Pesti Srácok

Hamarosan újra szolgálatba állnak a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrök

Hamarosan újra szolgálatba állnak a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrök

Nyolc hónappal a merénylet után újra egészségesen jelentkezett szolgálatra az a két rendőr, akik életveszélyes sérüléseket szenvedtek a Teréz körúti robbantásban. Június 1-től folytatják hivatásukat. A járőrpárban örök emlékként hagytak nyomot a történtek. Érzéseikről, emlékeikről a Zsaru Magazinnak beszéltek, többé nem kívánnak nyilatkozni, és alig várják, hogy újra dolgozhassanak.

Egyelőre még nem tisztázott, miért, milyen célból robbantotta fel saját készítésű szögbombáját a keszthelyi P. László a Teréz körút 4. alatti kapualjban, pont akkor, amikor két szolgálatban levő rendőr haladt el a járdaszakaszon. A férfit 2016. október 19-én Keszthelyen fogta el a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége, azóta is előzetes letartóztatásban van. A Központi Nyomozó Főügyészség előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást. Nem a merénylőn múlott, hogy a két zsaru életben maradt, és nem volt több áldozat.

Aznap nyugodt estéjük volt egészen a merényletig, Az egyik járőr, Vantara László eszméleténél maradt a robbantás után, ő hívott segítséget rádión. Így mesélte el a történteket:

PestiSracok facebook image

Andirkó Szabina a gyógyulásról mesélt:

police.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."