Pesti Srácok

Gyürk András: Nem tudom mi kell még Brüsszel a valóságtól teljesen elrugaszkodott politikájának megváltozásához?

Gyürk András: Nem tudom mi kell még Brüsszel a valóságtól teljesen elrugaszkodott politikájának megváltozásához?

Folyamatosan hívjuk az összes kollégánkat, egyelőre úgy tűnik, senki nem volt a merényletek közelében, de a magyar néppárti delegáció munkatársai közül többen a reptéren, vagy a reggeli, biztonságban landoló járaton voltak - mondta a PestiSrácok.hu-nak Gyürk András, az Európai Parlament néppárti magyar delegációjának vezetője, a Fidesz stratégiai igazgatója. Ő maga pillanatnyilag a parlament épületében tartózkodik, mobiltelefonon nem elérhető, a rendszer összeomlása miatt. Kérdésünkre kijelentette azt is: "Nem tudom, mi kell még ahhoz, hogy megváltozzon az uniós vezetők a valóságtól teljesen elrugaszkodott hozzáállása, miszerint a terrorizmusnak és a migrációnak nincs köze egymáshoz."

- Egyelőre ellentétes információkat kapunk, hogy mit tegyenek a delegáció munkatársai. Az biztos, hogy amint lehetséges, hazaindulunk, ám a metró- és vasúti hálózatot lezárták. Az üléseket sorra törlik a parlamentben - érzékeltette a terrortámadás után kialakult helyzetet. - Naponta használjuk a Maelbeek metróállomást, ahol a második robbantás történt, az Európai Parlamentbe érkezők többsége itt száll ki - mondta Gyürk. Felvetésünkre, hogy ebből lehet-e azt a következtetést levonni, hogy a terroristák az Európai Uniónak akartak üzenni, az EP képviselőit megfélemlíteni, azt válaszolta: néhány nap múlva remélhetőleg többet tudunk az indítékokról, de kétségtelenül lehet így értelmezni a terrorcselekményt. - A novemberi merényletek óta nyilvánvaló volt, hogy Brüsszel nem biztonságos, és azt is éreztük, hogy nem sikerült helyreállítani a korábbi nyugalmat - tette hozzá.

Robbantás és sérültek a Maelbeek metróállomásnál, az Európai Parlament tőszomszédságában
PestiSracok facebook image

- Megváltozhat-e Európai Unió irányítóinak és hangadóinak álláspontja az ellenőrizetlen migráció feltétel nélküli támogatásáról azután, hogy a jelek szerint nekik is szól a terroristák üzenete? - tettük fel a kérdést Gyürk Andrásnak. Azt mondta: Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy megváltozzon ez a valóságtól teljesen elrugaszkodott uniós hozzáállás, de elképzelhető, hogy a néhány száz méterre elkövetett terrortámadás eléri az ingerküszöbüket. Egészen a legutóbbi időkig a többségi álláspont az volt itt az EP-ben, hogy a migrációnak és a terrorizmusnak semmi köze nincs egymáshoz, dacára annak, hogy ezt a vélekedést folyamatosan megcáfolta az élet, például legutóbb, amikor egészen nyilvánvalóvá vált, hogy Salah Abdeslam a párizsi merényletek Brüsszelben élő főterroristája többször is megjárta a migrációs útvonalat és segítőtársait is ezen keresztül, a budapesti Keleti pályaudvart érintve csempészte be.

Ha teljes fordulat nem is érhető el egyelőre Brüsszel liberális bevándorláspolitikájában, a drámai események után legalább oda eljuthatunk-e, hogy az unió vezetői képesek lesznek különbséget tenni a migránsok befogadásának kérdése és a határok ellenőrizetlen kitárásáról szóló vita között? - fűztük tovább, mire a néppárti delegációvezető kifejtette: a Fidesznek itt az Európai Parlamentben is kezdettől fogva az volt az álláspontja, hogy ellenőrizetlenül senkit nem lehet beengedni, ám hiába kongattuk a vészharangot, egymillió ember áramlott be Európába, Magyarországot leszámítva gyakorlatilag bármiféle kontroll nélkül.

Vezető fotó: Fidesz/EPP-delegáció

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.