Pesti Srácok

Gréczy kollaborálással vádolja Botkáékat – egyre keményebben üti egymást a DK és az MSZP

Gréczy kollaborálással vádolja Botkáékat – egyre keményebben üti egymást a DK és az MSZP

A Demokratikus Koalíció magyarázatot követel az MSZP-től arra, hogyan lehetséges, hogy a párt 42 millió forintot kapott az egyik Matolcsy-alapítványtól – mondta Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatója után az MTI-nek. Szerinte így nehezen hihető, hogy a szocialisták egyáltalán le akarják váltani az Orbán-kormányt.

Gréczy emlékeztetett: az Átlátszó egyértelműen bizonyította, hogy az MSZP-s Puch László üzleti köréhez tartozó Vabasze Kft.-nek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványa nettó 42 millió forintot fizetett. Az MSZP-közeli cég azért kapta a 42 millió forintot „Matolcsytól”, hogy a leendő kecskeméti Pallas Athéné Egyetem helyén elbontson két épületet, egy volt kórházat és egy hajléktalanszállót – mondta. A szóvivő közlése szerint a DK azt is tudni akarja, hogy fizetett-e adót az offshore-hátterű MSZP-közeli cég a Matolcsy-pénzek után. Kérdésesnek nevezte, hogy mennyire ellenzékiek azok, akik egyik nap egy kastélyt juttatnának ingyen a fideszes vadászoknak, a másik nap pedig 42 milliót kapnak Matolcsy Györgytől. A DK magyarázatot vár az MSZP-től, amely immáron több ügyben is a jelenlegi rendszer fenntartásának érdekeltjeként tűnik fel.

– tette fel a kérdést a szóvivő. Az ügyben az is aggasztó a szóvivő szerint, hogy a 42 millió forint közpénzt felmarkoló kör szerepelt a Panama-iratokban a lebukott offshore-ozók között. Mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Az elmúlt hetekben egyre keményebben üti egymást a DK és az MSZP. Botka László szegedi polgármester, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje pártja februári kongresszusán azt üzente Gyurcsánynak:

Március elején pedig – ugyancsak Botka – „liberális kispártnak” titulálta a DK-t. Gyurcsány sem maradt ki a perpatvarból, pár nappal később azt üzente Botkának:

Pár napja pedig a DK elnöke fennhéjazóan azt közölte az ATV-ben: „Több adót fizettem be idén, mint amit Botka László egész életében keresni fog”.

Forrás: MTI. Vezető kép: szarszoitalalkozo.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.