Pesti Srácok

Felmentették Meggyes Tamást a hűtlen kezelés vádja alól

Felmentették Meggyes Tamást a hűtlen kezelés vádja alól

Első fokon felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Meggyes Tamást, Esztergom volt polgármesterét szerdán a Győri Járásbíróság – értesült a PestiSrácok.hu. A Fidesz volt országgyűlési képviselőjének az esztergomi városvezetők életbiztosítási szerződéseivel kapcsolatban kellett bíróság elé állnia. Meggyes mellett három társát is felmentették, csupán az elsőrendű vádlottat ítélték sikkasztás miatt 400 ezer forintos pénzbüntetésre.

A vád lényege, hogy az esztergomi önkormányzat 2003-ban életbiztosítással vegyes befektetési szerződést kötött Meggyes és alpolgármestere javára. A díjakat az önkormányzat viselte, az úgynevezett elérési szolgáltatásra, azaz a befektetett összegre is az önkormányzat lett volna jogosult. 2007-ben azonban Meggyes Tamás és az alpolgármester levelet írtak, amiben azt kérték, hogy az elérési szolgáltatásra ők legyenek jogosultak, illetve kezdeményezték, hogy a megtakarítási időszakot 2010-ig hosszabbítsák meg. Ezzel az ügyészség szerint 13,5 millió forint vagyoni hátrányt okoztak, illetve csak okoztak volna, mivel a Meggyes Tamásnak járót a biztosító tévesen az önkormányzatnak postázta, míg az alpolgármester a felvett összeget utóbb átutalta az önkormányzatnak. A politikus mentelmi jogát Polt Péter legfőbb ügyész 2013 októberében kérte ki a parlamenttől, majd a volt polgármestert 2014. január 27-én hallgatták ki gyanúsítottként, aki ellen társaival együtt 2015 szeptemberében emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.

Több mint egy évtizedig Esztergom élén

Meggyes Tamás tizenegy évig volt Esztergom polgármestere, majd a helyi Fidesz-frakciót vezette a képviselő testületben azután, hogy 2010-ben súlyos vereséget szenvedett az MSZP, az LMP, a Jobbik és a helyi civil szervezetek által támogatott független jelölttől, Tétényi Évától, aki csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint Meggyes. Ugyanakkor a Fidesz tíz képviselőt juttatott a 14 fős önkormányzati testületbe, így a költségvetéseken kívül Tétényi és a vereségbe belenyugodni képtelen Meggyes egyetlen lényeges kérdésben sem tudtak megállapodni. Testületi viták és a város kifizetetlen adósságai miatt a helyzet odáig fajult, hogy a tömegközlekedést, a közvilágítást és a gyermekétkeztetést ideiglenesen felfüggesztették. Az esztergomiaknak egy év után elegük lett Meggyes és Tétényi belháborújából és tüntetéssorozatba kezdtek. Volt, hogy rendőröknek kellett megvédenie a politikusokat a feldühödött esztergomiaktól. Meggyes Tamás botrányoktól sem mentes politikai pályafutásáról bővebben itt olvashat.

PestiSracok facebook image

Címlapfotó: szeretgom.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.