Pesti Srácok

"Fideszes korrupcióra nincs konkrét bizonyítékunk" - mondta Karácsony Gergely a Polbeatben

Halálosan komolyan mondtam, hogy le tudom váltani Orbán Viktort - válaszolta Karácsony Gergely a PestiSrácok.hu élő Polbeat című műsorában azon kérdésünkre, hogy viccnek szánta-e ezen, túlzott optimizmusról árulkodó megnyilatkozását. A nulla százalékosra mért Párbeszéd Magyarországért miniszterelnök-jelöltje, Zugló ellenzéki polgármestere a Polbeatben Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére elárulta, az új pártok rendszerváltó szövetségében hisz, velük lépne koalícióra, az MSZP-re és a DK-ra láthatóan nem akarnak az emberek szavazni.

"A kormányváltáshoz szükséges egymillió új szavazót sem Botka László, sem pedig Gyurcsány Ferenc nem tudja megszólítani. Erre egy olyan kis pártokból álló szövetség lenne képes, amely egyszerre fiatalos, lendületes és hiteles, és egyszerre erőt is fel tud mutatni. Orbán Viktor leváltása nem egyszemélyes mutatvány. Az ellenzéki politikában rengeteg a nyafogás, de nekem van egy jövőképem" - mondta Karácsony Gergely. A kis pártok szövetségében a Momentumot, az Együttet és az LMP-t is említette, a Jobbik ugyanakkor nem fér bele ebbe a világképbe.

Stefka István és Szarvas Szilveszter azt a kérdést is nekiszegezte Karácsony Gergelynek, hogyan lehet, hogyan tudnak mindenféle bizonyítékok nélkül korrupciózni. "A bizonyíték maga Mészáros Lőrinc és az ő elképesztő gazdagodása. Hogy ez most politikai tőkefelhalmozás, vagy lopás? Szerintem lopás, de nem azért mondom ezt, mert itt van nálam a bizonyíték. A korrupció nem abban az értelemben korrupció, hogy lopnak a közösből, hanem egy olyan rendszert épített ki a Fidesz, ami alkalmas arra, hogy korrupcióról beszéljünk. Szerintem nincs rendben, hogy csak bizonyos nemzeti nagytőkét emelnek meg" - válaszolta a PM miniszterelnök-jelöltje.

A Liget Budapest Projektről kifejtette, nem a projekttel van baja, hanem az új épületek parkba építésével. "Például jó, hogy lebontották a Pecsát, de ne építsenek a Városligetbe új épületeket, mert az autóforgalmat generál egy olyan parkban, ahová ligetezni járnak az emberek" - fogalmazott. Leszögezte, nem ő irányítja a ligetvédőket.

PestiSracok facebook image

A PS-Polbeatból kiderül, miközben a balliberálisok és Karácsony Gergely a médiában szép szavakkal áll ki a civil szervezetek mellett, eközben Zuglóban miért éppen az ellenkezőjeként cselekszik, és miért zártak ki három bizottságból is civil tagokat.

Nézze meg a teljes vitát!

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?