Pesti Srácok

Harcra fel! - Társadalmi felmérést készít az igazságügyi tárca a Facebook-cenzúráról (A Riporter!)

Társadalmi felmérést készít az Igazságügyi Minisztérium a Facebook-cenzúráról, a közösségi oldalak tiltási, törlési gyakorlatáról – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter a Pesti TV A Riporter című műsorában. Varga Judit Szarvas Szilveszter kérdésére úgy fogalmazott, az év elején még az eddigi cenzúrájukhoz képest is szintet léptek a közösségi oldalak, amíg eddig protokollok mögé bújtak, most már ott tartanak, hogy ha nem értünk egyet az ideológiájukkal, akkor nemkívánatosak vagyunk az oldalukon. “A leendő lengyel jogszabályt is figyeljük, de a leghasznosabb egy közösségi, uniós fellépés lenne a Facebookkal szemben” – mondta Varga Judit. A tárcavezető A Riporternek úgy nyilatkozott, a Facebook-cenzúra már nemcsak politikai ügy, hanem kőkeményen gazdasági is. “Cégvezetők, gazdasági szereplők keresik meg a bevételeiket a Facebook használatával, jelentős anyagi befektetéssel építik, vagy építették fel saját jól futó oldalukat, amelyet ha csak két napra is lekapcsolnak, akkor az bevételkiesést, gazdasági károkozást jelent. Márpedig egy szolgáltatást, egy gazdasági szereplőt nem lehet csak úgy letiltani” – mondta A Riporternek Varga Judit.

A Riporterben Szarvas Szilveszter arra figyelmeztet, hogy itt az ideje, hogy mi, konzervatívok a közösségi médiumokban és a magukat digitális isteneknek képzelő platformokkal szemben is felvegyük a kesztyűt, mert Donald Trump megbuktatásával ezeken a médiafelületeken is új háború kezdődött. Mi már tavaly februárban is szóltunk, amikor a Google törölte a PestiSrácok.hu hét éve működő, több, mint hétszáz videót tartalmazó Youtube-csatornáját. Akkor tüntettünk is a kibersztálinizmus ellen. Most Donald Trump figyelmezteti a jobboldalt, akit a Twitter törölt egy laza csuklómozdulattal. És persze mi is újra szólunk, hiszen a Google után most a Facebook döntött úgy váratlanul, hogy a PestiSrácok évek óta nagyon sikeres Facebook-oldalát lecsavarja.

A PestiTV és a PestiSrácok szerkesztősége nem hagyja magát, már csak azért sem, mert ha most nem fékezzük meg a Google-t és a Facebookot, ők fogják eldönteni a 2022-es választást.

PestiSracok facebook image

A Riporter második részében a Twitter-követőitől megfosztott Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi szóvivője adott exkluzív interjút A Riporternek.

Lépések a korlátozó intézkedések ellen

A kormány várhatóan lépeseket tesz a techcégek korlátozó intézkedései ellen, melyekkel a keresztény, konzervatív, jobboldali véleményeket cenzúrázzák és csökkentik azok elérését. Az igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatos személyes tapasztalatairól is beszámolt, majd bejelentette, hogy összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését, melyen majd a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szankcionálási lehetőségeiről tárgyalnak.

Műsorunk megjelenése után Varga Judit közzétett egy nyilatkozatot, melyben közölte: összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését. Varga Judit hétfőn reggel Facebook-oldalán úgy fogalmazott:

Ki ne hagyja a teljes adást, nézze meg A Riporter nagy Facebook-műsorát!

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."