Pesti Srácok

Henri Boulad: Magyarország megváltoztatja Európát és a világot

Henri Boulad: Magyarország megváltoztatja Európát és a világot

Magyarországnak fontos szerepe lesz a világ megváltoztatásában, mégpedig azzal, hogy megváltoztatja Európát – jelentette ki Henri Boulad jezsuita szerzetes a budapesti Párbeszéd Házában szombat este.

Henri Boulad egyiptomi szerzetes, aki maga kérte, hogy felvehesse a magyar állampolgárságot és a héten az Országházban letette az állampolgársági esküt, hangsúlyozta: ebben a küzdelemben Magyarország Dávid és Európa Góliát, mégis hinni kell abban, hogy Istennel képesek vagyunk megváltoztatni a világot.

– mondta a szerzetes, aki hisz abban, hogy a következő hónapok meglepetéseket tartogatnak, és Európa „meg fog mozdulni”. Henri Boulad Átistenülés a mindennapokban címmel megtartott előadásában arról beszélt, az egyház hagyományos tanítása azt az érzést kelti az emberben, hogy gonosz és esendő. A megváltástan arról szól, hogy az ember vétkes, és végtelen bűnéért végtelen áldozattal kell fizetnie az Isten fiának. A megváltás tehát valamiféle „visszavásárlás”. Húsz évszázada ezt ismételgeti a nyugati kereszténység, miközben senki sem érti, hogy kitől kéne visszavásárolni az embert, és miért elégedett ezzel az Atya.

PestiSracok facebook image

Ez, az ember alapvető bűnösségét állító látásmód, mélységes pesszimizmust eredményezett. A nyugati szemléletmód az emberről és a történelemről alapvetően tragikus. És az is lehetséges, hogy a mai uralkodó nihilista filozófia gyökerénél éppen ez a felfogás, az „embernek ez a leértékelése áll”. Henri Boulad szerint azonban van másfajta teológia is: eszerint Jézus nem azért jött, hogy megváltsa, hanem hogy „megistenítse”, a saját szintjére emelje az embert. Kitért arra, a görög egyházatyák – köztük Órigenész, Alexandriai Szent Kelemen, Alexandriai Szent Atanáz – szemlélete sokkal pozitívabb, mint a nyugati gondolkodóké. Valamennyiük teológiája összefoglalható ebben az egy mondatban: Isten emberré lett, hogy az ember Istenné váljon. Rámutatott: ezt megértve

Henri Boulad Alexandriában született 1931-ben, szíriai családból származik, édesapja szír, édesanyja olasz származású, a család francia anyanyelvű katolikus. A jezsuita rendbe 1950-ben lépett be, 1963-ban szentelték pappá Bejrútban. Három doktorátust szerzett és – visszatérve Egyiptomba – az ifjúság nevelése és a szociális munka területén dolgozott, emellett lelkigyakorlatokat vezetett. Kalkuttai Szent Terézzel együttműködve megszervezte az egyiptomi Caritast. Menekülttáborokat alapított, küzdött a szudáni népirtás megfékezéséért, a rabszolgák kiváltásáért. Rendszeresen tart előadókörutakat Európában, beszédeit gyakran a rádiók is közvetítették. Többször járt már Magyarországon is, most március 24-ig tartózkodik itt, ezalatt több lelkigyakorlatot is tart.

Forrás: MTI. Vezető kép: Magyar Kurír/Lambert Attila
Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.