Pesti Srácok

Gyurcsány: Botka László "vegye el az én félmillió szavazómat, ha tudja"

Gyurcsány: Botka László "vegye el az én félmillió szavazómat, ha tudja"

"Csak akarat kérdése az egyéni körzetekkel kapcsolatos megállapodás, hogy ott egyeztetett indulás legyen. A lista pedig lehet önálló. Bárkivel fogadok, ha külön listák lesznek, akkor 10 százalék felett lesz a DK 2018-ban" - jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Gyurcsány Ferenc. "Nekem van harminc évem arra, hogy olyan legyen Magyarország, amilyen most a DK programja" - tette hozzá. A politkust arról is kérdezték, feláldozná-e a saját karrierjét Orbán Viktor leváltásáért.

"Soha nem fogok engedélyt kérni ahhoz, hogy képviseljem azokat, akik hisznek azokban az elvekben, amelyekre a DK épül" – jelentette ki a Demokratikus Koalíció újraválasztott elnöke. Azt is üzente a műsorban a politikus, hogy "nagyon magas az ingerküszöböm, másrészt nem várok gesztusokat senkitől sem." Emlékeztetett arra is, hogy már nyolc éve nem kormányoz, ezért szerinte, aki nyolc év után nem Orbán Viktorban látja Magyarország nyomorúságos sorsának az okát, az nem a földön jár.

A szocialista párt korábbi elnöke felidézte a beszélgetésben, hogy 25 % volt a párt támogatottsága, amikor lemondott, most pedig 12%, és ezért sem lehet őt hibáztatni. Gyurcsány szerint azok az ellenzéki politikusok, akik Gyurcsányoznak, azok valójában átveszik Orbán szövegét, és ezzel Orbán hatalomban maradását szolgálják.

A beszélgetésben folyamatosan arra várt választ a műsorvezető, hogy lehet-e olyan pillanat, amikor, Orbán leváltása érdekében akár a saját karrierjét is feláldozná a DK elnöke. A válaszok sokfelé kanyarodva többnyire oda lyukadtak ki, hogy a DK a saját útját járja. Gyurcsány Ferenc azt is érzékeltette, szerinte elárulná a támogatóit, ha kompromisszumot kötne, vagy visszavonulna.

PestiSracok facebook image

Úgy fogalmazott az elnök, hogy ő nem akar másoknak megfelelni, csak annak az 500 ezer embernek, akik a DK támogatói, akik jobb világot szeretnének, olyat, amelyben a jobb élni, jobbak a nyugdíjak, lehet tanulni, dolgozni, és senki nem szól bele a családok életébe. Majd leszögezte: "én senkinek a kedvéért nem fogom megszegni a DK támogatóinak tett eskümet."

"Nem vagyok irigy, ha Botka László vezetésével az MSZP ismét nagy párt lesz, annak majd örülök" - mondta a korábbi miniszterelnök. "De, ha arra a Botka Lászlóra kéne szavazni, aki azt mondja, hogy legyen vagyonegyenlőség és feltétel nélküli alapjövedelem, nos, az nem megy egykönnyen, mert mi másként gondolkodunk" - tette hozzá Gyurcsány Ferenc. "Vegye el az én félmillió szavazómat, ha tudja, de azzal számolniuk kell, hogy ezek az emberek abban hisznek, amiben a Demokratikus Koalíció."

atv.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.