Pesti Srácok

Ginával kábítottak el gazdag férfiakat Budapesten

null

Saját áldozatai fogták el és adták rendőrkézre a 30 éves Cs. Ákost, akiről a sértettek elmondása szerint okkal feltételezhető, hogy a Gina nevű dizájnerdroggal az elmúlt egy évben több tehetősebb fiatal férfit „ütött ki" népszerű, külföldiek által is látogatott belvárosi szórakozóhelyeken.

Cs. – mint mondták róla – amolyan könnyen ismerkedő típus, aki újdonsült ismerőseit azonnal meghívja egy italra. Miközben fizet, ügyel rá, hogy a társaságból néhányan legalább lássák, vastag a pénztárcája. Mert ki gondolná, hogy ki akarja rabolni egy olyan emberről, aki akinek két centi vastagon van a húszezres a tárcájában.

Egyik utolsó áldozata (kérte, hogy a nevét ne írjuk le), március végén az Úri-muri nevű mulatóban szórakozott a barátaival, amikor Cs. hozzájuk csapódott. Nem tudja, mikor tehette az italába a Ginát. Csak arra emlékszik, hogy hirtelen érezte, hogy valami nincs rendben vele. Lement a parkolóba, ahol máskor a kocsijának kellett volna állnia, de akkor nem volt ott. Cs. Ákos vele ment, mint aki segíteni próbál rajta. Ez lett a veszte. A parkoló kamerája ugyanis azonosításra alkalmas képet készített róla.

– A Gina olyan, hogy látszólag minden rendben van veled. Aki szembe jön, csak azt látja, hogy fel vagy pörögve és oda-vissza vagy a jókedvtől. Pedig lövésed sincs, hogy mi történik körülötted – magyarázza Cs. Ákos áldozata, akit, miután a Ginával kiütötte, Cs. hazakísért, és kipakolta a lakását.

– Három-négymillió forint lehet a károm – mondja. – Elvitte a telefonom, az órámat, a tabletemet, a kocsim kulcsait, a kabátjaimat, hét öltönyömet, mindent, ami mozdítható volt. Másnap, amint magamhoz tértem, elkértem a térfigyelő kamera felvételeit, és körbejártam azokat a szórakozóhelyeket, ahol előző nap megfordultunk. Többen felismerték Cs.-t. Kiderítettük, hogy hol lakik, majd hívtuk a rendőrséget.

A nol.hu szerint az, hogy a Ginát már elsősorban nem lányok megerőszakolására, hanem férfiak kifosztására használják, nem új jelenség: számos, a magyar romkocsmák hírére idelátogató külföldi fiatal is áldozatul esett már a rablóknak.

Nol.hu/ Fotó: monitor.blog.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.