Pesti Srácok

Gajdics Ottó: "Mi kormánypártiak vagyunk, de ők sem függetlenek, hanem ellenzéki seggnyalók" (PS-interjú!)

Gajdics Ottó: "Mi kormánypártiak vagyunk, de ők sem függetlenek, hanem ellenzéki seggnyalók" (PS-interjú!)

Nem ellen Klubrádióként szólaltunk meg - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Gajdics Ottó, a Karc FM főszerkesztője, akinek a köszöntőjével ma reggel 6 órakor, a 105,9 MHz-en elindult az új, Budapesten és az agglomerációban fogható rádió. Hangsúlyozta, nem másokra szeretnének hasonlítani, hanem azt szeretnék, ha hozzájuk hasonlítanának más rádiókat. Elárulta, vállalják, hogy a rádió célközönségét azok jelentik, akik a mostani kormányra szavaztak. Egyes sajtóorgánumok élcelődéseivel kapcsolatban úgy fogalmazott: „mulattat az az erőlködés, ahogy megpróbálnak negligálni minket”. „Rólunk mindent leírnak, hogy mik vagyunk, de magukról persze soha nem mondják, hogy ők meg ellenzéki seggnyalók” – nyomatékosította Gajdics Ottó.

Lemaradtunk volna valamiről?

Mire gondol?

PestiSracok facebook image

Hogy már pénteken és egész hétvégén is szólt az új rádió, a Karc FM.

Nem maradtak le semmiről, Ön és mások is eddig a tesztüzemet hallhatták, ha már a hivatalos és ünnepélyes indulás előtt odatekertek a Karc FM frenkvenciájára, a 105,9 MHz-re. Mert valójában ma, hétfő reggel hat órakor indultunk a korábbi Gazdasági Rádió helyén. Február 15-e a születésnapunk.

A Magyar Idők nyíltan vállalja kormánypártiságát. A napilaphoz hasonlóan a Karc FM sem takargatja, hogy kormánypárti rádió?

Induló új médiumként természetesen mindenkihez szólni szeretnénk, aki a Budapesten és a főváros régiójában foghatja adásunkat. A kormánypárti médium bélyegét a hamar a homlokunkra sütötték, de mi büszkén vállaljuk és nem szégyelljük, hogy célközönségünk magját elsősorban azok jelentik, akik a mostani kormányra szavaztak. Persze nem vagyunk kirekesztőek, de világnézetünket, értékrendünket nem tagadjuk meg és nyíltan vállaljuk. Én hiszek a párbeszéd és a vita erejében, abban, hogy ha vitában megfogalmazzuk az erős érveinket és közben meghallgatjuk a másik oldal érveit, akkor abból csak jó sülhet ki.

A Karc FM lesz a jobboldal Klubrádiója?

Ne hasonlítsuk semmihez a Karcot, mert nem az volt a célunk, hogy megalapítsunk egy ellen Klubrádiót, hanem az, hogy ahogy a szlogenünkben is benne van, nyomot hagyjunk. A szó legnemesebb értelmében megkerülhetetlenné szeretnénk válni ebben az évben, rádiós fronton. Célunk eligazítani a hallgatókat ebben a nagy híráradatban. Egyébként pedig nem másokra szeretnénk hasonlítani, hanem azt szeretnénk, ha hozzánk hasonlítanának más rádiókat. Erős, megkerülhetetlen és mértékadó orgánum leszünk. Nem kereskedelmi rádió a miénk, hanem közösségi: a műsorok kétharmada közszolgálati jellegű lesz, így frekvenciadíj nincs.

Gajdics

Említette, hogy a másik oldalt is meghallgatják majd. Az elmúlt hetekben rengeteg, nem éppen pozitív véleményt hallhatott az Ön által irányított médiumról. Az Index például úgy jellemezte a Karc FM délutáni interaktív, betelefonálós műsorát, hogy: Iparági mélytorok…

Mindig jókat szoktam mulatni a másik oldal orgánumainak erőlködésein, amikor megpróbálják egyébként nem tehetségtelenül, humoros fordulatokkal előre kiizzadni magukból, hogy én, vagy mi mik is vagyunk. Mulattat az az erőlködés, ahogy megpróbálnak negligálni minket. Magukról persze soha nem mondják, hogy ők meg ellenzéki seggnyalók. Nyolc évig figyeltük őket, tudjuk, hogy mi a helyzet. Az meg külön vicces, hogy az ő értelmezésük szerint Magyarországon nincsenek baloldali újságírók, csak független és jobboldali újságírók vannak. Ők mindig függetlenek, mi mindig jobboldaliak vagyunk.

A közszolgálati percekbe hogyan fér majd bele Bayer Zsolt?

Bayer Zsolt tudja és ismeri a játékszabályokat, amelyeket meg is tud különböztetni egymástól. Az, hogy Bayer hogyan ír a blogján, az egy dolog, míg a rádiózás, a rádiós műsorvezetés egy másik dolog. Sem Bayer Zsolttól, sem Huth Gergelytől, sem Papp Endrétől, sem pedig tőlem nem kell félteni a rádiót, vagy a Karc FM délutáni, 16 órakor kezdődő Paláver című műsorát. A hard talk beszélgetések garantáltak. Vass István Zoltán és Perjés Klára is kapott műsort, remek a csapat. Ma 20-25 fővel indult a rádiónk, a létszám azonban naponta változik és formálódik. Nálunk több lesz a szöveg, mint a zene, bízunk a dinamikus növekedésben. Nem fog csalódni, aki ránk teker, mert az tuti, hogy nyomot hagyunk.

Vezető fotó: Éberling András / Magyar Idők

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.