Fake-ek és ellensúlyzók
Noha még csak január van, bátran kijelenthető, hogy a merce.hu nevű kommunista ideológiai műhely és közepesen ismert propagandakiadvány összehozta az év legszánalmasabb – és bizonyos körülmények fennállása esetén a legdrágább – kabátlopási ügyét. Munkatársunkat, Ambrózy Áront helyezték a csőcselék mentalitású, gyurcsányista rohamcsapatok célkeresztjébe egy ügyesen félbevágott mondattal, ami alapján a tájékozatlan olvasónak úgy tűnhet, kollégánk keresztelte el patkánynak Göncz Árpád volt köztársasági elnököt. A baloldali hecckampánynak köszönhetően, még a Tanítanék vasárnapi mikrotüntetésén is munkatársunkat gyalázó transzparens jelent meg. Ahogy Apáti Bence fogalmazott vasárnapi publicisztikájában: így működik a haladó nyilvánosság.
A videót Simor Dániel, Simor András volt jegybankelnök gyermeke készítette és töltötte fel a Coub nevű videómegosztó portálra, ahonnan a Mérce beágyazta saját cikkébe. Simor privát chatbeszélgetésben elnézést is kért Ambrózytól, mondván, ő nem emlékezett Göncz „patkányozására”, azaz arra, hogy a rendszerváltozás után hosszú-hosszú évekig terjedt szájról szájra a legenda, mely szerint Göncz a váci börtönben különböző kedvezményekért cserébe besúgóként működött, és Patkány fedőnéven jelentett. Kollégánk – bármilyen meglepő – pont ezt cáfolta, és Göncz becsületét védte azzal, hogy a volt köztársasági elnök egykori rabtársa szavait idézte meg, miszerint Göncz nem ’90 előtt, hanem ’90 után volt patkány.
A hecckampány fontosabb az igazságnál
Nehezen hihető, hogy a Mérce újságírója és kommunista ideológusa, Pap István Szilárd ne hallott volna erről a makacsul elterjedt szóbeszédről, ahogy azt sem feltételezzük, hogy ne értette volna munkatársunk mondatait. Ez esetben viszont egyértelmű, hogy a tényektől nem zavartatva, a fejlett világ álhírektől való rettegésén érzéketlenül átlépve, a hecckampány megindítása mellett döntött. Flottul lepatkányozta Göncz Árpádot a PestiSrácok újságírója címmel tette közzé irományát, amelyben mind az ügynökvádról, mind arról megfeledkezett, hogy ezek nem kollégánk saját szavai voltak. Azt meg végképpen elmulasztotta jelezni, hogy Ambrózy Áron mondandója pont, hogy szembement a szélsőjobboldalon mai napig terjedő ügynök-legendáriummal. Íme a teljes gondolatmenet, amelyről a Mérce „elfelejtett” hírt adni:
Némi gyűlölködés az oktatásügyért aggódás mellé
A marxista műhely rendszeres látogatói természetesen együtt lélegeznek a napi bontásban érkező tanokkal, így a várt hatás nem maradt el. A felhevült Mérce-olvasók sem fárasztották magukat a történtek felfogásával, illetve annak megértésével, hogy Göncz Árpádról a közbeszéd terjesztette el a „Patkány” fedőnevet; nekik bőven elég volt, hogy az a portál, ahol a véleményüket szokták elolvasni, megadta a jelet. A szelídségéért és higgadtságáért általuk végtelenül tisztelt Göncz Árpád szellemiségéhez igazodva, parancsot kapott ÁVH-s osztagként vetették rá magukat a kijelölt ellenségre, és néhány nap alatt halálos fenyegetések százaival halmozták el munkatársunkat. A történet a vasárnapi tüntetésen folytatódott. A Tanítanék mozgalom sem akart kimaradni a Független Diákparlament által meghirdetett oktatásügyért aggódásból, Törley Katalinék azonban az egy héttel korábbi tüntetés létszámát sem tudták hozni, az akkori, nagyjából kétezer fővel szemben ők csupán ötszáz ember előtt mesélték el a szokásos panaszaikat. Az oktatásügyért aggódó demonstrálók azonban több transzparensen reagáltak a Göncz-ügyre, és – feltehetően a Mérce és a többi balliberális portál hangulatkeltése miatt – nem mulasztották el prosti patkánynak minősíteni munkatársunkat, Ambrózy Áront.
A hangulatra rásegíthetett a HVG kritikája is Csunderlik Péter tollából, amelyet a Keménymag című műsornak szentelt. Ennek az mindenképpen javára írható, hogy Pap István Szilárd fércmunkájával ellentétben nem voltak benne tárgybeli tévedések és csúsztatások. Ugyanis egyszerűen nem maradt nekik hely a szakadatlan személyeskedő mocskolódás mellett. Ezeken remekül szórakoztunk, és egyúttal kezdjük már kapisgálni, mire gondolt Hargitai Miklós, amikor azt mondta, hogy az újságírás baloldali műfaj.
Göncz varázstalanítása
Ugyancsak a haladó média szokása belterjes körben díjakat osztogatni meg kollégák egymással készített interjúival egymást futtatni, de ez esetben a teljes hírközléshez tartozott az is, hogy megkérdezzük magát az érintettet.
Kedves Ambrózy Úr! Hány halálos fenyegetést kapott eddig élete során, és ezeknek mekkora hányada érkezett az elmúlt egy hétben?
Eddig nem sokat, mondhatni a fenyegetések száma összhangban volt önnön jelentéktelenségemmel, tehát a nulla darabot kellett most meghaladniuk a felhevült Göncz Árpád-tisztelőknek. Most olyan 200 környékén tiszteltek meg figyelmükkel, aminek a jó része – ennyi eszük azért volt – magánlevél formájában pittyegett be, csak néhányan jelezték nekem nyilvánosan, hogy mit szeretnének csinálni a popsimmal.
Az újságírás mely szegmensét tartja baloldali műfajnak?
Az egészet – összhangban az MÚOSZ elnökével. Ezen kívül még a humort tartom balodali műfajnak, különös tekintettel Sas József úr munkásságára, akinek én régi és elkötelezett rajongója vagyok.
Milyen pozitív hatással lehet ez az ügy fiatal demokráciánk közbeszédének állapotára?
Itt tulajdonképpen meg kell dicsérnem a Pap Réka Szilárdot, hiszen sikerült kirobbantani az ún. Göncz-diskurzust, aminek a vége szeretett köztársasági elnökünk teljes varázstalanítása lesz. Gyakorlatilag az utolsó olyan legendát nyíratják ki most, amiben a jobboldalon is hittek, nem is kevesen. Hogy ő volt az utolsó, aki a nemzet egységét jelenítette meg, jóságos nagypapa volt és a hasonló marhaságok.
Szerkesztőségünk helyreigazításra és bocsánatkérésre szólítja fel a Mérce.hu-t, és ennek megvalósulása esetén kollégánk eltekint a pereskedéstől, amit – figyelembe véve az egyértelmű tényeket – könnyedén megnyerne. Sok kedve ugyanis nincs a bírósághoz, sőt vállalja, hogy ha az arcát adja a véleményéhez, azzal ellenvélemények is együtt járnak, viszont a hazugságra alapozott „prostipatkány” eposzi jelzőt sem akarja megtartani.
