Pesti Srácok

Horvátország: A horvát belügyminisztérium tiltására civilek nem segíthetnek a migránsoknak

Horvátország: A horvát belügyminisztérium tiltására civilek nem segíthetnek a migránsoknak

A Jutarnji List című horvát napilap arról számolt be, hogy a hatóságok megtiltották a civileknek, hogy segítséget nyújtsanak a migránsoknak. A közel száz önkéntes csak abban az esetben tartózkodhat a táborok környékén vagy az illegális határátkelőhelyek közelében, ha rendelkezik akkreditációval, vagyis ha hivatalosan is csatlakozik valamelyik karitatív szervezethez, mint például a vöröskereszt.

Az önkéntesek a lapnak azt mondták, „katasztrofális a helyzet a terepen". A rendőrök pedig azzal fenyegetőznek, hogy őrizetbe veszik őket, ha nem mennek el. A babsaki határátkelő körzetében, ahol naponta 6 ezer menedékkérő lépi át a szerb-horvát határt, elmondásuk szerint mindössze egyetlen vöröskeresztes sátor áll, ahol az illegális bevándorlók egy palack vizet és egy tábla csokoládét kapnak. Erről felvételt is készített az egyik aktivista, amelyet az újság is közölt internetes oldalán.

Korábban az önkénteseknek azt is megtiltották, hogy főtt ételt osszanak a Szerbiából érkező migránsoknak. A belügyminiszter ezt azzal magyarázta, hogy Horvátország rendezett ország, és ha az egészségügyi felügyelet megállapítja, hogy az ételt a szabadban készítették el, az csak bonyolítja a helyzetet. „Az önkénteseket senki sem hívta, és nem is volt rájuk szükség. Ki felel azért, ha valaki megbetegszik? Természetesen én" - mondta a miniszter.

PestiSracok facebook image

Luka Juranic, az Are You Syrious ( Ez most komoly?) önkéntes mozgalom alapítója a lapnak azt állította, hogy kérelemmel fordultak a mobilszolgáltatókhoz, hogy hozzanak létre internet-hozzáférési pontokat és mobiltöltő állomásokat a határátkelőhelyek közelében, hogy a menekültek felvehessék a kapcsolatot családtagjakkal, ha átlépik a határt. „A válaszon megdöbbentünk, az egyik mobilszolgáltató ugyanis közölte, hogy a belügyminisztérium ezt megtiltotta" - mondta az aktivista.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.