáról, aki hétfő éjszaka öngyilkos merényletet hajtott végre Manchesterben a Manchester Arénánál, s ezzel megölt 22 fiatalt, többségében lányokat, s 59-et megsebesített. Közben az AFP szerint három férfit őrizetbe vett a rendőrség a robbantás miatt.

A 22 éves, líbiai Salman Abedi kapcsolatban állt az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetekkel, és a titkosszolgálatoknak erről tudomásuk volt, olvasható a Telegraph.co.uk cikkében. Az angol szolgálatok arról is tudtak, hogy Abedi a héten tért vissza Líbiából. Egy iskolai barátja azt mondta a The Times-nak, hogy három hete ment ki Líbiába, és néhány napja tért vissza.

Salman Abedi Manchesterben született, de Líbiában nőtt fel egy olyan területen, amely élesen szemben állt az egykori líbiai diktátorral, Moammer Kadhafival. Abedi szülei természetesen „menekültként” érkeztek Angliába (hogyan máshogyan), mert Kadhafi elől „menekültek”. A cikk szerint a közelmúltban radikalizálódhatott, de hogy pontosan mikor, az még nem tisztázott. Egy helyi, didsbury-i (Manchester egyik külvárosa) mecsetbe járt, amelyet összefüggésbe hoztak dzsihadistáknak való pénzgyűjtéssel. Hogy akkor mégis miért nem léptek föl ellenük a brit hatóságok, az nem derül ki a cikkből. Mindenesetre Mohammed Saeed El-Saeiti, a didsbury-i mecset imámja azt mondta Salman Abediről, hogy „veszélyes szélsőséges” volt. Mint az imám fogalmazott:

PestiSracok facebook image
A tömeggyilkos Salman Abedi; Fotó: Twitter

Az imám arról is beszámolt, hogy Salman Abedi nem örült annak, amit ő az Iszlám Államról mondott. A családja egyébként – őt és Ismail nevű bátyját kivéve – már visszatért Líbiába. A lakókörnyezetében azt mondták, mostanában gyakran énekelt hangosan Mohamed prófétáról az utcán, nagyon vallásosnak tűnt.

Néhányan az áldozatok közül; Forrás: Instagram

Abedi a salfordi egyetemen tanult üzleti menedzsmentet 2014-ben, de kibukott. Ezután többször visszatért Líbiába (ahová szülei már 2011-be visszamentek Kadhafi bukása után), ám a hatóságok még vizsgálják, itt hogyan került kapcsolatba a dzsihadistákkal. Ami bizonyos, hogy a közelében ténykedett egy ismert terrorista, Abd al-Baset Azzouz, aki szintén Angliából tért vissza Líbiába, hogy a helyi al-Kaida terrorszervezetet irányítsa.

A legfiatalabb áldozat: az alig nyolcéves Saffie Rose Roussos; Forrás: swns.com

Az AFP hírügynökség szerda délelőtt bejelentette, hogy

három férfit fogtak el a merénylet kapcsán

. A hírt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg. Kedd éjjel a legmagasabb, kritikus szintre emelték a terrorellenes készültségi szintet Nagy-Britanniában. A döntést Theresa May miniszterelnök ismertette a Downing Streeten, a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA késő esti értekezlete után.

Forrás: Telegraph.co.uk. Vezető kép: Twitter

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.