Pesti Srácok

Gulyás: a Fidesz nem érintett az NVI-nél kialakult helyzetben

Gulyás: a Fidesz nem érintett az NVI-nél kialakult helyzetben

A Fidesz semmilyen módon nem érintett a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületénél kedden történt eseményekben - jelentette ki Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese kedden, más témában tartott budapesti sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva.

A politikus úgy fogalmazott, a népszavazásról szóló törvény valóban nem ideális, de a korábbi szabályozásnál mindenféleképpen jobb, hiszen az a jogállamisággal összeegyeztethetetlen módon lehetővé tette egymással ellentétes tartalmú referendumok egyidejű megtartását.

Emlékeztetett, a Fidesznek ellenzékben "elképesztő akadályokat" kellett leküzdenie a "kormányhoz nyilvánvalóan kötődő, hobbi beadványozókkal" szemben a háromigenes népszavazás megtartásához.

PestiSracok facebook image

A jelenlegi törvény az Alkotmánybíróság világos jogi szabályozásra vonatkozó elvárásának felel meg azzal, hogy egy témában nem enged egyszerre több népszavazást kiírni - fejtette ki, hozzátéve, a mostani jogszabály miatt csak a benyújtásnál alakulhat ki kaotikus helyzet, míg a régi törvénynél a lebonyolítás is káoszba fulladhatott.

Gulyás Gergely megjegyezte azt is, várják a jelenlegi szabályozásnál jobb javaslatokat.

Forrás: MTI

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.