Pesti Srácok

Heller Ágnes: A tehetségtelen Gyurcsány eladósította Magyarországot

Heller Ágnes: A tehetségtelen Gyurcsány eladósította Magyarországot

Nagyon rossz volt az előző szocialista kormány. Félreértés ne essék, Gyurcsányt tisztességes embernek és jó demokratának tartom. De nagyon rossz miniszterelnök volt. Politikailag egyáltalán nem volt tehetséges, kétbalkezes volt. Semmit nem mozdított meg, és Magyarország eladósodott – írja a Magyar Nemzet Heller Ágnes Wiener Zeitung osztrák liberális napilapnak adott interjúja alapján.

Heller szerint Magyarországnak annak idején „egy nagyon gyenge kormánya és egy nagyon agresszív ellenzéke volt. Már akkor is Orbán uralta a közbeszédet”. Az újságíró kérdésére, miszerint Orbán Viktor mennyire nevezhető veszélyesnek, a filozófus többek között azt mondta, a miniszterelnök „egy autoriter személyiség, de ahhoz, hogy kibontakozhasson, szüksége van egy bizonyos társadalmi rendszerre”.

Az újságíró a kormánypártot a Jobbikkal összemosni próbáló kérdésére a filozófus a következőképpen válaszolt: „A Jobbik mára olyan radikálissá vált, hogy mindent veszélyesnek ítél, amit a Fidesz tett. A Jobbik ki akar lépni az EU-ból, a Fidesz nem. A Fidesz azzal a jeligével vív szabadságharcot az Európai Unió ellen, hogy nem támogatnak minket, fenyegetve vagyunk, az Európai Unió diktálni akar Magyarországnak. A Jobbik be akarja vezetni a halálbüntetést, a Fidesz nem. Vannak fontos pontok, amelyekben egy véleményen vannak, és vannak központiak, amelyeknél nincs egyetértés.”

PestiSracok facebook image

forrás: MNO

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.