A világ, ahol anyagilag (is) megéri öngyilkos-merénylőnek lenni. Azaz (a corbynista brit baloldal szerint) mártírnak, illetve végső elkeseredettségből, reménytelenségből, a tehetetlen dühből öngyilkos mártírnak, a közösségi médiában, a gázai sikátorok plakátjain szereplő “nemzeti” hősnek, szabadságharcosnak, vagyis (bizonyos egyre kevésbé PC összevetésben) terroristának, illetve öngyilkos terroristának, aki önnön halálával, és mások, a gyűlölt nép fiainak halálából gondoskodik a “szeretett” családjáról, a “hányatatott” népéről, akikért gyilkol, akiknek nevében gyilkol, akit legyilkolnak, így adva értelmet többnyire rövid, és feltehetően haszontalan életének.
Érthető, hiszen borzasztóan frusztráló lehet a homokból, egy lőszertárolásra, árnyékvetésre még épphogy alkalmas kalyibából a gyűlölt, behatoló népség telepeit, városait szemlélni (Allah nagyobb dicsőségre!), ahogyan a távolban felépülnek a vízvezetékek, a sivatagi mezőgazdaságok, az iskolák, a kórházak, szóval röviden, tömören: a civilizáció. Mindeközben magatehetetlen szabadságharcosunk ökölbe szorított kézzel a sivatag porába tapossa asszonyát, és azt üvölti: “…ezt a zsidókért kapod, te büdös kurva!” Pedig lehetett volna belőle akárki, akármi, bármi. Nobel-békedíjas terroristavezér is, akár.
Jasszer Arafat és mosolygós keresztény felesége, Suha. A néhai Arafat, a bölcs, a megfontoltan haladó, és ghandiánus öregúr pontosan azt jelenti az összeurópai internacionalistáknak, mint a békeszerető magyar baloldalnak Göncz Árpád. Magyarul: egyedül Ferenc pápához mérhető nagyság. Forrás: Getty
De, ne adjuk át magunkat a kiskapus nosztalgiának, mert a családi vitrinben Nobel-békedíjat (is) tartó terrorista pont annyira kellemetlenül kilencvenes évek“, mint AIDS-es melegeken, a muselmannra fogyott feketéken feltűnően szenvelegni, rodzserwótörszködni (aki feltűnően szeret fülbemászó éhezéshimnuszokat dudorászni). Visszatérve emberünkhöz, aki már nem más, mint néhány elszomorodott húscafat, – szigorúan követve a palesztin tradíciót – vagy élettelen nyolcvankilós húsmassza valamelyik izraeli ellenőrzőpont betonflaszterén, akiről néhány szomorú hangvételű híradás, esetleg egy nyugati (vagy izraeli poszt-cionista) liberális véleményvezér néhány dicsérő szava marad csak, majd örökre a feledés homályába vész. Ergo emberkénk kamikaze-akciója épp csak annyi: ahelyett, hogy felismerné milyen mértékben léhűtő, semmittevő vakarék és tenne ellene valamit (dolgozna), inkább agyonlöveti magát, követendő példát mutatva arról, hogyan is kell harcolni a dollárszagra zsugorodó zsidó rémecskék ellen.
Problématérkép Hamászos módra. Forrás: PS
Esetleg, ha a rituális öngyilkossággal felérő attakra nincsen elég “hite”, még mindig beöltözhet a Hamas külön bejáratú, (2007-09 között) naponta sugárzott gyermekműsorában (Al-Aqsa TV) óriásbáb saría-oktató mikiegérnek, vagy bosszúálló zsidóevő-vérnyúlnak, és felhéliumozott hangon hírdetheti a mártírság, a robbanómellények dicsőségét a jövő újra és újra erkölcsi nyomorékká züllesztett generációinak. Megfelelő példa a kiskorú-exploitationnek a zsidóevésről ábrándozó gázai, a Palesztin Iszlám Dzsihád férfifalkájába tartozó, Iránból megpénzelt gyereksztárocskájának esete is. Személyes “kedvencem” egy 7-9 éves leánykórus előadásában az “A Dzsihád büszkeséggel és dicsőséggel tölt el – mikor mártírságod keresed. Oh, dicsőséget hozó robbanómellény – a leány vérével teremtett szabadságot” sorokkal operáló csasztuska, amellyel méltó módon emlékeznek meg egy hős mártírnő emlékéről. Így vált a “palesztin modell” az önpusztítás Möbius-szalagjává, a klasszikus baloldali áldozatpolitizálás ékkövévé, ahol (és, amiben) a tényleges, az igazi casus belli a palesztinok folyamatos önnyomorításából ered.
Casus belli palesztin módra. Forrás: PS
A bevezető mondatban említettem, a “mártírság” nem csak – eszmei értékkel bír – , hanem konkrétan materializálható is (természetesen a túlképzett, de az emberi élettel szemben a megfelelő mértékben közömbös baloldali okoskák azt mondják, ezzel semmi baj nincsen, mert a társadalom, az ún. közösség így is kifejezheti háláját a bevégzett áldozat ellenében), méghozzá egyfajta unortodox családi támogatási rendszer formájában. A módszer a következő: “te” (a szabadságharcos) megöleted, megölöd, vagy bebörtönözteted és hosszú időre (izraeli) kórházba juttatod magad (ami azt jelenti, hogy ellátják sebesüléseidet, ha szükséges életmentő műtétet hajtanak végre rajtad, ellátnak, etetnek, rehabilitációs programokra köteleznek) a palesztin kormányzat pedig havi életjáradékot folyósít számodra, a kis falvadban hátrahagyott rokonságod pedig megkapja a “mártír család” titulust. Na, igen. Megéri a palesztin nép üdvéért harcolni.
A Palesztin Iszlám Dzsihád támogatói Gázában. Forrás: dailymail.co.uk
A marxistákkal kötött szövetség öngyarmatosításhoz vezet
Természetesen a palesztinok ellenállása nem pusztán az iszlám istene által uralt szent tér védelméről szól. A szerteágazó, sokféle formát öltő terrorizmus lefedi, sőt magába olvasztja a neomarxista, a hatvanas-hetvenes évekből visszamaradt, onnan megörökölt az európai elvtársaik által romantizált forradalom- és társadalomelméleti kliséket. De ne felejtsük a jellegzetesen közel-keleti keresztény-palesztin anticionizmust, a kezdetleges nemzetállami vágyból fakadó iszlamizálódott radikalizmust se. A neomarxista szélsőségesek számára a “palesztin-ügy” korábban a nemzetközi, a világforradalom élcsapatát jelentette; így, ebben a “klasszikus” narratívában Izrael a globalista agresszió, a nagytőkén keresztüli elnyomás, kizsákmányolás jelképe a “harmadik világ” romlatlanságával szemben. A “palesztin szabadságharc” heroikus toposza hathatós eszköz ma is a terror-relativizálására, és erkölcsi bunkó az európaiak fokozatos hozzáidomítására a “közeli halálhoz”. A sokféle indítéknak azonban egy a vége: a kilátástalanná tett jövő, az elkerülhetetlen öngyarmatosítás.
Az Izraeli védelmi fal palesztin oldala, Ciszjordánia. A béke-giccsművészek 58 kilométeres szabadvászna. Forrás: Filippo Minelli
Az, hogy az ún. arab világ viszonylagos közönnyel szemléli a palesztinok “szabadságharcát”, öngyarmatosítását az elsősorban annak köszönhető, hogy olyan, mint “pánarab szolidaritás”, semmilyen formában nem létezik, nem is létezett, nem is létezhetett soha, másrészt pedig a felhasználható, médiaképes élőmassza megfelelő bufferzónát jelent a környező arab államok háttértevékenységeinek, elkerülve így, a legtöbb esetben a nyílt konfliktust a cionizmust általában támogató Amerikával. Ennek a régi vágású bolsi propaganda mentén lett zsidó-fasiszta, zsidónáci a zsidó nemzetállam hosszútávú fennmaradását határozottan, ellentmondást nem tűrő stílusban képviselő Benjamin Netanjahu, az izraeli Orbán Viktor.
Soha nem fogunk elfeledkezni a Palesztin Felszabadítási Front katonáiról, akik meghaltak 1977 őszén egy nemzetközi összefogás tanúbizonyságaként végrehajtott akció közben, amikor igyekeztek a hatóságoknál kieszközölni, hogy börtönben lévő militánsaink szabadon bocsátást nyerjenek.” – áll a Vörös Hadsereg Frakció Búcsúkommünikéjében. Áldás, békesség, elvtársak.
Az utalás két terrorakcióra vonatkozik, amit a PFSZ 1972-ben a müncheni olimpián az izraeli olimpikonok lemészárlásával, és 1977-ben a Lufthansa 181 járatának eltérítésével, elrablásával követett el. Mindkét esetben a terroristák követelései között volt a bebörtönzött RAF (Vörös Hadsereg Frakció) tagjainak szabadon bocsájtása. Korábban az “izraeli állami terror” megbosszulására hajtottak végre bombamerényletet a RAF tagjai. Összenő, ami összetartozik. Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu, például.
Az 1977-ben palesztin terroristák által eltérített Boeing 737 egy brazíliai repülőgép-temetőben. A gépet 2008-ban vonták ki a forgalomból. Forrás: EPA
Miért lettünk barátok?
Meg kell végre érteni, hogy a szocialista doktrínából visszamaradt Izrael-ellenesség és antiszemitizmus, a zsidósággal kapcsolatos dögunalmas “jobb- és baloldali” sztereotípiák, a palesztin néppel való gőgös és teljesen felesleges szolidaritás ma már (ahogyan korábban is) érvényét veszítette, súlytalanná vált. Legtöbb, a nemzetállami racionalitást képviselő, a jobboldalhoz önként, dalolva becsatlakozó zsidó már régen túllépett ezeken a rossz beidegződéseken, éppen ezért ideje leszámolni minden korábbi félelemmel. Az európai zsidóság hosszútávú céljainak új értelmet adott a felismerés: magunkra maradtunk kérdéseinkkel, eszméinkkel, a utópisztikus világmegváltó, a világot igazságos egységgé kovácsoló terveinkkel. Elhagyott bennünket a világ másik, nagyobb, masszívabb tömeget jelentő, erősebb, brutálisabb, szívósabb fele és ellenünk irányítja minden gyűlöletét, dühét. A diaszpórában maradt zsidóság kulcskérdése, hasonlóan az Izraelben élő társainkhoz a nemzetállami megmaradás lett. De ez már nem a korábbi működésképtelen, identitásvesztő asszimiláció, hanem a zsidóság európaiságának felvállalása, a múlt, az örökség tisztázása, a ránk nehezedő felelősség felvállalása. Ez az új, eddig csak részben, az Izraelben élő zsidóság számára ismert helyzet ellenünk fordította azt, amiben eddig hinni akartunk, a jövőben nincsen helye közöttünk az utópiáknak és elméleteknek, a valósággal szembesülni kell és uralni kell azt. Európának és a benne élő zsidóságnak felnőtté kell válnia.
Lábhoz idomított “forradalmárok”, a megélhetési terroristák nyugdíja
A múlt péntek éjjel végrehajtott (a késes-intifáda fősodrába illeszkedő) terrortámadás elkövetőjét Al-Abed-et, a Solomon család három tagjának gyilkosát, mint minden, cionistákra támadó merénylőt, hősként ünnepli az Izrael “békepartnerének”, és “mérsékelt erőnek” tartott Arafatiánus Fatah mozgalom, mely jelenleg a Palesztin Autonómiát irányítja. A három ember halálra késelése után a megsebesített gyilkos (szabadságharcos) családja a helyi szokásoknak megfelelően jelentős juttatást kap majd a palesztin kormánytól. Feltéve, ha emberünk (hősies) tettéért a legszigorúbb, életfogytiglani börtönbüntetésben, részesül, havonta akár 900 ezer forintos “nyugdíjra” is számíthat a Fatah vezette Autonómia részéről. Jelenleg mintegy 6300 terrorista van izraeli börtönökben, s 2017-ben mintegy 300 millió dollárt költött támogatásukra a Palesztin Hatóság. Feltehetően hasonlóan járnak el a szerda reggeli javnei késeléses merénylet után is. Igen, létezik megélhetési terrorizmus. Ahogyan létezik a nyugati baloldal számára a háziasított, “lábhoz idomított” harmadik világbeli forradalmár kaszt is.
Kiegészítésként: egy palesztin mérnök, az autonómia területén, havi 300 ezer forintnyi sékelt keres.
Ayat Elhkra szétkopott poszterei Ciszjordániában, Betlehem piaca közelében. Ayat az első női öngyilkos merénylő a palesztin terrorizmus történetében. A 18 éves, Fatah szimpatizáns Ayat Nyugat-Jeruzsálemben egy kávézóba lépve 2002-ben követett el öngyilkos támadást. A detonáció öt izraelit ölt meg. Forrás: Getty
A Palesztin Hatóság pénzügyminisztériuma júliusban töltötte fel a 2017-es költségvetést a honlapjukra, ezt alapul véve a palesztin szabadságharc hőseinek, azaz a foglyoknak és a szabadon bocsátottaknak adott “veteránnyugdíj” – akik közül sokan elítélt terroristák -, 2017-ben 40,3 milliárd forintot fog kitenni. Ez az összeg 13 százalékkal magasabb a 2016-os költségvetésnél (Rámalláh erősödik!), a Jerusalem Center for Public Affairs július 24-én kiadott jelentése szerint. Sőt a kifizetéseket a megélhetési árindexnek megfelelően folyamatosan frissítik.
Ez az összeg megegyezik a külföldről (Európából és Amerikából) érkező bűntudat-krajcárok 49,6 százalékával, amelyet Rámalláh várhatóan idén kapni fog. Drága, európai internacionalisták és anticionista fegyverhordozóik a követendő példa adott, ha pusztítani akarsz szeretgesd pénzzel a palesztinodat!
szombat.org, zsido.com, ujkelet.live, PS; Fotó: Awad/Newscom (A vezető képen az öngyilkos merénylő Wafa Idris anyja és családja látható. A nő kezében a lányáról készült portré.), Getty, PS.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS