Pesti Srácok

Hazudik a Momentum? - az Index szerint nem is a civiltörvény visszavonásáért gyűjtenek

Hazudik a Momentum? - az Index szerint nem is a civiltörvény visszavonásáért gyűjtenek

Formálisan a civiltörvény visszavonása mellett, valójában azonban a kormány ellen gyűjt aláírást a Momentum - írja az Index. Feltételezésüket azzal indokolják, hogy a népszavazás megtartásának nincs reális esélye a választásokig, vagyis az aláírásgyűjtést csak arra használja a Momentum, hogy mozgósítsa szavazóit.

Hétfő délben a Hősök terén indította útjára új, országos aláírásgyűjtő akcióját a Momentum - közölte az Index. Az eseményen Fekete-Győr András elnök úgy fogalmazott,

A pártnak négy hónapja van arra, hogy összeszedjen 200 ezer aláírást, ennyi kell ugyanis a referendum kiírásához. A népszavazási kérdést Kádár Barnabás, a Momentum egykori elnökségi tagja magánszemélyként nyújtotta be, és így hangzik:

Fekete-Győr András szerint azért tiltakoznak a civiltörvény ellen, mert „nem kérnek a kirekesztésből, megbélyegzésből, gyűlöletből, amit a hatalom szít”. Hozzátette:
- mondta az elnök, aki szerint tehát a népszavazás nemcsak a civiltörvényről szól, hanem az egész Orbán-rendszerről - fogalmaz az Index. A portál azt is írja: múlt héten arról beszéltek momentumosok, hogy a kérdésben minden benne van, amiért egy ellenzéki „utálhatja Orbán rendszerét” - például a jogállamiság lebontása, a visszás jogalkotási eljárás, a „semmit rólunk nélkülünk” elvének megsértése.
- véli a hírportál. Azt is írják, tudomásuk szerint a Momentum megkeresi a következő napokban az ellenzéki pártokat és a civil szervezeteket, hogy segítsék az aláírásgyűjtést. Eddig azonban egyelőre csak a Fodor Gábor-féle Liberálisok jelezték, hogy beszállnak.

Forrás: Index, vezető kép: Népszava

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.