Hollywoodban új szintre lépett az érzékenyítés: ha "csak" fehér vagy, nem jár az Oscar-díj
Hollywood a nyílt diszkrimináció útjára lépett: a numerus clausus-hoz kísértetiesen hasonló szabályt fogadtak el a napokban. Az erről szóló bejelentés óriási szenzációnak minősült – legalábbis a liberális berkekben – 2024-től ugyanis ahhoz, hogy egy alkotás a „legjobb film” kategóriában kiérdemelje az arany szobrocskát, nem elég maradandót alkotni, van ennél fontosabb kritérium is, méghozzá a kisebbségi kvóta. Nézzük, mit is jelent ez valójában.
SZŰCS GÁBOR
A numerus clausus-törvényként ismert, a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikknek két fő célja volt: megakadályozni az 1918-19-es forradalmakban részt vett, felforgatónak tekintett személyek egyetemekre való bejutását; a legnépszerűbb egyetemi karokon feltűnően magas zsidó hallgatói arányt a zsidóság országos számarányának mértékére korlátozni. A törvénycikkben a zsidó kifejezés nem szerepelt, de az akkori egyetemi felvételi arányok között ez értelemszerűen a zsidó származásúak magas számának korlátozására, és a keresztény magyar hallgatók arányának emelésére irányult. A törvényt megszavazó – egyébként rendkívül kis számú – képviselők formálisan amellett voksoltak, hogy a felsőoktatási intézményekben a különféle nemzetiségek számaránya megegyezzen az ország lakosságához viszonyított arányukhoz. Ez azonban burkoltan a zsidóság ellen irányult, akik 1920-ban csak a lakosság 5,9 százalékát tették ki, míg az egyetemi hallgatóság 10,4 százalékát, egyes szakokon (jogi, orvosi, közgazdaságtudományi, bölcsész) pedig a számarányuk meghaladta a 30 százalékot. A Egyesült Államokban most valami hasonlónak lehetünk szemtanúi, csak éppen amíg a liberális tavarisok egy, a numerus clausus-törvénynél jóval kevésbé radikális, jobboldalhoz köthető törvény elfogadása esetén is "nácit" kiáltanak, addig a fehérek korlátozásával semmi probléma nincs. Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ugyanis hivatalosan bejelentette:
2024-től ahhoz, hogy egy alkotás a „legjobb film” kategóriában kiérdemelje az arany szobrocskát, nem elég maradandót alkotni, sőt van ennél fontosabb kritérium is, a kisebbségi kvóta
– adta hírül a The Guardian. Az Akadémia négy széles körű képviseleti kategóriát hozott létre: a képernyőn, a stábban, a stúdióban, valamint képzési és előrelépési lehetőségekben a film fejlesztésének és megjelenésének más vonatkozásaiban. A jelöléshez a filmnek a négyből legalább két kritériumnak meg kell felelnie.
Ha az első kategóriát nézzük, ahhoz, hogy a mű megfeleljen a szélsőbalos elvárásoknak, a film szereplői között legalább egy főszereplőnek vagy jelentős mellékszereplőnek valamilyen faji/etnikai kisebbségből kell származnia, a színészek minimum 30 százalékának két „alulreprezentált” kisebbségből kell kikerülniük, valamint az alkotás témája egy ilyen kisebbség valamilyen ügyével kell, hogy foglalkozzon. Alulreprezentált kisebbségnek számítanak a nők, a színes bőrűek, az LMBTQ-közösség tagjai, valamint a fogyatékossággal élők.
Önmagában azzal természetesen semmi baj nincs, hogy feketék, latinok vagy bármilyen más kisebbség tagjai szerepelnek a filmekben. Imádtuk a Jules Winnfield figuráját megtestesítő Samuel L. Jacksont a Ponyvaregényben, és a Kiképzés sem lett volna ugyanaz Denzel Washington nélkül. Normális emberek szemében ugyanis nem a bőrszín, hanem a színész kvalitása dönti el, hogy alkalmas-e a szerepre. De persze van, amikor a színes bőrű karakter egyszerűen nem illik a képbe, csak az irracionalitás szivárványszínű élharcosai gondolják úgy, hogy elengedhetetlen része egy alkotásnak néhány fekete szereplő, lásd, amikor a csernobili katasztrófáról készült sorozatot azért érte kritika, mert nem volt benne fekete színész. 1986-ban. A Szovjetunióban. A mai Ukrajna területén.
Numerus clausus Hollywoodban
Az, hogy megkövetelik, hogy a színészek legalább 30 százaléka az alulreprezentált kisebbségből kerüljön ki, nem lenne probléma, ha a numerus clausus-t követendő példaként értékelnénk. Ezen az elven kiindulva ugyanis semmi kivetnivaló nincs az Akadémia ötletében, hiszen a nők, a színes bőrűek, és az ide sorolandó további személyek összességükben többséget képeznek az amerikai társadalomban (is). A baj ott kezdődik, hogy faji, etnikai, illetve nemi kvótát rónak ki, ami a legalapvetőbb diszkriminációs tilalmakba ütközik. Azzal, hogy előírják az említett csoportba tartozók létszámát, egyúttal korlátozzák a fehér, heteroszexuális férfiak részvételét, akiket a magyar liberál-kommunista politikusok is előszeretettel neveznek rémisztő képződménynek. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy az 1920. évi XXV. törvénycikket a zsidótörvények elődjének tekintik, Schmidt Mária úgy nyilatkozott róla, hogy „Ez a törvény elsőnek ütött rést a magyar zsidóság feltétel nélküli jogegyenlőségének és emancipációjának elvén.” Bármennyire is elképzelhetetlennek hangzik ez egy olyan normális országban, mint Magyarország, igenis komoly veszélyt jelent, hogy Nyugaton nyíltan negatív diszkrimináció éri a fehér férfiakat.
Kiirthatatlan a szélsőbalos ideológia a színművészetből?
Megfigyelhető a tendencia, hogy ami Nyugaton megtörténik, az 10-20 év múlva nálunk is bekövetkezik. Ahogy Antonio Gramsci, olasz kommunista is leírta, „a marxizmus megbukhat a gazdaságban, de a kultúrában a győzelem a sorsa.” Sajnos egyelőre a nézetei nem állnak vesztésre. Akár a #freeSZFE "mozgalmat", akár a #BLM anarchista tüntetéseket nézzük, a szélsőbalos nézetek valamiért kiirthatatlannak tűnnek. A mi feladatunk nem más, mint ellenállni, és megmaradni a józan ész talaján.
Fotó: EPA/Mapplethorpe
