Pesti Srácok

Így nácizza, fasisztázza Lukács Zoltán az Echo TV Informátorának riporterét (Videó!)

Rendőröket hívtak az Echo TV Informátor című műsorának stábjára Szegeden. A műsor oknyomozó újságírója interjút szeretett volna kérni Botka Lászlótól a városházán, ám a stáb tagjai csak a rendőrökkel és az önkormányzat biztonsági őreivel beszélgethettek. Később egy tatabányai utcafórumon Lukács Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő „fasisztának”, „nácinak” titulálta az Informátor munkatársait.

Az Informátor stábja a Szeviép-botrány kapcsán forgatott a csongrádi megyeszékhelyen. A több milliárdos csalási ügyben szerették volna megszólaltatni a város vezetőjét is, ugyanis az építési vállalkozás rengeteg önkormányzati megbízást kapott 2010 előtt. A Szeviép csaknem ötszáz alvállalkozót károsított meg azzal, hogy nem fizette ki őket. A kár összege körülbelül tíz és fél milliárd forint. Botka László szegedi polgármester hivatalában azonban az oknyomozó műsor stábjára rendőrt hívtak, akik igazoltatták az újságírót és stábját. Végül több mint kétórás várakozás után Botka nem jött ki az irodájából, nem volt hajlandó interjút adni a Szeviép-botrány ügyében. Ellenben a városháza biztonsági személyzete kitessékelte az épületből az Informátor stábját.

Az Informátor kedden Botka tatabányai utcafórumán ismét interjút szeretett volna készíteni az MSZP miniszterelnök-jelöltjével, ám ő nem nyilatkozott. Később a stáb operatőrét inzultálták is rendezvény szocialista szervezői. A riporter ezután megszólaltatta Lukács Zoltánt, az MSZP országgyűlési képviselőjét, aki fasisztának, nácinak nevezte az Echo TV munkatársait. Mikor a riporter visszakérdezett, hogy miért lennének nácik, arra Lukács azt felelte:

PestiSracok facebook image

Az Echo TV Informátora a fasiszta és a náci bélyeget is visszautasította. Egyébként a Szeviép-ügyről készített oknyomozó riportot az Echo TV Informátorában pénteken 21:30-kor tekinthetik meg.

Forrás, videó: Echo TV. Vezető kép: Híradó.hu

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.