Pesti Srácok

Fidelitas: az Amnesty International álljon végre az európai nők oldalára

Fidelitas: az Amnesty International álljon végre az európai nők oldalára

A Fidelitas azt kéri az Amnesty Internationaltől (AI), hogy fejezze be a kvótareferendum elleni "hadjáratát", ne vezesse félre a választókat, és álljon ki Magyarországért - mondta a Fidesz ifjúsági társszervezetének országos alelnöke vasárnap az MTI-nek.

Szabó Krisztián azt mondta: szeretnék, ha az AI a migránsok által elkövetett zaklatásokkal is foglalkozna. Emlékeztetett arra, hogy a Kölnben és más német városokban nők ellen elkövetett erőszak ügyében az AI nem szólalt meg, míg a bevándorlók burkiniviselésének ügyében határozottan kiállt. "Épp ezért a Fidelitas felszólítja az Amnesty Internationalt, hogy a bevándorlók helyett álljon végre az európai nők oldalára, ugyanis, ha nem cselekszünk, nem telik el még egy évtized sem, és nem fogunk ráismerni arra az Európára, amelyet szeretünk és amelyben élni szeretnénk" - mondta.

Az alelnök szólt arról is, hogy a Fidelitas arra kér minden fiatalt, adja le voksát az október 2-i népszavazáson, de ne egyedül tegyék, hanem barátaikkal és családjukkal együtt. "Mert csak akkor lehet a fiataloké a jövő, ha itt és most élünk a lehetőséggel, és október 2-án kiállunk a kötelező betelepítés ellen" - hangsúlyozta Szabó Krisztián. Ellenkező esetben - tette hozzá - a következő években Magyarországon is olyan "no go" zónák jöhetnek létre, mint a nyugat-európai nagyvárosokban, amelyeket a hatóság nem, vagy csak nehézségek árán képes ellenőrizni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Fotó: fidesz.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.