Pesti Srácok

Gyurcsány: Botkának sose lesz annyi pénze, mint nekem

A jövő évi választások közeledtével olyasmi történik a magyar baloldalon, amire évek óta nem volt példa: vita kezd kibontakozni a pártok között arról, hogy milyen közteherviselési, újraelosztási modell lenne igazságosabb a jelenleginél - írja az ATV-re hivatkozva az Index.

Botka László többször beszélt már központi vagyonadóról, és az alapjövedelem bevezetésének gondolatától sem zárkózik el. A második legnagyobb baloldalhoz elkönyvelt párt elnöke egyik felvetéssel sem ért egyet. Igaz, Gyurcsány és a DK távolról sem baloldali, hanem valahol a konzervatív-liberális értékrend között mozognak, de hozzá kell tenni, hogy amikor legutóbb megkérdezték Gyurcsánytól, hogy milyen párt a DK, azt mondta, „ attól függ, hogy mit kérdez”. Gyurcsány pár napja azzal intézte el az alapjövedelem és a vagyonegyenlőség ötletét, hogy "ez nem szépségverseny", tegnap este pedig új dimenziót nyitott a pislákoló gazdaságpolitikai vitában.

- mondta tegnap este az ATV stúdiójában. Hogy pontosan mire akart ezzel kilyukadni, az sajnos nem derült ki a későbbiekből, mindenesetre pár másodperc múlva már arról beszélt, hogy nincs vita közte és az MSZP között abban, hogy a nagyon jól keresők arányaiban több adót fizessenek, mint a kevésbé tehetősek.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu, fotó: atv.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.