Pesti Srácok

Gyurcsány csak a Mal Zrt. vásárlójaként érzi magát felelősnek a cég leépülésében (videóval!)

Gyurcsány csak a Mal Zrt. vásárlójaként érzi magát felelősnek a cég leépülésében (videóval!)
Gyurcsány

A cég vásárlójaként érzem magam felelősnek az ajkai Mal Zrt. leépülésében - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, akit tegnap Ajkán, az MSZP és a DK országgyűlési képviselőjelöltjének, Pad Ferencnek az ajkai fórumán faggattunk a magyar alumíniumipar "ingyen privatizációjáról", Mal-os érdekeltségeiről. Gyurcsány Ferenc a magyar alumíniumipar 1995-ös apró pénzes dobra veréséről úgy vélekedett, nem ismeri a Mal eladását, ahhoz nem volt köze, de gyanítja, ha "akkoriban ilyen keveset adtak érte, akkor nem érhetett sokkal többet".Azon kérdésünkre, hogy privatizációs üzlettársai betartották-e az állam felé tett ígéreteiket, vállalásaikat, a korábbi kormányfő azt válaszolta, "nem tudom, hogy a privatizációs szerződéseket sikerült-e maradéktalanul betartani", de a cégeknek hosszú időn keresztül tartaniuk kellett magukat a különböző előírásokhoz, szabályokhoz.

A PestiSrácok.hu azt is megkérdezte Gyurcsány Ferenctől, szerepel-e az Oroszországból kitiltott magyarországi politikusok listáján. A DK elnöke szerint jó lenne már tudni valamit.

"Kerek perec írtam egy udvarias, rendes levelet az orosz nagykövetnek, ennek már két hete. Szerintem lassan, az udvariasság szabályai szerint a válasznak is meg kell érkeznie. Nem csodálkoznék, ha nem lenne igaz a hír" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

PestiSracok facebook image

Az ajkai esélyekről szólva úgy vélekedett, szerinte Rig Lajos, a Jobbik jelöltje, és Pad Ferenc között dől majd el a verseny. "A Fidesz nem tud nyerni, mert kormányváltó hangulat van az országban. Most mernék arra fogadni, hogy Pad Feri nyerni fog, és arra is, hogy a Fidesz veszíteni fog" - bocsátkozott jósolgatásba Gyurcsány.

Egyébként annak ellenére, hogy Gyurcsány személyében a nagyágyúját is bevetette a baloldal Ajkán, a volt miniszterelnök laza, gyerekekkel szelfizős, hipermarketben teázgatós, a DK-s rajongóknak autogramot osztogatós fura haknija túlságosan nem hozta lázba az ajkaiakat. Gyurcsány Ferenc, Pad Ferenc és Gőgös Zoltán utcai fórumára mintegy hetvenen voltak kíváncsiak. Pikáns, hogy Gyurcsány Ferenc még a szocialisták egyik fellegvárának számító Ajkán is kijutott a beszólogatásokból.Az egyik ajkai telken dolgozó két munkás például azzal találta meg a korábbi kormányfőt, hogy Gyurcsány még biztosan "nem látott jó munkát".

Gyurcsány Ferenc gyerekekkel is szelfizett Ajkán. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Tegnap kiderült az is, Gyurcsány Ferencnek egyelőre aligha lesz önálló parlamenti frakciója, miután Pad Ferenc Ajkán nyomatékosította, megválasztása esetén az MSZP országgyűlési frakciójába ül majd be. Gyurcsány Ferenc erre azt a kérdést tette fel az ajkai fórumon, hogy "megváltanák-e a világot, ha öten lennének".

"Pár tízmillióval többet kapnánk, én többet beszélhetnék a parlamentben, de nem hiszem, hogy meghatnám ezzel a kormányt” - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint a győzelem a fontos.

A PestiSrácok.hu tegnap Pad Ferenctől is interjút kért. A képviselőjelölttől egyebek mellett megkérdeztük, 2005 és 2010 között, a Mal Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként számon kérte-e az 1995-ös tízmillió forintos magánosítás fejében vállalt üzembiztonsági, környezetvédelmi és a munkakörülmények javítására tett ígéreteiket, és tudja-e bizonyítani felügyelőbizottsági jegyzőkönyvekkel, hogy kiállt a privatizációs szerződés pontjaiért, de konkrét választ egyik kérdésünkre sem kaptunk. Utóbbi kérdésünkre például azt válaszolta, hogy a felügyelőbizottságnak ellenőrzési funkciója van.

Portálunk arra is kíváncsi volt, a Mal Zrt. értékesítési vezetőjeként hogyan képviselheti hitelesen a munkavállalók érdekeit, amire a szocialista képviselőjelölt úgy reagált,"értékesítési ügyintéző voltam, 2010 után kerültem vezetői pozícióba, de az értékesítési vezető nálunk nem azt jelenti, amire önök asszociálnak".

Pad Ferenc azzal zárta le a polémiát, hogy a "gépkocsivezető is vezető".

Pad Ferenc a PestiSrácok.hu által elsőként megírt, minden jel szerint adatgyűjtésre szolgáló MSZP-s brókerügyi álérdekvédő oldalról is kifejtette az álláspontját. "Megnyugtatjuk az adatvédelmi biztost, hogy semmilyen személyes adatot nem gyűjtünk be. Semmit nem tárolunk le, semmit nem tettünk félre. Nem archiválunk, nem csinálunk adatbázist" - szögezte le Pad Ferenc. Arra a kérdésre, hogy melyik iskolájában, vagy melyik munkahelyén tett szert pénzpiac felügyeleti jártasságra, Pad Ferenc úgy válaszolt: "tanultam közgazdaságtant, s az egyetemi szinten oktatnak olyan szinten, hogy meg tudom érteni, mi történt Quaestor-ügyben".

Ismert, Veszprém megye 3. választókörzetében vasárnap esedékes az időközi parlamenti választás.

SZARVAS SZILVESZTER - PestiSrácok.hu

Operatőr-vágó: Mészáros Péter/PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.