Pesti Srácok

Földi László a Polbeatban: Szinte elkerülhetetlen, hogy Európa háborúba sodródjon (videó!)

Egyelőre nem kapott felkérést, így felmondási idejét tölti Földi László nemzetbiztonsági szakértő, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, aki a kilencvenes évek végén a Horn-kormány durva titkosszolgálati visszaéléseinek a leleplezésével vált ismertté, ám az Echo TV-ben és a Magyar Időkben kimondott markáns véleménye miatt két hete távoznia kellett Tarlós István tanácsadó testületéből. Földi a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Huth Gergely és Stefka István kérdéseire válaszolva újfent megerősítette: tartja véleményét, miszerint a migrációs válság már ma is háborús helyzetet teremtett, amelyben az embercsempész háborús merénylő, akit semmiféle jogi védelem nem illet meg, hiszen idehozza az ellenséget. Arról is beszélt: szinte elkerülhetetlen, hogy Európában véres konfliktusok alakuljanak ki. Nem úgy, mint a második világháborúban, hanem polgárháborúk képében, például Németországban. - Azért kell erről beszélni, hogy Európa felébredjen és védekezzen - tette hozzá.

Földi László felvetésünkre drámai véleményt fogalmazott meg:

Mindenki összefog majd a következő öt hónapban és óriási pénzek áramlanak azokhoz a körökhöz, amelyek vállalják az Orbán-kormány megbuktatását. Hiszen a magyar miniszterelnök egy hosszú ideje építgetett tervet gáncsolt el, azaz Európa kulturális és etnikai összezavarását, a nemzetállamok szétzilálását. A világ politikusainak nagyon kis töredéke hiszi amit mond. Orbán ilyen, ő ebben a történelmi helyzetben nem érdekből, hanem a történelmi kihívást megértve politizál, mint Churchill a világháború idején - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Földi László Soros Györgyről úgy vélekedik, hogy az idős milliárdos neve csak egy címke, hiszen ő az arcát adta a világ egyes, nála jóval gazdagabb dollármilliárdosainak törekvéséhez. - Kérdés, hogy Soros szervezetei Magyarországon eljutnak-e a hazaárulásig? - vetettük fel, mire a szakértő megjegyezte: a magyar titkosszolgálatoknak kutya kötelessége beépülni ezekbe a szervezetekbe és megfigyelni a munkájukat. Nagyon veszélyes, de évtizedek óta tartó folyamatról van szó ugyanis, ahol ezek az úgymond civilek maguk is titkosszolgálati eszközökkel élnek és embereket szerveznek be "fedéssel". A naiv támogatóik, értelmiségiek sokszor nem is ismerik az emberi jogi-, vagy környezetvédelmi küldetésük mögé rejtett másodlagos, valódi célokat.

A beszélgetésben sok más mellett Földi László azt is kifejtette: teljesen egyértelmű, hogy a rendszerváltás elő volt készítve, csak a tömeg félreértette a kottát és az MDF-et ültette a kormányrúdhoz. Nem is maradhattak ott sokáig.

Polbeat minden kedden este hét órától élőben közvetítve a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből (II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.)

A felvételt készítette: László Petra és Susánszky Mátyás Pál/PestiSrácok.hu.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.