Pesti Srácok

Hosszú jatagánok éjszakája - Helyszíni beszámolók Isztambulból

Hosszú jatagánok éjszakája - Helyszíni beszámolók Isztambulból

„Hogy mi történt az éjszaka Törökországban? A világ egy szépen megrendezett puccsot látott, amit a többség be is nyalt” – fogalmaz egy Isztambulban élő ismerősünk, és nem ő az egyedüli fiatal ezzel a véleménnyel. Az igazság azonban nem ennyire egyszerű, ahogyan az sem, amikor valaki azt mondja, hogy az elnök nem volt benne legalább egy kicsit a dologban. Mindenesetre ahelyett, hogy csatlakoztunk volna a 10 millió törökszakértőhöz, úgy döntöttünk, hogy inkább felkeresünk olyanokat, akik tényleg benne vannak a dolog kellős közepén.

„Ez az egész ország úgy ahogy van egy szar, és ezt sajnos a sok elemit végzett írástudatlan nem látja. Bármit meg lehet velük tenni. Az elnökünkről az emberek azt gondolják, hogy Isten, pedig senkit nem kímél, hogy kiépíthesse a teljes egyeduralmát” – meséli nekünk Siham, aki Isztambul belvárosában volt az események alatt.

– tette hozzá. Ő azok táborát gyarapítja, aki nem ment tüntetni a kormány mellett, bár ellene sem, ezért kíváncsiak voltunk, hogy akkor szerinte mi kellene a változáshoz. Erre a következő választ kaptuk: „oktatási reformok, a helyi vállalkozások támogatása a gazdasági élénkítés jegyében”.

PestiSracok facebook image

Az emberek fel vannak készülve az ilyesmire

Megkerestünk egy jó néhány éve Törökországban élő magyar lányt is, aki eddig nem foglalkozott a politikával, de érzi, hogy hamarosan el kell kezdenie, hacsak nem akar hazaköltözni:

– meséli Kata Whatsappon, mert a Facebook és az email csak egészen akadozva működik az országban.

A hangulat egyébként a beszámolók szerint nem rossz: üresek ugyan az utcák, nincs forgalom, de a boltok nyitva vannak. Az emberek megszokták. Kint élő magyar forrásunk is azok táborát gazdagítja, akik úgy érzik, hogy ez egy előre megrendezett dolog volt, mert a kormány érdeke, hogy elszabaduljon a pokol néha, hiszen így tud igazán erőt demonstrálni. A tegnapi megmozdulás egyébként azért is jöhetett nagyon jól a kormánynak, mert letartóztathattak és megölhettek egy csomó embert, aki útban volt és instabil elemnek minősült, ami azt jelenti az erdogáni demokráciában, hogy valamiről máshogy gondolkozik.

Ezt Kata is megerősítette: „Durva amúgy, a mellettünk lévő kerületben egy elég magas pozícióban lévő hivatalnokot lőttek le, és azt hallottam, hogy valakit az egyik lezárt hídon lefejeztek. A letartóztatásokról pedig ne is beszéljünk! Most rengeteg olyan embert sikerül félreállítani, aki esetleg tehetett volna valamit Erdoğan ellen. De mindegy, szerintem az ország így is a polgárháború felé sodródik, szóval nem tudom nem fontolgatni a hazautazást.”

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.